NB I

DVTK: új edző már a jövő héten?

Árki Gábor, a diósgyőriek sportigazgatója elmondta, hogy ismét számítanak Nikházi Márkra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az új vezetőedző személye még nem ismert, de az már igen, hogy a következő szezonban ismét számítanak a kölcsönadott Nikházi Márkra – ez is kiderült abból az interjúból, amelyet a boon.hu készített Árki Gáborral, a DVTK sportigazgatójával.

A klubvezető kedden találkozott az edzéslátogatás alól felmentett Julian Jennerrel, meghallgatta az ő álláspontját is a helyzetről, de az intézkedés továbbra is érvényben van, tehát nem csatlakozhat a felnőtt kerethez. A további sorsáról a tulajdonossal való egyeztetés során döntenek. Edzőkérdésben már körvonalazódik, szűkül a kör, és a jövő hét végéig be fogják jelenteni az új tréner személyét.

– Nem szeretnénk sokáig várni ezzel, azon dolgozunk, hogy minél hamarabb lezárjuk ezt a kérdést. Az így előálló helyzet nem lesz zavaró Vitelki Zoltán számára, hiszen egyrészt beszélünk vele, másrészt az új edző csak akkor veszi át a csapatot, amikor lement a még négy hátralévő találkozó, amikor véget ér a bajnokság – mondta a sportigazgató.

A játékosokkal kapcsolatban Árki Gábor elárulta, hogy Nikházi Márk ebben az évadban olyan teljesítményt nyújtott a dunaújvárosi kölcsönadása során, amellyel bizonyította, hogy lehet számolni vele, ráadásul élő szerződése van a DVTK-val, tehát visszavárják. Amikor az új vezetőedző személye kiderül, közösen leülnek, és megtárgyalják, hogy a lejárt szerződésű játékosok közül kiket szeretnének megtartani.

A jelenlegi keret tagjai közül eddig senkivel kapcsolatban nem érkezett konkrét megkeresés a klubhoz. Ugyanakkor a csapat kerete frissítésre szorul, és van is jó néhány kiszemeltjük, akikkel felvették a kapcsolatot. Az új vezetőedző személye az érkezők kérdéskörét is nagyban befolyásolja, de négy labdarúgó érkezése mindenképpen várható.

Olvasói sztorik