NB I

Bajnok lesz a Fradi!

Orosz Pál leszögezte, csak ez lehet a cél. Ötmilliárd forint kellene a stabil EL-szerepléshez, ennek a fele van meg.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook–on!

Mintegy ötmilliárd forintból lehetne stabil Európa Liga-csapatot építeni – vélekedik a Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál. A vezető a Népszavánakadott hosszabb interjút, melyben beszélt a csapat EL-esélyeiről és a többi között arról is, hogy milyen célokkal vágnak neki hazai szinten az elkövetkező idénynek.

– Kettőezer-négy, az FTC legutóbbi bajnoki címének időpontja elég régen volt: a zöld-fehér szurkolók szerint túlságosan rég.

– Magam is így gondolom. Elég messziről indultunk, amikor négy és fél éve elkezdtünk dolgozni. Lépésről lépésre haladunk, s ha csak az előző idényt nézzük, az U21-es csapat aranyérmes lett, a női együttesünk bajnok és kupagyőztes, a Thomas Doll edző vezette társaság pedig bajnoki ezüstöt szerzett a Magyar Kupa-diadal mellett. Egy helyen kell javítanunk, aranyra kell cserélnünk a második helyezést – kezdte a 47 esztendős, franciául és angolul kiválóan beszélő vezérigazgató, akinek édesapja tagja volt az 1965-ben VVK-győztes Fradinak.

– Sokan úgy látják, jövőre célba érhetnek. Garancsi István, a Videoton tulajdonosa az Indexnek úgy fogalmazott, a csapata féléves hátrányba került a szakmailag ragyogóan építkező FTC-vel szemben. Jelentős bók.

– Köszönöm Pistának, büszke vagyok rá, ha a bajnokcsapat tulajdonosa így látja. Hangsúlyozom, az út elején járunk, ugyanakkor olyan kincs van a kezünkben, amelyre nagyon kell vigyáznunk. Egy friss felmérés szerint a száztizenhat éves klubunknak több mint 1.6 millió szimpatizánsa van, s hétszázezren vallották magukat kifejezetten Fradi-szurkolónak. Ez a tömeg óriási lehetőségeket rejt, hiszen aligha kell ecsetelnem, a labdarúgás ma már nemcsak sport és szerelem, hanem üzlet.

– A világ számos országában feltétlenül. Idehaza is?

– Jómagam a marketing világából érkeztem, és a vezetőség többi tagja számára is egyértelmű, hogy a Ferencváros, mint márkanév hatalmas érték. A Fradi-shopban igyekszünk kiszolgálni minden réteget. Itt jegyzem meg, hogy az Újpest elleni derbi napján hétszáz darab márkás és nem is olcsó mezt adtunk el. Ez nagyon szép szám. Nyilvánvaló, hogy a kontinens eurotízmilliókból gazdálkodó topcsapataival képtelenség felvenni a versenyt, ennek ellenére a magyar klubfutball egyetlen európai kupagyőzelmének, a Ferencváros 1965-ös Vásárvárosok Kupája-sikerének ötvenedik évfordulója alkalmából hozzánk érkező Juventus vezetőivel rácsodálkoztunk, hol tartanak ők és hol mi. Ugye az olaszok BL-döntőt játszottak az idén. Az európai középmezőny viszont elérhető. Ötéves távlaton belül oda szeretnénk eljutni. A stabil Európa Liga-csoportkör nagyjából évi nettó ötmilliárd forintból érhető el, a Bajnokok Ligájához ennek a duplájára van szükség.

– Mennyi áll az önök költségvetésében?

– Kicsivel több, mint az ötmilliárd fele.

– Noha nyilvánvalóan nem kizárólag a pénz számít, ez az összeg elég kell, hogy legyen a Go Ahead Eagles elleni továbbjutáshoz.

– Verhető csapatot kaptunk, de sajnos nem tartunk ott, hogy tuti győzelmekkel kalkuláljunk egy holland másodosztályú csapattal szemben. Mindenesetre szégyellném magam, ha nem mi nyernénk meg a párharcot.

– Kubatov Gábor elnök a klub honlapján úgy fogalmazott, az európai fociszövetség kiemelten figyel a Fradira. Szurkolói rendbontások miatt zárt kapuk előtt vívják a hollandok elleni visszavágót: van félnivalója?

– Inkább azt mondanám, feladatunk akad szép számmal. A stadionban és azon kívül rendnek kell lennie, hiszen előfordult már, hogy továbbiak követték az egymeccses büntetést. Nagyon remélem, hogy esetünkben erre nem kerül sor. Elárulom, megesett már, hogy az UEFA fegyelmi bizottságának vezetői pikírten úgy fogadtak bennünket: „újra itt vagytok?”.

– Nézzük a csapatot! Felkészült az új évadra?

– Jó hír, hogy a tavalyi nagy mozgás után az együttes gerince együtt maradt, ugyanakkor szerződtettünk néhány remek labdarúgót. Haraszti Zsolt, Leandro de Almeida, vagy éppen a szlovák Stanislav Sesták a segítségünkre lehet a tervek elérésében.

– Thomas Doll személyében mintha rátaláltak volna a „nagy ő-re”. Mit gondol, mi az, ami miatt ilyen remek az összhang az edző és a csapat közt?

– Ahogy mondani szokták, működik a kémia. Thomas felkészült edző, aki mögött nagyszerű profi karrier áll. Ismeri a játékosok nyelvét, tudja, hogy gondolkodnak, emellett passzol a Fradi-légkörbe.

– Bajnok lesz a Fradi?

– Én már többször elmondtam, hogy ennél a klubnál kizárólag ez lehet a cél. Akadt, amikor megmosolyogtak a szavaim miatt. Talán ma már nem olyan vicces kijelenteni: a Ferencváros az aranyéremért indul.

Olvasói sztorik