NB I

Nem főz, nem fúr: nincs csapata

Rangadó
Rangadó

2015. 02. 01. 11:00

Kiprich József másfél éve nincs szem előtt a magyar futballban. Tatabányán olykor még Rotterdamból is meglátogatják egykori rajongók – csak a futballklubnál nem rajonganak a nevéért, a fiát is majdnem kirúgták.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az ötvenedik születésnapján beszéltünk utoljára, azóta kicsit eltűnt a labdarúgásból. A nyolcvanas-kilencvenes évek legjobb magyar csatára, a kevesek egyike, aki külföldön, jó nevű klubnál is sikeres tudott lenni, jelenleg egy megye egyes ajánlatot fontolgat. Kiprich József azt mondja, ma is szeretik Tatabányán, legalábbis a szurkolók – mert vannak, akiknek már a neve is „ellenség”. Külföldre nem akar menni, mert egyedül lenne, hiányérzete pedig csak Mexikó miatt van.

– Tatabányán élek, lassan másfél éve nincs ajánlatom. A Vértesszőlős keresett meg legutóbb, egy megye egyes csapat, ahol a barátaim játszanak. Valószínűleg elvállalom, mert valamit csinálni kell, lassan kezdek unatkozni – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Kiprich József, a magyar válogatottban hetven meccsen 28 gólt szerző egykori remek támadó.

– Tatabányán mennyire „király” még az egykori kedvenc csatár?
– Ha megyek valahova, rengeteget kell beszélnem a futballról, mindig kérdezgetnek. Szívesen beszélek, jó szívvel emlékszem a régi dolgokra, hiszen elértünk néhány sikert. Annak idején négy-öt, olykor nyolcezer ember volt kint a Bányász meccsein, szerettek minket. A „hőskor” nekem körülbelül nyolcvanöt-nyolcvankilenc között volt, utána mentem külföldre.

– Azzal a Tatabányával voltak bronzérmesek, másodikok is, egy kicsi hiányzott a bajnoki címhez. Igazából micsoda?
– Csak annyi, hogy a Honvédnak akkoriban tizenkét válogatott játékosa volt. Ők annyival jobbak voltak.

– De olyan csatársora, mint az akkori Kiprich, Plotár, Vincze hármas, nem sok csapatnak volt.
– Nem én mondtam…

– Van olyan bajnoki, amire a mai napig emlékszik? Itt van előttem néhány eredmény, kíváncsi vagyok ugyanarra gondolunk-e.
– Nyilván az MTK ellenire gondol, amikor hat-egyre vertük idegenben az akkori bajnokot. Tízest kaptam a Nemzeti Sporttól, persze, hogy szívesen emlékszem rá.

– Ilyen múlt után hogyan kezeli azt, ami jelenleg van Tatabányán?
– Kicsit kritikus leszek: hozzá nem értők csinálják a futballt.

– És önöket, régi kedvenceket, mint hozzáértőket, nem hívják?
– Az a helyzet, hogy ha kimegyek Tatabányáról, a Kiprich név nagyon jól cseng és sokat jelent ma is mindenfelé. Itt meg, a klubnál úgy érzem, hogy szinte üldözik.

– Kik?
– Nem akarok neveket mondani, inkább csak egy példát: most rakták ki a fiamat is a csapatból. Fél évet játszott itt és most télen elküldték. Miközben házi gólkirály. És láttam a meccseit, a csapat egyik legjobbja volt. Nem vagyok elfogult, le is cseszem, ha kell. Azért kellett elmennie, mert úgy hívják, ahogy. Szerintem én vagyok az oka. Nem akarok senkinek a hátába kést döfni, de vannak itt emberek, akik nem értenek a futballhoz, de azt hiszik, hogy igen. Végül nem bontottak szerződést vele, mert ahhoz sem úgy állt a klub, ahogy kellett volna, ráadásul a srácnak meg kell műteni a bokáját.

– Ha másmilyen lenne Tatabányán a közeg, szívesen dolgozna ott?
– Persze. Magát a tatabányai futballt imádom, azt gondolom, tettem is érte játékosként, edzőként is. Legutóbb három éve dolgoztam a klubnál.

