NB II

Meglepte, hogy mennie kell

Montvai Tibor érez még annyi erőt magában, hogy ismét bizonyítsa tudását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csupán a hetedik helyen zárta az őszt az NB II Keleti-csoportjában a Nyíregyháza Spartacus csapata, emiatt a vezetőség úgy döntött, több játékosától és vezetőedzőjétől is elköszön a téli szünet alatt. A klubnál jelentős átalakításokat terveznek, mindent megtesznek azért, hogy sikerüljön megszerezni az első öt hely valamelyikét, és így ne kerüljön veszélybe a csapat jövő évi másodosztályú szereplése.

A keret átalakításának első áldozatai között szerepel a rutinos csatár, Montvai Tibor is. A korábban az NB I-ben a többi között Zalaegerszegen, Pakson és Kecskeméten is megforduló támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, meglepetésként érte, hogy távoznia kell, de tudomásul veszi a döntést. Hozzátette, 34 évesen is érez még magában erőt ahhoz, hogy bizonyítson, így karrierje biztosan nem szakad meg a nyíregyházi távozás után.

– Csalódott vagyok amiatt, hogy távoznom kell a csapattól – válaszolta Montvai Tibor. – Nem számítottam rá, hogy fél év után el kell hagynom a klubot, de természetesen elfogadom a szakvezetés döntését. Hozzá kell tennem, hogy teljesen korrekt válásról van szó. Hozzátenném, még hivatalosan a Nyíregyháza játékosa vagyok, a napokban bontjuk majd fel a szerződésemet.

– A szezon közben, és most, a szerződések felbontásakor is kritizálták néhány játékos hozzáállását. Hogy érzi, ennek mennyi a valóságalapja?
– Nem mondom, hogy nem volt alapja ezeknek a kritikáknak. De azt is figyelembe kell venni, hogy a labdarúgás egy csapatjáték, így nem feltétlenül lehet egy-két játékosra fogni a sikertelenséget.

– Önt is érte kritika, ráadásul, ahogy telt az idő, úgy kapott egyre kevesebb játéklehetőséget…
– Az én esetemben is azt tudom mondani, hogy van alapja a kritikáknak. Önkritikus vagyok, tudom, hogy több van bennem, mint amit olykor-olykor mutattam az ősz folyamán. Egy csatárt leginkább a góljainak száma minősít. Fontos gólokat szereztem, a csapat huszonkét megszerzett pontjából kilencben benne voltam én is, azonban úgy érzem, az a három bajnoki találat és az Eger elleni kupagólom nem mondható túl soknak. Ilyen szempontból kritikusan állok a saját teljesítményemhez. De azt is figyelembe kell venni, hogy a szezon második felében egyre kevesebb időt kaptam a bizonyításra. Az utolsó három mérkőzésünkön tizenöt-húsz perceket játszottam. Tény, tíz perc alatt is lehet gólt rúgni, de jóval nehezebb.

– Másodszor kell távoznia Nyíregyházáról. Előző alkalommal bizonyította, hogy hiba volt önt elküldeni. Harmincnégy évesen is sikerülhet ez?
– Átalakul a keret a csapatnál, sajnálom, hogy nem tartozok bele a vezetőség elképzeléseibe. De ez nem jelenti azt, hogy itt vége szakadna a karrieremnek. Az előző váltás után is sikerült felpörögnöm, hiszen Kecskeméten hatvankilenc mérkőzésen harmincnyolcszor voltam eredményes. Tény, eltelt azóta néhány év, de még bőven érzek magamban erőt ahhoz, hogy újra bizonyítsak. Így arról szó sincs, hogy ezzel véget érne a pályafutásom.

– Tehát csapatkereséssel telnek majd az ünnepek?
– Nem egészen. Egyrészt, mint mondtam, még nem bontottuk fel a nyíregyházi szerződésemet, amíg ez nem történik meg, nem lenne korrekt más csapatokkal tárgyalni. Másrészt, fontos szerep vár rám otthon a következő hetekben, hiszen karácsony környékén gyermekünk születik, számomra pedig természetesen a családom legfontosabb.

Megkerestük a klub volt vezetőedzőjét, Németh Károlyt is az elbocsátásával kapcsolatban, de a szakember nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

Olvasói sztorik