NB II

Fontos lépést tett a REAC

A rákospalotaiak hazai pályán 3-1-re nyertek a Berkenye ellen, az NB III-as osztályozó első meccsén.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem is olyan régen még az élvonalban szerepelt a REAC csapata, amelyet a kiesés után megtépázott a bundabotrány. Ez is közrejátszott, hogy tavaly ilyenkor a másodvonalnak is búcsút mondott az együttes. Talán ennek akad pozitív oldala, hiszen komoly fiatalításba kezdett Mátyus János, de a célokkal kapcsolatban nem adta alább az NB II-be való visszajutásnál.

A harmadosztály Mátra-csoportjában hullámzóan teljesített a rákospalotai csapat, de a szép tavaszi sorozat hajrájában esély kínálkozott az első hely megszerzésére. Ez végül nem jött össze, úgyhogy a feljutás helyett a bennmaradásért kell osztályozót játszani a REAC-nak, méghozzá a Nógrád megyei első osztály bajnoka, a Berkenye ellen. Az első találkozót a Budai II László Stadionban szerezték, a vendégek soraiban pedig ott volt számos futballista a tavasszal megszűnt NB II-es váci együttes tagjai közül.

A kiváló időjárás is hozzájárult, hogy – ezen a szinten – jelentősnek mondható érdeklődés, mintegy hatszáz néző előtt rendezhessék meg a párharc első meccsén vasárnap délután. A lelátón Csank János, Króner Péter, Tímár Krisztián, Schultz Levente és Gálvölgyi István mellett ott volt az NB II Nyugati-csoportjában ötödik helyen végző FC Ajka vezetőedzője, a Rangadó.hu állandó szakértője, Vass László is, ami elemezte a látottakat:

Érdekes meccset láttam, amiben nem volt benne a három-egy, mert sokkal tudatosabb, szervezettebb játékot mutatott a Berkenye, amelyben kilenc volt NB II-es játékos szerepet. Meglepetés a végeredmény, mert lényeges különbség volt a két együttes játéka között. A vendégek nagyon nagy helyzeteket hagytak ki, háromszor is a kapussal szemben voltak, de a fővárosiak egy szabadrúgás utáni kapushibának köszönhetően, egy talált góllal megszerezték a vezetést. A kiállításból jobban jött ki a REAC, de még emberhátrányban is veszélyesen támadott a Berkenye, és megvoltak a lehetőségei. Némi negatívum, hogy mindkét csapattól hiányoltam a több futást. Az NB III-as csapatoktól is el lehetne várni több mozgékonyságot és futást. Ettől eltekintve nagyon élvezetes, jó mérkőzést láttam.

Nagyon jó hangulatú meccs volt, ugyanúgy, mint szombaton a dunaújvárosi. Most is bizonyosodott, hogy a magyar embert érdekli a futball, pláne ilyen kiélezett helyzetben, hiszen megtelt a klubház felőli lelátó. Gyakorlatilag annyian voltak, mint annak idején, az első ligában. Vasárnapi kikapcsolódásnak tökéletes lenne a futballunk, úgyhogy szerintem mindenkinek azért kellene dolgoznia, hogy mindegyik mérkőzés olyan legyen, mint a tegnapi vagy a mai.

NB III, osztályozó, 1. mérkőzés

REAC – Berkenye SE 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Czimmermann (33.), Kollár (70.), Lucz (87.), illetve Gulyás G. (49.)

Kiállítva: Benke (69.)

A visszavágót június 16-án, vasárnap rendezik.

Olvasói sztorik