NB I

Gyurcsó újra duzzad az önbizalomtól

Örül, hogy ő és a Vidi is visszatalált az őszi formájához, bár szerinte a Haladás-meccs előtt sem volt rajtuk teher.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Alaposan megszórta a Haladást a Videoton egy olyan meccsen, amin a hét rúgott gólból hat a második félidőben esett – pedig már az elején is sok helyzetük volt a házigazda székesfehérváriaknak. Ekkor különösen elemében volt Gyurcsó Ádám, aki gólpasszig jutott, azok után, hogy néhány nappal korábban győztes gólt lőtt a Magyar Kupa elődöntőjében az Újpest ellen. A fehérvári szélső a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: érezték, hogy a tavaszi meccseken eddig nem volt túl sziporkázó a játékuk, de egy pillanatig sem foglalkoztak negatív gondolatokkal.

– Tudtuk, hogy az őszi teljesítményt nem fogjuk tudni megismételni az összes tavaszi mérkőzésen, hiszen akkor valóban remekül ment a támadójáték, sorra jöttek a helyzetek – mondta Gyurcsó Ádám. – Tavasszal nem mindig ezt a játékunkat nyújtottuk, de azt se feledjük el, hogy ugyanúgy jöttek az eredmények. Igaz, a győri és a Puskás elleni döntetlen után csalódottak lehettünk, de én nem éreztem azt, hogy bármilyen teher lett volna rajtunk a Haladás-meccs előtt. Próbáltuk azt az eredményt hozni, amivel megmaradhat a tizenegy pontos előnyünk.

– Már a kiállítás előtt is domináltunk, rengeteg lehetőségünk volt, az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Emberelőnyben pedig végképp nem tudott semmilyen nyomást gyakorolni a Haladás, a második gólunk után már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a vége. Szerencsére nagyon szép este kerekedett ki belőle – foglalta össze a 7-0 történetét a Vidi válogatott játékosa.

A fehérváriak ebben a bajnokságban otthon és idegenben is nyertek már 5-0-ra, ez a mostani hetes azonban még ezeken is túltesz, és arról árulkodik, nagyon kilóg a mezőnyből Joan Carrillo csapata. Gyurcsó szerint ennek nem okvetlenül az ellenfelek gyengesége az oka.

– Nem hinném, hogy a sok nagy különbségű győzelmünk a mezőny kritikája. Sokkal jobb a csapatunk most, mint a tavalyi szezonban volt, összetartóbb, egymásért küzdő – és van egy edzőnk, aki maximálisan át tudja adni az elképzeléseit nekünk, akivel kölcsönös a tisztelet egymás iránt, ezáltal olyan összhang van a színfalak mögött, ami ezeket az eredményeket hozza magával – tette hozzá a játékos.

A csapat látványos játéka pedig együtt jár az ő magára találásával is, mert vasárnap ellenállhatatlanul játszott.

– Nagyon kellett már, hogy újra bejöjjenek azok a megoldásaim, amelyektől nő az önbizalmam. Az őszt jól zártam, a két utolsó meccsen gólt lőttem és tavasszal is volt gólpasszom, de tudom, hogy hagyott kívánnivalót maga után a játékom. Az Újpest elleni gólom jót tett a lelkemnek és a Haladás ellen felszabadultan, önbizalommal telve játszottam, szerintem ez a megoldásaimon is látszott – mondta Gyurcsó.

Olvasói sztorik