Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül elnevezésű Facebook-oldal híre alapján nemrég beszámoltunk róla, hogy elküldték az Üllői úti stadionból a Fradi-sast, mert a vezetőség indoklása szerint a szurkolók egy új, modernebb kabalaállatra vágynak, ami jobban illik a klubhoz.
Az említett internetes fórumon megszólaltNagy Imre, aki 1982 óta jár a Ferencváros meccseire, és a klub iránti szeretetből látta el feladatát a 2007–2008-as szezon óta, nem mellesleg ingyen.
„Saját erőből, saját tőkéből, Szever János segítségével létrehoztuk azt a szimbolikus sast amely egészen eddig a Clubot, és benneteket is jelképezett. Ott voltunk az NB II idegenbeli mérkőzésein, sokszor méltatlan körülmények között, sok mocskolódásnak kitéve… De akkor is büszkén szolgálva és hirdetve az igét, amelyet Fradizmusnak hívnak, jóban-rosszban kiállva a Club mellett
A méltatlan körülmények az itthoni mérkőzések alatt is elő-elő fordultak… Sokan nem tudják, hogy volt olyan, amikor WC-ben kellett beöltöznie a sasnak, hogy ki tudjon menni. Sokszor néztek minket levegőnek, sokan az akkori és talán a mostani vezetőségből sem tudták, kik is vagyunk. De nem háborogtam, mert nem a körülmények érdekeltek, hanem az, hogy én szolgálhatom szeretett Clubomat, hogy adhatok valamit azért, amiért idetartozhatok. Nem kaptam és nem is kértem soha egyetlen fillért sem azért, ha bármilyen Fradi-mérkőzésre kellett mennünk. Legyen az foci, kézilabda, vízilabda. Úgy gondoltam, ha engem ért az a megtiszteltetés, hogy én lehetek a sas tulajdonosa, ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem fogadhatok el.
Félretettem a vélt vagy valós sérelmeimet… Igyekeztem az aktuális kontaktommal jó kapcsolatot ápolni és végezni a dolgomat. Nem tagadom, szkenneltem, mert nekem azt kellett néznem, hogy a Sas ugyanúgy ott legyen minden mérkőzésen. Fájt a szívem, hogy az igazi ultrák kint maradtak, de úgy gondoltam, nem hagyhatom cserben azokat, akik bent vannak a stadionban, bár egy részem így is kint volt. Az volt bennem, amíg szólnak, amíg szükségük van rám, illetve a sasra, mennem kell.
Aztán jött az ominózus Fradibusz-megszüntetés… Nos, akik közelállnak hozzám, megmondhatják, hogy abban a pillanatban mondtam: „nem lennék meglepve, ha néhány héten belül a sast is elvennék, vagy megszüntetnék”. Innentől kezdve minden nap fel voltam készülve arra, hogy nem kell többet menni. Aztán március hatodikán jött a kérdőív, amiben találkoztam a 11-es és 12-es kérdésekkel, az „Új Fradi-sasról” feltett kérdéseket. Ekkor az ötven százalék már kilencvenre duzzadt bennem.
A Győr elleni meccs előtt a klub második és harmadik emberénél is rákérdeztem szemtől szemben, hogy mire számítsak? Választ csak annyit kaptam, hogy nem terveznek változtatást, ez csak egy kérdőív. Aztán március huszonnegyedikén az épp aktuális kommunikációs vezető korrekt, illemtudó módon felhívott telefonon, és úgy közölte velem, hogy köszönik az eddig végzet munkámat, de már az Újpest elleni mérkőzésre sem tartanak igényt a Sasra, mert akkor fog debütálni az új. Hiába voltam felkészülve, azért mellbe vágott a hír.
Közöltem a vonal másik végén lévő illetővel, hogy inkorrekt dolognak tartom, hogy telefonon közli ezt velem… Aztán nagy nehezen kierőszakoltam egy másnap déli találkozót, mert bennem volt annyi gerincesség, hogy ezt szemtől szemben próbáljam lezárni. A megbeszélésen próbáltam a miértekre választ kapni. Annyit tudtam meg, hogy nem egyszemélyi döntés született, hanem a Sas lecserélését maga a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezte (azaz egy intézmény, ha jól gondolom). Kaptam még egy olyan választ is, hogy a mostani sas már nem „divatos”, úgymond… Mert a Club – szétnézve Európában – sokkal jobb példákat látott. Így egy európaibb, sokkal dinamikusabb és esztétikusabb sast fognak felavatni, hozzátéve, hogy az ő elképzelésük találkozott a nézők elképzelésével, merthogy a kérdőív válaszaiból egyértelműen tükröződik, hogy a nép is új sast akart.
Végül is európai stadionhoz, európai szurkolótáborhoz európai sas dukál. A tárgyalópartneremnek felvetettem, hogy azzal semmi bajom, hogy végre a sas a Club tulajdonába kerül, viszont ahogy ezt az egészet megint egy tollvonással lerendezték, azzal nem értek egyet. Abba ne menjünk bele, hol voltak ezek az emberek, amikor én úgymond megmentettem a sast. Nem is azt kértem, hogy magasztaljanak, vagy valami. A pozíciómhoz sem ragaszkodtam, hisz ha nem kellek, nem kellek… Nincs is ezzel baj.
Hangsúlyozták, hogy a Club tiszteli a tradíciókat, de amikor megkérdeztem, miért nem úgy zárták le ezt a történetet, hogy tizenkettedikén úgymond ünnepélyesen elbúcsúztatják és visszavonultatják a régi sast, és szabadjára engedik az újat, akkor azt a választ kaptam, hogy igen, gondoltunk ilyenre, de nekünk nem ez a koncepciónk. Azt meg csak halkan teszem hozzá, még mindig a tradícióknál maradva, hogy ennek a sasnak a Fradi-múzeumban lenne a helye, hisz a Club történelmének része. Ha valakinek, akkor neki ott kellene kitüntető helyet kapnia. De ez a Clubnál senkiben nem fogalmazódott meg, mert valószínűleg nem lenne túl „európai”, vagy nem férne bele az amúgy is sivár koncepciójukba.
Szeretném leszögezni, hogy nem a sértődöttség íratta meg velem ezt a kis lelki fröccsöt. Kivánok a Clubnak sok sikert, az új sasnak sok-sok szárnyalást… Legyen hosszabb a pályafutása, mint ami nekem megadatott. Nektek, kedves Ferencváros-szurkolók pedig azt tudom mondani: továbbra is a rendelkezésetekre állok, innentől kezdve ez a nem túl európai, nem túl dizájnos, nem túl dinamikus, nem túl szép Zöld Sas a Tiétek.”
