NB I

Megint tíz gólt lőtt a Fradi

A Ferencváros mellett az MTK is kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A visszavágókkal folytatódott a Ligakupa negyeddöntője. A keddi játéknapon hat együttes lép pályára: a Ferencváros 7-1-es előnyről vágott neki a Szigetszentmiklós elleni találkozónak, míg az MTK 1-0-s, a Honvéd pedig 3-0-s előnyből várta a második felvonást – előbbi a Pécs, utóbbi a Nyíregyháza ellen.

Jobban kezdett a Fradi ellen az SzTK, az első öt percben kétszer is veszélyeztette a kaput, de a vezetést a vendégek szerezték meg: a 28. percben Nagy Dániel remek egyéni akció végén Nagy Dominik elé centerezett, aki öt méterről nem hibázott (0-1). A félidő hajrájában is volt esélyük a gólszerzésre a hazaiaknak, azonban Benkő emelését mentették a védők a gólvonal előtt.

A második játékrészt góllal indította az FTC: a 49. percben Benjamin Lauth fejelt közelről a hálóba (0-2). Három percen belül jött a válasz: Kornis Attila szintén fejjel volt eredményes (1-2). A 66. percben hármat is cseréltek a vendégek, az egyik friss ember pedig szinte rögtön a beállása után eredményes volt: a hazai védők nem figyeltek, Popov Patrik pedig visszaállította a kétgólos különbséget (1-3). A hajrában Vágó Levente tizenegyesével szépített a Szigetszentmiklós, sőt egyenlíthetett volna nem sokkal később. Az FTC azonban megőrizte előnyét, és a Magyar Kupa után a Ligakupában is tíz lőtt góllal jutott a legjobb négy közé.

Az MTK 1-0-ra nyert a Pécs otthonában, így jó előjelekkel várta a visszavágót, amelyet a Vasas angyalföldi pályáján rendeztek. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, de Groppioni védett. Negyedóra elteltével az MTK is közel került ellenfele kapujához, azonban Sergio öt méterről mellé fejelt. Öt percre rá Horváth Zsolt már pontosabban bólintott: Bese beadását váltotta gólra az ötös magasságából (1-0). Sergio szerezhette volna az újabb gólt, de Helesfay útját állta a lövésnek. A második félidőben aztán jóval kevesebb lehetőséget jegyezhettünk fel – néha azért Groppioninak és Helesfaynak is akadt dolga, de az eredmény már nem változott; az MTK is kettős sikerrel jutott a négy közé.


A Honvéd nyíregyházi vendégjátékának tizedik percében nagy hazai helyzet maradt ki: Dartsimelia alig lőtt mellé. A 21. percben Dartsimelia beadásába léptek bele, a labda a keresztlécről pattant szögletre. Az első félórában többet birtokolta a labdát a Spartacus, és voltak lehetőségei is, de gól nem született. A 41. percben egy kontrából gólt lőtt a Honvéd: Ihrig-Farkas lépett ki középen, és higgadtan a kapuba gurított (0-1).

A szünet előtt a gólszerző ment el a jobb oldalon, Rubus buktatta a tizenhatoson belül, a büntetőt Kone rúgta, Ovszijenko beleért, de bepattant a labda (0-2). A fordulás után azonnal újabb gólt lőtt a Honvéd: Kosznics szabadrúgásból csavart a kapuba (0-3). Az ötvenedik percben jött a szépítés: Rezes lőtt kapura, Horváthról kipattant a labda, Vámos Márk pedig a kapuba passzolt (1-3).

A gyors gólváltás után mezőnyjáték folyt, kevés volt a helyzet, egyik kapu előtt sem alakult ki lehetőség. A nyolcvanadik percben egy szöglet után kézzel ért a labdához egy Honvéd-játékos, a büntetőt Rezes László értékesítette (2-3). Próbált egyenlíteni a Nyíregyháza, több ígéretes támadást is vezetett, több gól azonban nem született, a kispestiek megnyerték a mérkőzést, és kettős győzelemmel jutottak tovább – tudósított a Nyíregyháza Spartacus honlapja.

Ligakupa, negyeddöntő, visszavágók

Szigetszentmiklósi TK-Erima – Ferencvárosi TC 2-3 (0-1)

Szigetszentmiklós, 300 néző. Játékvezető: Botló

SzTK: Sánta – Kornis, Puskás G., Benkő-Bíró, Domokos B. – Mészáros L. (Barna Zs., 68.), Osváth (Pollák, 72.), Kállai (Tóth F., 59.), Sipos B. (Szabó B., 70.), Vágó L. – Benkő (Szini, 63.). Edző: Horváth Ferenc

FTC: Kurucz – Nagy Dániel, Batik (Haris, 39.), Pavlovics, Bönig (Kovács K., 66.) – Gyömbér, Kukuruzovics – Havojics (Popov, 66.), Nagy Dominik, Ugrai – Lauth (Zsivóczky, 66.). Edző: Thomas Doll

Gólszerzők: Kornis (52.), Vágó L. (tizenegyesből 90.), illetve Nagy Dominik (28.), Lauth (49.), Popov (67.)

Továbbjutott: Ferencváros, kettős győzelemmel (10-3)


MTK – Pécsi MFC-Matias 1-0 (1-0)

Illovszky-stadion, 100 néző. Játékvezető: Karakó

MTK: Groppioni – Nagy T., Baki, Talabér, Hajdú Á. (Gera D., a szünetben) – Cseke (Thiam, a szünetben), Vass Á. (Vogyicska, a szünetben), Schrammel – Horváth Zs. (Széles, a szünetben), Sergio (Hujber, 84.), Bese. Edző: Garami József

PMFC: Helesfay – Horvát G., Czibolya, Pávkovics, Manjrekar – Tadejevics (Dalipi, 67.), Kővári, Weitzer (Takács Á., 67.), Heffler N. – Berecki (Márkvárt P., a szünetben), Frank R. (Jelena, 71.). Edző: Robert Jarni

Gólszerző: Horváth Zs. (21.)

Továbbjutott: MTK, kettős győzelemmel (2-0)


Nyíregyháza Spartacus – Bp. Honvéd 2-3 (0-2)

Nyíregyháza, 800 néző. Játékvezető: Berke

Nyíregyháza: Ovszijenko – Szokol, Rubus, Zofcák (Vámos, a szünetben), Bosnjak, Koller, Kosztics (Ivanovs, 57.), Abdouraman, Arziani, Pekár (Rezes, a szünetben), Dartsimelia (Seydi, 57.). Edző: Mátyus János

Honvéd: Horváth A. – Lucas (Ihrig-Farkas, 36.), Vidovics (Projics, 58.), Kristi, Kone (Youla, 68.) – Gazdag, Botka, Kosznics, Erdős – Göblyös, Izazola (Holender 59.). Edző: Marco Rossi

Gólszerzők: Vámos (50.), Rezes (tizenegyesből 81.), illetve Ihrig-Farkas (41.), Kone (tizenegyesből 45.), Kosznics (47.)

Továbbjutott: Honvéd, kettős győzelemmel (6-2)


Április 22. szerda:

17.30: Videoton FC – Debreceni VSC-TEVA (3-2)

Olvasói sztorik