NB I

Véget ért a Ferencvárosban szereplő Batik Bence és Dukai Regina. Az utóbbi időben pletykálták, hogy a modellből lett mű­sorvezető és a Fradi sérülés után lábadozó ­védője már nem alkot egy párt. Bár sosem verték nagydobra a kapcsolatukat, privát oldalaikon azért követhető volt szerelmük alaku­lása. Sokatmondó, hogy az utolsó közös képet a focista töltötte fel december 29-én. Egy ideje érezhető volt, hogy szakított az álompár, amelyre az is utalhatott, hogy Regina a közösségi oldalán olyan fotót osztott meg, amelyen „single ladies”, vagyis „egyedülálló nők” felirattal szerepel. A Blikk természetesen megkereste a modellt, aki megerősítette a hírt, és elmondta, hogy békességben váltak el.
2017. 02. 15. 08:47
Valószínűleg a megszokottnál sokkal jobb hangulat fogadja majd a Ferencváros együttesét Debrecenben, mint amit eddig megszokhattak a játékosok, hiszen a zöld-fehér klubnál példa nélküli módon bevezetett vénaszkenner és a vezetőség ellen tüntető Fradi-tábor elutazik a következő bajnokira - derül ki a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldal felhívásából. A demonstráló Fradi-ultrák a hazai szektorban - csak úgy, mint az egyik legutóbbi alkalommal a Videoton otthonában - fognak varázslatos hangulatot csinálni a debreceni drukkerekkel karöltve. A tavasz első NB I-es fordulójában szombaton 18 órakor kerül megrendezésre az összecsapás.
2017. 02. 14. 17:56
FTC
Olvasói sztorik