NB I

Védelmi rekorddal lehet bajnok a Vidi

Jó esélyük van rá, hogy a Debrecen három évvel ezelőtti tizennyolc kapott góljánál kevesebbel végezzenek az élen, de még lesz addig dolga a védelemnek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Videoton az eddig lejátszott 23 bajnoki mérkőzéséből mindössze ötön kapott gólt – kettőn kettőt, hármon pedig egyet –, a Győr, a Debrecen, a Dunaújváros és a Diósgyőr büszkélkedhet azzal, hogy bevette Calatayud kapuját. Közülük egyelőre a győriek lehetnek a legbüszkébbek, hiszen a Vidi összes kapott góljának a felét, nyolcból négyet ők szerezték. A másik három csapat is reménykedhet még, hogy többször is gólt lő a piros-kékeknek, hisz velük tavasszal még nem találkozott a listavezető.

Könnyen lehet, hogy ezeken a meccseken dől el, születik-e a modern futballt tekintve új rekord: magyar bajnok olyan kevés kapott góllal, mint amennyit eddig Juhász Rolandék szedtek össze, még nem volt csapat – igaz, a hátralévő hét fordulóban ez még változhat.

A Videoton jelenleg tehát nyolc kapott gólnál jár – elméletileg kevés az esélye, hogy a hátralévő hét fordulóban meredeken emelkedni kezd ez a szám, bár várnak még komoly rangadók a fehérváriakra. Mennek a Diósgyőrhöz, Debrecenbe, Paksra és a Fradihoz is. Ha „saccra” próbáljuk belőni az esélyeket és azt mondjuk, ezek a csapatok vannak annyira erősek, hogy legalább egy gólt szerezzenek a Vidi ellen, akkor is csak tizenkettőnél járunk. És a maradék három meccsét, a Honvéd, a Kecskemét és a Pécs ellen a papírforma alapján lehozhatja kapott gól nélkül a listavezető.

Persze, ez csak játék, tipp, sok minden befolyásolhatja a meccsek alakulását – mindenesetre arra igen jó esély mutatkozik, hogy a harmincadik forduló után húsznál kevesebb lesz a kapott gólok rovatban Fehérváron. Ez pedig igen ritka a hazai bajnokságok történetében.

Debrecenben például a presztízs miatt iparkodhatnak megszórni a Vidit a május 2-i találkozón: ha utolérni már nincs is esélye a riválisát a címvédőnek, a 2012-es bajnok Loki rekordját szívesen megvédenék. Akkor a 64 rúgott mellé mindössze 18-at kapott a bajnok. A Vidinek tehát a hét meccsen tízszer kellene kapitulálnia, hogy csak beállítsa, és ne döntse meg ezt az eredményt. 2007-ben is jól működő hátsó alakzattal nyert a DVSC, akkor 21 gólt kapott összesen.

A Ferencváros az utolsó fordulóban fogadja a Vidit, a fehérvári remények szerint már bajnokként látogatnak a legjobb tavaszi mutatókat produkáló zöld-fehérekhez. Ha a második helyért harcoló Doll-csapat az elődök előtt is tisztelegni szeretne, megpróbálhatja lerohanni ellenfelét és minél több gólt berámolni neki, ugyanis a Nyilasi Tibor edzette, 1992-es bajnokcsapatuk mindössze 19 kapott góllal zárt. Ennél is volt kevesebbel bajnok a Fradi, ami magyar rekord lenne, ha nem egy rájátszásos rendszerben, csak 22 meccsen született volna, 2001-ben, amikor végül 14 kapott góllal lett bajnok a Fradi (de ebben az első bajnoki szakasz nincs benne).

Húsz-húsz kapott góllal győzött 1991-ben a Honvéd, 1990-ben pedig az Újpest. A Vasas a történelmi időkben egyszer 19-vel lett bajnok, ám 1965-ben (a naptári évhez igazított bajnokságban) csak 26 meccsből állt a sorozat.

Érdemes megemlíteni, hogy olyan is volt, amikor egy szinte hibátlan védelem nem volt elég az aranyéremhez, a Garami József nevéhez köthető pécsi sikerkorszak idején, 1991-ben például a PMSC a bajnok kispestiekkel megegyező számú kapott góllal (20) végzett a harmadik helyen.

Végezetül érdekességként a fehérvári „házi versenyről” is essen szó: a város első labdarúgó bajnokcsapata, a Mezey György vezette 2011-es Videoton 59-29-es gólkülönbséggel végzett az első helyen, ennyi gólt már biztosan nem kap Joan Carrillo brigádja, viszont még simán lőhet ennyit, hisz jelenleg 54-nél tart. Egy évvel később, Paolo Sousa vezetésével és egy nagy tavaszi meneteléssel a második helyre ért a csapat, akkor 58-19 lett a mutató, a fentebb említett Loki-védelemnél tehát csak eggyel kapott többet a Vidi. A klubrekordot alighanem megdönti a csapat; nyilván azon lesznek Fehérváron, hogy ne ez legyen az egyetlen ünnepelni való a bajnokság végén.

Olvasói sztorik