NB I

Stieber: „A görögök kiszálltak a versenyből”

A Hamburg légiósa szerint a továbbjutás szempontjából máris el lehet felejteni a magyar válogatott vasárnapi riválisát...

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A német élvonalbeli Hamburger SV légiósa, Stieber Zoltán a Bundesligában rendszeresen a csatár mögötti pozícióban szerepel, a válogatottban viszont a jobb szélen játszatta őt Dárdai Pál szövetségi kapitány a Görögország elleni, vasárnap esti Európa-bajnoki selejtezőn (0-0). A lefújás után elmondta: a heti edzésmunka alapján már sejtette, hogy ott kell bizonyítania.

– Közvetlenül a meccs előtt volt egy taktikai értekezletünk, amelyen Dárdai Pál elmondta a kezdőcsapatot. Én is ott tudtam meg, hogy a jobb szélen fogok játszani, de azért az edzéseken már lehetett látni, hogy milyen pozícióban számít rám. Nem volt ezzel problémám, a lényeg, hogy pályán legyek. Akár középen, akár a szélen számít rám, én teszem a dolgomat. Így, hogy a görögöket nagyjából el lehet felejteni, mert úgymond kiszálltak a versenyből, ez mindenképpen fontos egy pont volt számunkra, és pozitívan kell hozzáállni. Úgy gondolom, nyertünk egy pontot – magyarázta Stieber Zoltán.

Bár jelenleg a pótselejtezőt jelentő harmadik helyen áll csapatunk, a hátralévő öt fordulóban idegenbeli pontszerzésekre is szükség lesz a pozíció megtartásához. Stieber szerint ez nem lehetetlen.

– Romániában is megmutattuk, hogy nagyon erős társaság a miénk. Amióta Dárdai Pál itt van, pozitív irányba indultunk el, és szerintem képesek lehetünk idegenből is elhozni a három pontot.

Honfitársunk örülne, ha nem kellene az utolsó fordulóig várniuk, hogy biztosítsák a HSV élvonalbeli tagságát. Jelenleg az osztályozót jelentő 16. helyen állnak.

– Nagyon remélem, hogy sikerül kiharcolnunk a bennmaradást az utolsó forduló előtt, és nem kell az utolsó utáni percben is azon izgulnunk, hogy ősztől hol fogunk játszani. Ennek érdekében meg kell, és meg is fogunk tenni mindent. Most új edzőnk van, a szezon végéig a sportigazgatónk vette át a pozíciót. Remélem, ő is számítani fog rám.

A német sportsajtó egy ideje arról ír, hogy a holland válogatott sztár, Rafael van der Vaart szerződését azért nem hosszabbítják meg Hamburgban, mert Stieber nagyon jól teljesít a posztján.

– Azt gondolom, hogy ezt egy kicsit felfújta a sajtó. Természetesen örülök, hogy játszhatok a csapatomban, de ezt nem kell kiélezni Van der Vaartra és Stieber Zoltánra. Teszem a dolgomat, és nagyon remélem, hogy ezek után is számítanak rám.

Olvasói sztorik