NB I

Saglik: nem véletlenül áll a Vasas az élen

Az angyalföldiek német-török származású támadója az MTK Budapest ellen duplázni tudott a hétvégén.

Az NB I legutóbbi fordulójában 3-2-re legyőzte hazai pályán a Vasas az MTK Budapestet. Az angyalföldieknél megszerezte első találatait a nyáron igazolt támadó, Mahir Saglik. A duplázó játékos a Vasas hivatalos honlapjának nyilatkozott a kék-fehérek elleni győztes meccs után.

– Természetesen nagyon örülök annak, hogy megszereztem első tétmeccses góljaimat a Vasasban, amikkel segíteni tudtam a csapatnak és végeredményben nyertünk is. Ez fontos volt nekem, így most nagy a boldogságom. Persze nem szeretnék itt megállni – kezdte Saglik, majd azt is megemlítette, hogy természetesen a csapat minősége volt a siker kulcsa.

– Kiváló társakkal játszhatok együtt és nem véletlenül vagyunk a tabella élén. Másrészt a vezetőedzőnk és a szakmai stáb is megfelelően felkészít minket és jól kihasználja az erősségeinket. Így ez az ő sikerük is.

– Még mindig nem hunyt ki belőlem a lelkesedés tüze. Imádok játszani. Mindig, minden körülmények között nyerni szeretnék és a legjobban csinálni a dolgomat. És minden erőmmel azon vagyok, hogy hasznos tagja legyek a Vasas csapatának. Sokat dolgoztam magamon, hogy segítségére lehessek a csapatnak. Ezeken kívül óriási motiváció volt a csapattársaim támogatása is. Ennek gyümölcsét sikerült most learatnom a két góllal és a győzelemmel – zárta a Dortmundot és a Wolfsburgot is megjárt csatár.

Olvasói sztorik