NB I

Szivics koncepciótlannak nevezte a Diósgyőr átigazolási politikáját

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A házigazda Kecskemét 2-1-re győzött a hatvan percen keresztül emberhátrányban játszó Diósgyőr ellen az OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján.

Az első félidőben egy szép támadás végén vezetést szerzett a Kecskemét, majd visszahúzódott saját térfelére. Egy ellentámadás végén Takács Tamás beleért egy beadásba, amit Tujvel már csak a gólvonalon túlról tudott kiütni. Egy hazai akció végén a kilépő N’Diaye a földre került William Alves mellett, ezért a játékvezető kiállította a vendégek középhátvédjét. Az eseménydús első félidő egy diósgyőri tizenegyessel folytatódott, amit Gosztonyi először értékesített, Vad II játékvezető azonban újrarúgatta, amit a csapatkapitány kihagyott.

A második félidőben egy szögletből belőtt labdát Karan a hálóba fejelt, amivel ismét a Kecskemétet juttatta vezetéshez. Ezután a Diósgyőr mestere, Tomislav Szivics hármas cserével próbálta legalább az egyenlítést kiharcolni a vendégcsapatnak, az eredmény azonban már nem változott. A meccs utáni sajtótájékoztatón a DVTK vezetőedzője a klub koncepciótlan átigazolási politikáját kárhoztatta azért, mert sérülés, betegség és eltiltás miatt lassacskán elfogynak a belsővédői.

– Azt hiszem, jó meccset játszottunk, végig támadtunk. Két kulcsmomentum volt, a piros lap és a tizenegyes. Mindkettő ellenünk szólt, ez sok volt, de szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert végig küzdöttek, hajtottak, odatettek mindent, amit csak lehet. A Kecskemét hatvan percet létszámfölényben játszott és kaptunk két fejes gólt – kezdte Tomiszlav Szivics. – Sok mindent nem jól csináltunk az átigazolási időszakban, de ezt már mondtam. Nem tudom, minek kell történnie, lehet, azt gondolják, hogy belsővédő nélkül is végig lehet játszani a bajnokságot. Nem tudom, én ilyet még nem láttam, de ki kell próbálni, hátha… Két belsővédővel nekimenni a szezonnak, az egy kicsit luxus, bármelyik osztályban, nem csak az élvonalban. Alves piros lapot kapott, Szalai pedig szédült a szünetben. Esetleg Barczit és Bognár ki kéne próbálni, hátha kitaláljuk, hogy a modern fociban hátulról támadunk végig, tíz támadóval. Komolytalan… Grumics előtt kalapot emelek, akárhol van rá szükség, én beteszem, ő pedig becsületesen csinálja. Ő fizeti a legdrágább árat azért, amit teljesen koncepció nélkül csináltunk. Tíz csatár, védő meg sehol.

Olvasói sztorik