NB II

Ismét gólkirály akar lenni

Hamar Ádám nem bánja, hogy erősebb csapatok ellen kezdenek, és megismételnék az őszi nyerő szériájukat.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Kilenc találattal az NB II góllövőlistájának második helyén áll Hamar Ádám, a Mezőkövesd-Zsóry csatára, akinek nagy szerepe volt csapata őszi menetelésében, amikor hat bajnokit nyertek meg zsinórban a borsodiak. A 26 éves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, sikeresen felkészültek, meg is erősödtek a télen, úgyhogy készen állnak arra, hogy megismételjék az őszi remeklésüket.

– Hogy sikerült a felkészülésük?
– Úgy gondolom, jól sikerült, jó igazolásokat tudunk felmutatni, úgyhogy már nagyon várjuk a bajnoki rajtot, hiszen az egy futballista életében mindig inspirálóan hat, ha elkezdődik a bajnokság – mondta a Rangadó.hu megkeresésére Hamar Ádám.

– Több NB I-es csapattal is megmérkőztek a felkészülés alatt. Nagy különbséget érez a két osztály között?
– Nagyban persze nem különbözik egy felkészülési mérkőzés egy tétmeccstől. Alárendelt szerepet nem játszottunk az élvonalbeli gárdák ellen sem. Sokat tanultunk, amiket igyekszünk kamatoztatni a bajnokikon.

– Szolnok, Nyíregyháza, Békéscsaba… Nem ígérkezik könnyűnek a tavaszi rajtjuk.
– Én egyáltalán nem bánom, hogy a nagyok ellen kezdünk. Sokkal jobb olyan együttesek ellen pályára lépni, akik vállalják a támadófutballt, nem pedig bunkerfocit játszanak. Ősszel is jól jöttünk ki ezekből a mérkőzésekből, miért ne ismételhetnénk meg az akkori szériánkat?

– Előkelő helyen szerepel a góllövőlistán is. Szokott fogadkozni, hogy hány gólt vár magától tavasszal?
– Nem szoktam fogadalmakat tenni, mert nekem az nem nagyon jön be. Azonban szeretnék gólkirály lenni, hiszen az még nem voltam az NB II-ben. Úgyhogy ez egy külön cél lesz számomra a tavaszi szezonban.

Olvasói sztorik