NB II

Örül, amiért bíznak benne

Akár jól ment a csapatnak, akár nem, Bognár István a szezon eddigi összes mérkőzésén kezdő volt az NB II-ben.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Tavaly nyáron igazolt Újpestről az NB II Keleti-csoportjában szereplő Mezőkövesd-Zsóry SE csapatához Bognár István. Úgy tűnik, Bognár György fia jól döntött, hiszen Véber György eddig az összes bajnokin kezdőként számított rá. A borsodiak az őszihez hasonlóan villámrajtot vettek tavasszal is, az elmúlt hétvégén a Nyíregyháza otthonában nyertek 3-0-ra. A 21 éves középpályásra a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, nagy élmény igazi stadionban játszani, és a kiváló körülmények is közrejátszottak abban, hogy remek produkcióval rukkolt elő a gárda.

– Jól sikerült számunkra a mérkőzés – kezdte értékelését Bognár István. – Nagy élmény volt azért is, mert végre futballstadion-hangulat övezte a találkozót, hiszen Nyíregyházán nagyon a szép létesítmény, illetve villanyfényes meccsünk volt. Azt gondolom, ilyenből nagyon sok kellene. A mérkőzés irama is más volt, mint általában. A csapatunkra is jó hatással van, ha ilyen körülmények között játszhat. Szerintem ez is közrejátszott abban, hogy így jött ki a lépés.

– Az idei szezon összes mérkőzésén kezdőként kapott szerepet, még akkor is, amikor a csapat hullámvölgybe került, és Véber György szinte az egész gárdát felforgatta. Ennyire bízik önben a mester?
– Amikor hullámvölgyben voltunk, akkor nem csak a többieknek, nekem sem ment jól a játék. Igazából a keret sem volt túl bő, de úgy éreztem, bízik bennem a mester, amiért nagyon hálás vagyok, és próbálom meghálálni ezt a bizalmat.

– Előny, vagy inkább hátrány Bodnár György fiának lenni?
– Természetesen vannak olyanok, akik ez alapján ítélnek meg, de ezekkel nem szeretek foglalkozni, meg úgy érzem, hogy nem is kell. Inkább arra koncentrálok, hogy azoknak bizonyítsak, akik bíznak bennem, és nem az alapján ítélnek meg, hogy ki az édesapám. Minden ember életében előfordul, hogy úgy ítélkeznek róla, hogy közben nem ismerik. Nem mondom, hogy ezt el kell fogadni, inkább ki kell zárni.

– Lát összefüggést abban, hogy az őszt és a tavaszt is nagyszerű formában kezdték?
– Mindenképpen lehet párhuzamot vonni, hiszen a nyári, és most a téli felkészülésünk is nagyszerűen sikerült. Belülről úgy érzem, akkor is és most nagyon egyben van a csapat, amit egyébként kiváló játékosok is alkotnak. Fontos még az is, hogy a télen olyan focistákat tudtunk igazolni, akik teljesen beleillenek a csapat szerkezetébe. Játszós labdarúgókról van szó, a mi csapatunk pedig a futballra épít, próbálja játszani a játékot. A felkészülés is jól sikerült és minőségi játékosok is érkeztek.

– Mi kell ahhoz, hogy ezúttal ne pukkadjon ki a csapat, és ne kerüljön később hullámvölgybe?
– Véleményem szerint, ez kétszer nem történhet meg, hiszen tanulunk a hibáinkból. Biztos vagyok benne, hogy tavasszal nem kerülünk hullámvölgybe. Edzünk, dolgozunk keményen, és nem tudom elképzelni, hogy újra az őszihez hasonló rossz sorozatba kerüljünk.

– A hétvégén a rivális Békéscsabát fogadják, mit vár a sorsdöntőnek is nevezhető összecsapástól?
– Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. Ugyanúgy készülünk, mint máskor. Itthon játszunk, ezért mindenféleképpen nyerni szeretnénk. Győzelemre fogunk játszani, szerintem mi vagyunk az esélyesebbek, jobb formában is vagyunk, illetve a hazai pálya is mellettünk szól.

Olvasói sztorik