NB I

Sallói is távozik Kecskemétről?

A hírek szerint a KTE klubigazgatója is elhagyja a klubot, és pályafutását a Dunaújváros sportigazgatójaként folytatja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az élvonalban újonc, és a kiesés ellen küzdő Dunaújváros PASE klubigazgatója, sportigazgatója és vezetőedzője sokáig egy személyben Dobos Barna volt, ám március közepén bejelentette, hogy két poszttól szeretne megválni. A csapat szakmai irányítását Artner Tamás vette át, és a Rangadó.hu értesülése szerint néhány napja az is eldőlt, hogy a Kecskeméti TE klubigazgatója, Sallói István lesz a DPASE új sportigazgatója, vagyis az alföldiektől a Diósgyőrbe igazoló Bekő Balázs vezetőedző után újabb fontos stábtag távozik.

Sallói korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségben, illetve Siófokon, Újpesten és Diósgyőrben is tevékenykedett, és jelenleg is tagja a magyar válogatott stábjának. A múlt héten vehette át az edzői pro licencét – érdekesség, hogy a tanfolyamra együtt járt Dobos Barnával.

Mivel újvárosi és kecskeméti forrásunk is megerősítette, hogy Sallói neve felvetődött a DPASE-nél, megkerestük Dobos Barnát, aki elmondta, hogy az utánpótlás szerkezeti változásának lezárulta után fogják kinevezni a sportigazgatót.

– Nem tudom megerősíteni a hírt. Több jelöltünk van a posztra, de még nem dőlt el, ki lesz a befutó. Régóta van egy jelöltem, akit alkalmasnak tartok, de egyrészt még tárgyalni kell vele, másrészt az utánpótlás korosztályainkat érintő szerkezeti változás várható a klubnál – mesélte Dobos Barna. – Az elmúlt három év alatt sikerült felhoznunk az utánpótlásunkat, minden korosztályunk tele van, a következő három-ötéves időszakban szeretnénk a minőség felé menni. Ennek függvényében fog kialakulni a sportigazgató szerepe is, de ami a személyt illeti, nem kell kapkodnom.

A klubvezető elmondta, hogy náluk a sportigazgatóhoz nem csak a felnőtt csapattal kapcsolatos szervezési feladatok tartoznak, hanem az utánpótlásba is illeszkednie kell.

– Először látnom kell az utánpótlás teljes felépítését. Most fog kirajzolódni, milyen edzők érkeznek, akik erősítést jelentenek, illetve az itteni edzők is próbálják képezni magukat, hiszen önhibájukon kívül hátrányba kerültek, mert az elmúlt egy évtizedben nem volt miért magasabb diplomát szerezniük.

Természetesen Sallói Istvánt is kerestük az ügyben, de egyelőre nem sikerült elérnünk.

Olvasói sztorik