NB I

A kispesti Északi Kanyar két hét múlva ünnepli 25. születésnapját. Az ultrák hetek óta készülnek a jeles esemény megünneplésére. Október 29-én a klub is nosztalgia jegyárral (150 forint) várja a szurkolókat a kanyarba. Az ultrák többek között koreográfiával készülnek a jubileumra – írja a Bp. Honvéd hivatalos honlapja. A Bp. Honvéd – Újpest FC mérkőzés szünetében kedves meglepetés fogadta a fanatikusokat, mert a kis utánpótláscsapatok játékosai a kanyar elé vonultak és egy piros-fekete zászlót adtak át az ultráknak. Megható pillanatok voltak, örök élmény marad mindenkinek, az ultráknak, gyerekeknek, és a lelátó népének. A kicsik, CSAK A KISPEST! zászlója ezentúl ott lesz minden Honvéd-meccsen.
2016. 10. 17. 15:00
Mint arról korábban beszámoltunk, az NB I-es újoncok csatáját szombaton a mezőkövesdiek nyerték, a frissen igazolt Diallo a 92. percben vette be Sebők kapuját. A gólt megelőzően Jancsó András és montenegrói Mijusko Bojovics nem értette meg egymást, összefutottak, majd a földre huppantak, így a mali játékos ziccerbe került.
2016. 10. 16. 13:06
Olvasói sztorik