NB II

Akit Lisztes Krisztián szétrúgott

A sérült Ondrejó Tamás masszívnak és keménynek tartja csapatát, de durvának nem.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nagy visszhangot váltott ki a múlt hétvégi Szeged 2011 – Orosháza FC (1-1) meccs az NB II Keleti-csoportjának 14. fordulójában. Már az pikantériát adott a találkozónak, hogy a békésiek négy játékosa, Bernát Péter, Ondrejó Tamás, Végh Ariel és Szabó Attila, valamint Major László vezetőedző a csongrádi megyeszékhelyen él. A meccs végén, a kilencvenedik percben Lisztes Krisztiánt kiállították. Az egykori 49-szeres válogatott középpályás nem vitatta a piros lap jogosságát, de a pepsifoci.hu oldalon elmondta, voltak előzményei a történteknek. Szerinte a vendégek végig alattomosan játszottak, mindenkibe belerúgtak, a játékvezető pedig mindezt engedte. A szegediek rutinos játékosa hátulról felrúgta ellenfelét, így próbált törleszteni, de tudja, hogy cselekedetére nem mentség a bíró gyenge produkciója. Ezt követően elszabadultak az indulatok.

Az eset nagy port vert fel, ugyanakkor az áldozattal senki nem foglalkozik. Pedig a 21 éves orosházi középpályás, Ondrejó Tamás számára ezzel a sérüléssel véget ért a szezon. Némi szerencse, hogy már csak egy meccs van hátra az őszi idényből. A fiatal játékos a megyei első osztályból idén nyáron került az NB II-es együtteshez, s mint a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, eleinte erőnlétben, csapatjátékban és sok egyéb apróbb elemben is nehéz dolga volt, a beilleszkedés viszont gördülékenyen ment.

– Gyógyul a sérülése?
– Lassan javulgatok, de szerintem a januári alapozásig hátralévő időszakot ki fogom hagyni. Már csak egy meccs van hátra az őszi szezonból, ebből a szempontból szerencsés a sérülésem időpontja. Bízom benne, hogy a januári felkészülést már egészségesen, a többiekkel együtt kezdhetem – mondta a Rangadó megkeresésére Ondrejó Tamás.

– Hogyan emlékszik vissza a szegedi mérkőzésre?
– Az egész meccs elég küzdelmes volt, helyzetek nem igazán alakultak ki, inkább mezőnyben folyt a játék. Miután kiegyenlített a Szeged, paprikásabbá vált a hangulat a pályán. Az Orosháza csapatában többen vagyunk Szegediek, s mindenki bizonyítani akart a Szeged ellen.

– Mi volt az előzménye annak, hogy Lisztes Krisztián szándékosan felrúgta önt?
– Küzdelmes meccs volt, végig ment az adok-kapok, de kimondott előzményre nem emlékszem, és a többiek sem, ezért meg is lepődtem, de ez végül is benne van a játékban. Nem bírtam lábra állni, nagyon fáj, ezért a biztonság kedvéért kihívták a mentőt, és kórházba vittek. Ott megröntgeneztek, és egy orvos megvizsgált, hogy a szalagok nem szakadtak-e el, nem tört-e le a porc, nincs-e csontelváltozás. Ezeket kizárták, de az kiderült, hogy a szalagok megnyúltak

– Lisztes Krisztián elnézést kért azóta?
– Nem, de a vezetőedző, Lóczi István felhívott, és elmondta, sajnálja, ami történt, nem akarta, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

– Ön egy megye egyes csapatból került az NB II-be. Nem volt ez nagy ugrás?
– Az elején nehéz volt, hiszen erőnlétben is fel kellett vennem a versenyt, és sok egyéb apróbb elemben is. Csapatjáték-szinten is nagyobb kívánalmak vannak, mint a megye egyben, de úgy érzem, sikerült felvennem a tempót. Természetesen még fejlődnöm kell, de jó úton járok. A beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen nagyon jó csapatba kerültem. Ebben is van az erőnk, mivel kimondott húzóegyéniségünk, klasszisjátékosunk nincs, de egymásért küzdünk.

– Azt mondják a szegediek, durva csapat az Orosháza!
– Masszívak vagyunk és kemények, ez nem tetszik olykor az ellenfeleknek, ezért mondják, hogy durvák vagyunk. De nem csak mi viselkedtünk így a szegedi meccsen, hanem a másik csapat is. Egyébként úgy vélem, a szezon előtt kitűzött cél, a nyolcba kerülés tartható.

– Azt viszont el kell ismernie, hogy a pályájuk borzasztó!
– Nagyon sok baj van vele. Néha kemény, akkor többeknek szokott fájni néhány ízülete, de ez főleg nyáron van, a felkészülési időszak alatt. Ha esik az eső, szépen kizöldül, mert jó a füve.

Elszakadt a cérna

Lisztes Krisztián a pepsifoci.hu oldalon önkritikusan elismert, mindkét sárga lap jogos volt, amit kapott, így a kiállítása is.

– Az előzményekhez azonban hozzátartozik, hogy ez már a második meccsünk, amikor szétrúgnak minket – magyarázta a szegediek rutinos játékosa. – Az orosháziak végig alattomosan, durván játszottak, csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg közülünk súlyosan. Sajnos a játékvezető ebben partner volt, a vendégek első tíz-tizenöt faultját simán elengedte. A végére elszakadt a cérna nálam is. Soha nem voltam egy reklamálós típus, de úgy érzem, néha csak akkor lehet valamit elérni a bíróknál, ha leállok veszekedni velük, addig ugyanis nem vesznek komolyan.

– Állítólag a második sárgát érő belépőd után meg is sérült az ellenfél játékosa.
– Bevallom, hátulról elég erősen belerúgtam. Erre nem mentség az sem, hogy a bíró kilencven percen keresztül tűrte az ellenfél alattomos játékát. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de aki valaha is focizott az tudja, hogy nagyon nehéz mindezt elviselni. Itt mindenki belerúgott mindenkibe, még a szabályos szereléseknél is továbbvitték a lábukat és oda nyomtak egyet.

Olvasói sztorik