NB I

Saglik lett a 12. forduló legjobbja, de nem ez az igazi szenzáció

Elképesztően alacsony színvonalú volt a Gyirmót-Mezőkövesd meccs.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint szétbontani, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 12. fordulóban álomcsapatunk 4-4-2-es felállásban „kerül pályára”.

A 12. forduló álomcsapata

Rózsa (Haladás, 251) – Dilaver (Ferencváros, 237), Hegedűs J. (Haladás, 247), Leandro (Ferencváros, 248), Vadnai (MTK, 260) – Gaál (Haladás, 232), Remili (Vasas, 263), Iszlai (Haladás, 250), Hangya (Vasas, 233) – Torghelle (MTK, 237), Saglik (Vasas, 314)

Ha a 11. forduló volt a második (azaz most már harmadik) legrosszabb a 2016-17-es évadban, akkor a legutóbbi még azt is alulmúlta. Most ugyanis még csak nem is 265, hanem mindössze 252 lett a tizenegy játékos értékeinek átlaga, miközben jobbhátvéd (Dilaver), középhátvéd (Hegedűs J. és Leandro is), középpályás (Iszlai), bal oldali középpályás (Hangya) és csatár (Torghelle) poszton is az eddigi 12 kör leggyengébb álomcsapatos teljesítményét láthattuk. A Haladás-Fradiról hat játékos került be, a többiek a Vasas-MTK-t képviselik. Két játékos is átvette a vezetést a posztjáról legtöbbször a forduló válogatottjába kerülők között. Leandro középhátvédként negyedik, Rózsa Dániel kapusként harmadik ízben volt ott. A Vasas védekező szellemű játékosa, Hangya Szilveszter a bekkekhez képest előrébb tolt pozíciója miatt ezúttal középpályásként szerepel.

A forduló legjobbja a Vasas török származású német csatára, Mahir Saglik lett. Ebben a legnagyobb szerepe annak volt, hogy az MTK ellen sikerült dupláznia és összesen 6 lövést is a kapura eresztett. 1-szer szabálytalankodott és őt is 1-szer faultolták, 17 passzából 13 volt pontos, 13-ból 6 párharcot nyert, illetve 6 alkalommal veszített labdát.

Kevésen múlott Nemes Milán, Novothny Soma, Vida Máté és Felix Burmeister csapattagsága is.

Minden valószínűség szerint a szezon és jó eséllyel az InStat NB I-es közreműködésének valaha volt leggyengébb összecsapását láthatták a szurkolók Gyirmóton, ahol a hazaiak egy kabaréba illő 92. perces góllal végül is vereséget szenvedtek a Mezőkövesd ellen. A két csapat egyetlen játékosa sem közelítette meg a 200-as értéket (a Rangadó.hu a 2015-16-os idény első fordulója óta állítja össze álomcsapatait, azóta 45 forduló során 207 volt a legalacsonyabb szám, amivel be lehetett kerülni), a legkevésbé gyenge a győztes találatot jegyző Ulysse Diallo volt 175-tel. A két csapat átlaga 140, illetve 149 lett.

Ehhez mérten természetesen a Gyirmót, illetve a Mezőkövesd egy-egy játékosa lett a forduló (és persze a szezon) legrosszabb játékosa is – Sallói Dániel kezdőként 125-ös értékelést kapott; Tarmo Kink pedig csereként beállva hajszállal gyengébbet, 124-et. Öröm az ürömben, hogy a 2015-16-os idényben ezeknél több rosszabb teljesítményt is leraktak. A negatív csúcstartó továbbra is Branko Pauljevics (119), míg a nem a kezdő sípszótól bevetettek közül Fodor Ferenc (115), mindketten a Puskás Akadémia színeiben hozták ezt össze.

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik