NB II

A feltöltés szabályai az NB II-ben

Rangadó
Rangadó

2013. 06. 05. 21:36

Az NB II-es és NB III-as indulásért rendezett osztályozók a 2013–2014-es szezonra kiadott klublicencektől függetlenül, a 2012–2013-as versenyszabályzat alapján játsszák le a csapatok.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„A Rangadó.hu értesülése szerint a szövetségben kijelentették: aki kiesett, az semmiképp nem maradhat benn! Magyarul: nem a legjobb kiesők maradnak benn az NB II-ben, hanem a legjobb nem feljutókkal töltik be a helyeket. Ez alapján a Dráva-csoportban első helyezett Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE mindenképpen másodosztályú lesz nyártól. Ha kikap a Soprontól az osztályozón, akkor is, hiszen az NB III-as csapatok közül a legtöbb pontot gyűjtötte, tehát elsőként vele töltik fel az Eger hiánya miatt lyukas másodosztályú mezőnyt. További érdekesség, hogy az MLSZ-ben kötik az ebet a karóhoz: minden csapatnak ki kell állnia az osztályozóra, annak is, amelyiknek nincs licence” – ezt írtuk a közelmúltban, és úgy tűnik, bejött, hiszen a szövetség honlapján szerda este megjelentek az osztályozó irányelvei.

Az osztályozómérkőzéseket ennek megfelelően a 2012–2013-as szezon részeként rendezik meg, míg a licenceknek a következő szezon nevezésénél lesz szerepük. Magyarul: a hétvégi osztályozón a licenccel nem rendelkező Dorognak is pályára kell lépnie.

Az osztályozómérkőzéseket követően, amennyiben az NB II-ben 16-nál kevesebb csapata van és az MLSZ elnöksége a bajnoki létszám feltöltését megszavazza, a feltöltés sorrendje a hatályos versenyszabályzat 27.§-ában foglaltakra tekintettel az alábbi:

A. az osztályozómérkőzéseken vesztes NB III-as csapatok közül a legjobb százalékos eredménnyel rendelkező csapat (az alapbajnokságban és az osztályozón elért eredménye összesítésre kerül);

B. az osztályozómérkőzéseken vesztes NB II-es csapatok közül a legjobb százalékos eredménnyel rendelkező csapat (az alapbajnokságban és az osztályozón elért eredménye összesítésre kerül);

C. az osztályozómérkőzéseken vesztes NB II-es csapatok közül a legjobb második (és így tovább) százalékos eredménnyel rendelkező csapat (alapbajnokságban és az osztályozón elért eredménye összesítésre kerül);

D. az NB II legjobb kiesője;

E. az NB II legjobb második kiesője (és így tovább);

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Felcsút, 2018. augusztus 14.
A fehérvári Juhász Roland, Anel Hadzic és Pátkai Máté (b-j) a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének 3. fordulójában játszott Vidi FC - Malmö visszavágó mérkõzés végén a felcsúti Pancho Arénában 2018. augusztus 14-én. A Vidi FC gól nélküli döntetlennel õrizte meg az elsõ mérkõzésen elért 1-1-es eredményt, így bejutott a selejtezõ negyedik, utolsó fordulójába.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.