NB II

„Ártatlan vagyok”

Weitner Ádám a kiállítását és a négy mérkőzésre szóló eltiltását is jogtalannak érzi.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az elmúlt hétvégén a Puskás Akadémia együttesét fogadta a Duna FC Tatabánya csapata az NB II Nyugati-csoportjának 13. fordulójában. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést, azonban egy páros kiállítást követően a vendégek fordítottak, és 3-1-re megnyerték a találkozót. A Tatabánya gárdájából piros lapot kapó Weitner Ádám a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, jól kezdték a találkozót, de a páros büntetés megpecsételte a sorsukat.

– Nagyon jól kezdődött számunkra a mérkőzés. Ismertük az ellenfelet, jól feltérképeztük őket. Játszottuk a saját játékunkat, sikerült többször is eljutni a kapujukig – kezdte a tatabányaiak harmincéves csatára. – Aztán kaptunk egy jogos büntetőt, amit sikerült is értékesítenünk. Ezután jött a páros kiállítás, ami megpecsételte a sorsunkat. Igazából a kilenc-kilenc elleni mezőnyjátékból mi jöttünk ki rosszabbul. A mi hibáink is kellettek ahhoz, hogy a Puskás megnyerje a meccset, de a második félidőben már jól is futballoztak.

– Ön volt az egyik kiállított, illetve négy mérkőzésre szóló eltiltást is kapott. Mi történt?
– Nehéz erről beszélnem, kicsit megmosolyogtató számomra, hogy négy meccset kaptam a fegyelmi tárgyalás után. A legnagyobb fájdalom az, hogy hiába mondok akármit. Az bizonyította volna az igazamat, ha legalább egy videofelvétel lett volna az esetről. Nyilván a csapattársaim és az ellenfél játékosai is látták, hogy mi történt, de ez semmit sem ér. Valószínűleg kérjük a fegyelmi bizottságot, hogy tárgyalja meg az ügyet, utána lehet majd fellebbezni. Mi ezt meg fogjuk tenni, és próbálom az igazamat bizonyítani. Nyilván kell az ellenfél játékosának a hozzáállása is ahhoz, hogy ezt csökkentsék, mert a négy meccs az nagyon sok. Abszolút ártatlannak érzem magam, illetve az is vagyok. Bizonyítékoknak híján vagyunk, ezért mondom, hogy kell a srác korrektsége is ehhez, hogy mondja el az igazat, mi is történt a pályán. Igazából az asszisztens látta, a játékvezető sajnos nem láthatta az esetet. Írnak lefejelésről is, amit én kikérek magamnak. Egy szóváltás után lépett oda hozzám az ellenfél, és fellökött. Ezek után én elsétáltam onnan, azon gondolkodtunk, hogy ki végezze el a szabadrúgást. Majd jöttek a társak, hogy engem is ki akar állítani a játékvezető. A piros lap után természetesen elszabadultak az indulataim, ami miatt vállalom is a felelősséget, de addig teljesen ártatlannak érzem magam, és úgy gondolom, hogy jogtalanul kaptam a pirosat, és az eltiltást is.

– Nem úgy teljesít eddig idén a csapat, ahogy elvárható lenne. Csalódott az eddigi szereplés miatt?
– A bajnokságot úgy kezdtük, hogy a cél a feljutás. Igazából több mint tíz új játékos és új vezetőedző is érkezett a nyáron, nehezen álltunk össze. Teljesen más futballt kezdtünk játszani, és ezt próbáljuk tökéletesíteni. Hellyel-közzel ez működött is, de volt, amikor hiányzott az a plusz, ami akár mérkőzéseket is eldönthet. Folyamatosan alakulunk, hol jobban játszunk, hol rosszabbul. Nyilván senki nem várta, hogy így szerepeljünk, tehát csalódásként élem meg én is. Nehéz egyébként ennyi helyről érkező játékosokat összegyúrni, és játszani a legjobb játékot. Azonban bízunk benne, hogy a jövőben ez sikerülni fog.

– Idén többször is csak csereként kapott lehetőséget, hogyan élte meg a mellőzöttséget?
– Teljesen más focit játszunk, mint tavaly, ehhez pedig mindenkinek alkalmazkodnia kell. A vezetőedző is olyan, hogy mindig a legjobbat akarja játszatni. Volt, hogy más támadót rakott be, aki gólt rúgott, és egy ideig ő élvezte a bizalmat. Természetesen egy pillanatig sem adtam fel, próbáltam én is bizonyítani, az utóbbi időben pedig már én játszottam. Hozzáteszem, hogy sajnos nem tudtunk annyi gólt rúgni, amennyit kellett volna, tehát a támadójátékunk akadozik. Ezen próbálunk változtatni. Egyébként nem volt semmi probléma, tehát elfogadom az edző döntését. Harmincéves vagyok, de tanultam újat a mestertől. Elég nehéz játékot próbálunk játszani, ha ezt sikerül tökéletesíteni, akkor szerintem jönnek majd a sikerek is.

– Hétvégén a Gyirmóttal csapnak össze, mit vár a derbitől?
– Finoman szólva ők sem szerepelnek túl fényesen. A bajnokság előtt ők voltak a legnagyobb favoritok. Úgy néz ki, hogy az eredményeket tekintve egymást múljuk alul. Legutóbbi meccsüket nyerték, mentálisan biztosan jobban állnak a mérkőzéshez, mint mi. Azonban ez egy rangadó lesz, amelyen szeretnénk pontokat, de legalább pontot szerezni. Régóta nem nyertünk már, egyszer nekünk is lehet szerencsénk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik