NB I

Szalai veszélytelen volt, a többiek szürkék

Az Európa-bajnoki selejtező 0-0-s végeredménye Vass László szerint is a realitást tükrözi.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nem született gól a magyar és a görög válogatott vasárnap esti mérkőzésén a ferencvárosi Groupama Arénában. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulója után a mieink továbbra is a csoport harmadik helyén állnak. A meccsen a vendégeknek volt több lehetőségük, a magyarok előtt viszont nagyobb helyzetek adódtak.

Vass László, az MTK játékos-megfigyelője kiemelte, hogy a találkozó jelentős részében nagyon agresszíven, középpályás letámadójátékkal próbálkozó görögök nem hagyták kibontakozni a mieinket. Az alábbiakban a Rangadó.hu állandó szakértőjének elemzését olvashatják:

Szinte támadó nélkül játszottunk

Helyzeti előnyben kezdtük a mérkőzést, mert tudtuk a csoport másik két vasárnapi eredményét, vagyis az északírek és a románok győzelmét. Mindkét előttünk lévő csapat megnyerte a meccsét, ami azt sugallta, hogy nekünk is nyernünk kellene, nehogy leszakadjunk. Így mentünk neki a mérkőzésnek. Mindkét csapat ugyanabban az alapfelállásban, 4-2-3-1-ben játszott – kezdte Vass László.

Nagyon nagy elánnal kezdtek a csapatok. Meglepő volt, hogy a görögök a magyarok térfelén letámadtak, ezáltal nagyon megnehezítették a mieink támadójátékát. A vendégek domináltak, csak elvétve jutottunk át a térfelükre. A huszadik perc tájékán Dzsudzsák átlövése, majd Gera Zoltán lehetősége jelentett csupán veszélyt. Szembetűnő volt, hogy szinte támadó nélkül játszottunk, Szalai Ádám abszolút semmi veszélyt nem jelentett a görögök számára, a többiek pedig játszották a szürkét – itt főleg Stieber játékára gondolok. Ez a szürke játék nagyon nagy lelkesedéssel párosult.

Hiányzott a mieinktől a váratlan

A második félidőben nehezebb lett a helyzet. Nem cseréltünk, és a görögök még a korábbinál is sokkal nagyobb sebességgel kezdtek. Beszorultunk, továbbra sem tudtunk veszélyesek lenni előrefelé. Elek Ákos sérülés, Szalai pedig a gyenge játéka miatt lett lecserélve. Nikolics váltotta, akinek egy-két lendületes beindulása után alakulhatott volna ki helyzet a mieink előtt. Egyszer tévesen állították meg les miatt, abból nagyon nagy lehetőség lehetett volna. Az ő lendülete a csapat játékának nagyon kellett. Egy-egy villanásunk jelentett két-három helyzetet, de végül is nem volt benne a játékunkban a győzelem, mert nem tudtunk kialakulni, és nem hagytak minket a nagyon agresszíven, és változatlanul középpályás letámadójátékkal próbálkozó görögök.

Váratlant az egész mérkőzés folyamán nem tudtunk hozni. Vártam volna, hogy a kapitány legalább percekre megcseréli a két emberünket, hogy hátha esetleg a jobbról befelé induló Dzsudzsák, vagy a balról befelé induló Stieber valamiféle váratlanságot hoz a befejezőjátékunkba. Előrefelé inkább a bal oldalunk volt játékban, vagy legalábbis többször futott fel Leandro. Ezt a jobb oldalon Fiola nem tudta megcsinálni, és nem is csinálhatta meg. Kellett volna, hogy mindkét oldal veszélyesebben lépjen fel az ellenfél térfelére – ebből lehetett volna veszélyesebb játékot kialakítani. Belül Gera játéka óriási lelkesedéssel párosult, de sajnos a nagyon nagy mezőnymunka a kreativitás rovására ment.

Nagyobb ziccereink voltak

A Gera mellett lévő Elek Ákos, majd Pintér Ádám nagyon sokat nem tudott hozzátenni, inkább csak a védekezéssel törődtek, ennek ellenére Pintérnek volt egy nagyon veszélyes átlövési kísérlete, amit bravúrral védett a kapus. A második félidőben az ellenfél a középpályás-letámadásos játékának köszönhetően szinte végig teljes mértékben dominált, és „félhelyzetekig” jutott. Az alapvonalat támadták, és ha az alapvonal környékéről az utolsó passzaik pontosabbak lettek volna, akkor lehet, hogy még nehezebb helyzetet teremtettek volna a csapatunk számára.

Összességében nem volt jó a magyar csapat játéka, én azt mondom, hogy az előbb említett okok miatt nem volt benne a játékunkban a győzelem. A döntetlen reális, a görögök labdabirtoklásban, gyorsaságban és az egy-egy elleni játékban sokkal jobbak voltak, a mieink viszont több ziccert alakítottak ki, így az iksz mindenképpen a realitást tükrözi. Megint egy hosszabb szünet következik a válogatottunk életében, aztán jön egy nagyon nagy kihívás a finnek ellen, idegenben, ahol mindenféleképpen győzni kellene ahhoz, hogy tartsuk a távolságot az alattunk lévőktől, és esetleg közelítsünk a következő fordulóban az előttünk lévőkhöz. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy az északír és a román csapat tartani fogja az előnyösebb helyzetét, mi pedig a harmadik helyért leszünk harcban, de ahhoz Finnországban mindenképpen pontot, vagy pontokat kell szereznünk – mondta végül Vass László.

Olvasói sztorik