NB I

NB I: megvan az új évad kezdőnapja

A Rangadó.hu értesülése szerint július 17-én indul a következő idény az élvonalban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A jelek szerint az MLSZ idén még a szokásosnál is később hozza nyilvánosságra, mikor kezdődik a következő bajnoki szezon, pedig májusban már mindenki – játékosok, edzők, vezetők, szurkolók, újságírók, stb. – szeretné tudni, mikor lesz az első forduló, hiszen ehhez igazítják a rövid nyaralásukat, illetve a felkészülés kezdetét.

Mivel a hírek szerint a szövetség vezetői létszámcsökkentésen törik a fejüket, nyilván várnak a licenceljárás lezárására, csak utána bólintanak rá a versenykiírásra és a versenynaptárra (vagyis a gombhoz varrják a kabátot), hiszen még az sem ismert, hány csapat versenyez az élvonalban.

Nos, úgy tűnik, a kluboknak már megsúgták, mire számíthatnak: a Rangadó.hu értesülése szerint július 17-én, pénteken lesz az NB I első fordulójának első játéknapja. A másodosztályban ugyanez augusztus 14-én, pénteken esedékes.

Úgy tudjuk, a klubok többségének komoly fejfájást okoz, hogy egy hónapos eltéréssel rajtol a két osztály (az NB III-ról nem is beszélve), ugyanis az élvonalbeli csapatoknak így nem lesz hazai edzőpartnerük a nyári felkészülés során.

Egy ideje már nem 15-15 fordulót rendeznek ősszel és tavasszal, ehelyett 17-13 az arány. Információnk szerint a szövetség illetékesei ezúttal azt akarták, hogy 19 kört zavarjanak le a csapatok az idei naptári évben, de az egyöntetű elutasítás után visszakoztak.

Olvasói sztorik