NB II

„Elfáradtunk a végére”

Csorba Szabolcs szerint a Debrecen bővebb kerete jobban bírta az elmúlt heti sorozatterhelést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden a Debrecen otthonába látogatott a Nyíregyháza Spartacus a Magyar Kupa negyedik fordulójának visszavágóján. Az első mérkőzést a nyírségiek nyerték 3-2-re, így előnyből várhatták a keleti presztízsrangadó visszavágóját. A találkozót azonban a hazaiak nyerték 3-1-re, így 5-4-es összesítéssel a DVSC jutott a legjobb nyolc közé. Csorba Szabolcs, a vendégek támadója a Rangadó.hu érdeklődésre elárulta, az összecsapás utolsó harmadára nagyon elfáradtak, ezért kaptak ki.

– A hazai meccsünket megnyertük három-kettőre, és úgy érzem, hogy bizakodva álltunk a visszavágóhoz – kezdte a 21 éves csatár. – Nekem pluszmotivációt adott, hogy ugye az előző klubom a DVSC volt. Úgy gondolom, nem játszott rosszul a csapatunk, pedig az elmúlt hat napban három találkozó is mögöttünk volt. Nekünk azért nincs olyan komoly keretünk, mint a Debrecennek, körülbelül húsz játékosból kellett gazdálkodnunk. Próbáltuk kihozni magunkból a maximumot, de úgy érzem, hogy kicsit azért már el voltunk fáradva. Végig nyílt volt az összecsapás, talán a hazaiaknak több helyzetük volt, viszont nem tudták azokat értékesíteni. Nekünk nem voltak akkora ziccereink, de egy-egynél mi álltunk továbbjutásra. Sajnos a mérkőzés utolsó harmadában kicsit fásult lett a játékunk és befáradtunk, így a Loki jutott tovább.

– Említette, hogy az előző klubja a DVSC volt, milyen érzések kavarogtak önben a két találkozó során?
– A hazai győzelem az első találkozón nagyon jó érzés volt számomra. Hangsúlyozom, hogy számomra ez pluszmotivációt jelentett, és presztízsmérkőzés volt, hogy az előző csapatom ellen léphettem pályára. Úgy érzem, jól is ment a játék. A keddi összecsapás előtt pedig bizakodóak voltunk mindannyian. Úgy fogtam fel, hogy bármilyen eredmény is születik, ne feltartott kezekkel lépjünk pályára, és focizzunk egy jót, szerintem ezt is tette a brigád. Nagyon jól éreztem magam a pályán, úgy érzem, hogy megint nem ment rosszul a játék. Vannak persze hibák, arra törekszünk, hogy kijavítsuk őket.

– Véget ért a másodosztály őszi szezonja, hogyan látja a csapat eddigi szereplését?
– Felemás érzésekkel búcsúzunk ettől az őszi szezontól. Úgy gondolom, hogy a rangadóinkat hoztuk, ha nem is nyertük meg, de legalább döntetlent értünk el az éllovas csapatokkal szemben. Inkább a kisebb gárdák ellen volt nagyobb problémánk. Nem tudom, hogy miért, de sajnos akkor hullajtottunk pontokat, amikor előnyt kovácsolhattunk volna az egész mezőnyhöz képest. Az okokat mi sem ismerjük, de felemás érzések vannak emiatt az egész csapatban.

– Ön is meghívást kapott a pénteki NB II-es gála keleti válogatottjába. Örül a behívónak?
– Úgy gondolom, hogy mindenki örül, ha egy ilyen eseményre meghívást kap. Megtiszteltetés számomra, hogy gondoltak rám, hiszen valamilyen szinten ez is egy válogatott. Nagyon örülök neki, voltam már tavaly is, tudom, mire számíthatok. Ez egy felmérő saját magamnak is, úgyhogy szeretnék jól teljesíteni. Csütörtökön lesz edzés, pénteken pedig a mérkőzés, amelyen igazán jól kell teljesíteni. Az a lényeg, hogy itt is megmutassam magam. Szeretném, ha jól menne a játék, aztán jussak minél előrébb a pályafutásomban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik