NB II

Munka van a csapatban

Az új edző, Nagy Tamás jó véleménnyel van az elődjéről, ezért tudta, nyugodtan igent mondhat a felkérésre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Veszprém FC vezetőedzője, Vágó Attila lett a női válogatott szövetségi kapitánya. Egy ideig úgy tűnt, hogy a tavaszi időszakban el tudja feladatokat párhuzamosan, aztán kiderült, mivel mindkét csapatnál komoly célok és komoly tét van, egyszerre csak egy lovat tud megülni, ezért közös megegyezéssel elhagyta az NB II-es bakonyi klubot. Néhány nap után megtalálták az utódját, aki nem más, mint a Pécs, a Baja, a Zalaegerszeg és a Ferencváros korábbi trénere, Nagy Tamás. A 49 éves szakember veszprémi, tehát szülővárosa csapatát irányíthatja, de a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a döntés meghozatalánál fontosak voltak számára a klub céljai is.

– Mit mérlegelt, mielőtt igent mondott?
– Azt mérlegeltem, hogy vannak-e célok, és ha igen, milyenek? Veszprémben az a cél, hogy jövőre az egycsoportos NB II tagja legyen a csapat, és ennek meg is van a lehetősége. Jelenleg a táblázaton nem ott áll a VFC, de ezért a cél az előrelépés az ötödik helyre, vagy az osztályozón bennmaradni – magyarázta Nagy Tamás.

– Nem éppen ideális, ha egy edzőnek szezon közben kell átvennie egy csapatot, ráadásul ebben az esetben már a téli felkészülés is több hete zajlik…
– Nem akarom előre azt mondani, hogy ideális vagy nem ideális, mert ha azt mondom, hogy nem, akkor máris elkezdem magamat védeni, ez pedig nem szeretném. Olyan edző dolgozott előttem, akit ismerek, és akiben hiszek. Tudtam, hogy tőle veszem át a csapatot, és nem volt kételyem azzal kapcsolatban, hogy a pályán és az öltözőben is jól szervezett a társaság, illetve taktikailag jól felkészített. Munka van a csapatban, ezért nem féltem. Már találkoztunk Vágó Attilával, hétfőn több mit egy órát beszéltünk, nagyon készséges, a hozzáállásán is látszik, hogy mindent megtesz a Veszprém sikeréért.

– A tavasz folyamán biztosan a saját képére is fogja formálni új együttesét. Mire számíthatnak a játékosok és a szurkolók, milyen az edzői felfogása, hitvallása?
– Lehet, hogy frázis, de számomra nagyon fontos, hogy igazi csapatként kell működni az öltözőben, a pályán, mindenhol. Kicsit a saját habitusomból fakadóan nagyobb tempót diktálok az edzéseken, hogy mindezt könnyebb legyen a mérkőzésekre átvinni. Ha erre van kihegyezve a gyakorlás, az sokat tud lendíteni a játékosok egyéni fejlődésén és csapatteljesítményén is. Szintén fontos, hogy nagyon akaratos legyen a csapat, és győzelemre játsszon. Nem szeretnék behátrálós, védekezős futballt, persze, totális focit sem ígérek. Olyan stílusban kell játszani, amire a keret a játékosok kvalitásai alapján hivatott. Nem szabad többet követelni annál, amit tudnak, de ami bennük van, annak a maximumát ki kell hozni. Nem bő a keret, de a minőség benne van.

Már munkába is állt

Nagy Tamás hétfőn megtartotta első edzését Veszprémben, szerdán pedig mérkőzésen is bemutatkozik, új csapata ugyanis a Lombard Pápa NB III-as együttesét fogadja edzőmeccsen, 18 órától. A keret egyelőre három játékossal bővült. Kovács Attila Paksról, Dániel Csaba pedig a Ferencváros utánpótlásából érkezett, mindketten kapusok. Veszprémbe igazolt a szlovák, de magyarul kiválóan beszélő Radványi Dávid, aki korábban megfordult a Vasasnál, illetve Nyíregyházán is. Cseresznyés Péter ügyvezető a veol.hu oldalon elmondta, hogy a továbbiakban esetleg egy poszton várható még változás.

Olvasói sztorik