– Dolgozott máshol is, hogy érzi, lenne helye ma is az első- vagy a másodosztályban egy kispadon?
– Voltam itt is, ott is, úgy gondolom, voltak eredményeim is. Diósgyőrben annak idején ugyan elég speciális helyzet volt, de Pápán, Gyirmóton, Győrben is dolgoztam. Esély mindig van, hogy találok valamit, kiszámíthatatlan ez a pálya.

– Egyelőre kívülállóként nézi a magyar mezőnyt. Milyennek látja?
– Láthatja ön is. Ha kilépünk a nemzetközi porondra, nem vagyunk ott az élvonalban, finoman fogalmazva. A válogatottnak szurkolok, örülök, hogy Dárdai Pali összeszedte őket, személyesen nem ismerem, de játékosként maximálisan tisztelem, mert aki több mint tíz évet lehúz a Bundesligában, azt muszáj elismerni.

– Ami azt illeti, ön sem volt sikertelen légiós. Mikor beszélt utoljára Feyenoord-szurkolókkal?
– Rotterdamban úgy három éve voltam kint, de ottani szurkolók folyamatosan jönnek Tatabányára. Megkeresnek, hogy igyunk meg egy kávét, beszélgessünk a régi dolgokról.

– Sok külföldi példát látunk rá, hogy ha valakinek jól ment egy klubnál, későbbi pályafutása során remekül ki tudja használni az ottani kapcsolatait. Kiprich József nem tudna a Feyenoordnál elhelyezkedni?
– Dehogynem. Bármikor mehetnék oda. Csak már nem akarok külföldre menni.

– Nem lenne jobb, mint a megye egy? Mégiscsak biztosabb a háttér.
– Biztosabb, de egyszerűen ez van, nem akarok utazni. Ötvenegy éves vagyok, mit csináljak egyedül kint? Biztosan lenne hosszabb távú munka, de nem akarok elmenni innen három vagy négy évre. Nem jobb itthon sem, de legalább itthon vagyok. Sokat gondolkodtam rajta, de az a helyzet, hogy a gyerekek nem jönnének ki velem, egyedül meg mit csináljak ott? Még főzni sem tudok.

– A szavai alapján is erősödik bennem a kérdés, nem lehet, hogy azért nem talál a magyar futballban pozíciót, mert egyszerűen túl jó gyerek, túl „aranyos srác” bármihez?
– Hát, soha nem fúrtam senkit, nem nyomultam. Ha kellettem, kellettem, ha nem, nem. Lehet, hogy változtatni kellene ezen, de nem tudok.

– Itthon és külföldön is kedvenc volt. Van hiányérzete a pályafutása kapcsán?
– A sikereket ma sem felejtem, nem is lehet. Egy hiányérzetem van: nyolcvanhat. Úgy mentünk ki a világbajnokságra, hogy a kinti sajtó is a négybe várt minket.

– És ezt önök komolyan gondolták?
– Mit mondjak, előző évben Európában elsők voltunk a ranglistán, a világon is kevesen voltak előttünk…

– Önnek a pályafutásában nem okozott törést Mexikó.
– Nekem nem, csak annak a válogatottnak. Hazajöttünk és elég rendesen szétszedték a csapatot. Én mondjuk valóban elég sokáig játszottam utána is a válogatottban.

– Mi a legtöbb, amit most remél a futballt illetően?
– Soha nem tudni, mi lesz. Ilyenkor, télen nem nagyon cserélgetnek edzőt sehol, legközelebb március végén lesznek edzőváltások, ahogy ismerem a magyar futballt. Hátha akkor valakinek az eszébe jutok.

– A megélhetés nem gond?
– Nem.

– Milyen csapathoz menne szívesen?
– Mindegy, csak legyenek céljai. Tulajdonképpen a bennmaradás is cél, ha úgy adódik. Az a lényeg, hogy valami legyen.

– De egyelőre lehet, hogy Vértesszőlős lesz.
– Úgy néz ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

DORTMUND, GERMANY - NOVEMBER 01: Roland Sallai of Apoel FC and Omer Toprak of Borussia Dortmund battle for possession during the UEFA Champions League group H match between Borussia Dortmund and APOEL Nikosia at Signal Iduna Park on November 1, 2017 in Dortmund, Germany.  (Photo by Alex Grimm/Bongarts/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.