NB I

Botka: Erősebbek vagyunk, mint korábban

A Kecskemét védője elégedett az őszi teljesítményükkel, és győzni szeretne a Haladás otthonában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal előző fordulójában nem sikerült a bravúr a Kecskemétnek, amely 3-1-re kikapott a Ferencváros otthonában. Az alföldiek még így is a tabella nyolcadik helyén állnak, és előny lehet számukra az utolsó őszi forduló előtt, hogy már nem volt Ligakupa-kötelezettségük, következő ellenfelüknek, Haladásnak viszont igen. A szombathelyiek amúgy sem állnak valami fényesen, de érdekes, hogy eddigi két győzelmükből az egyiket éppen a KTE otthonában érték el. A tavalyi szezonban nagyon nehezen lehetett pontot szerezni a Rohonci úton, de ez is nagyot változott. Az alföldiek egy győzelemmel még jobban megszilárdítanák helyüket a középmezőnyben.

A Rangadó.hu érdeklődésére a kecskemétiek fiatal védője, Botka Endre értékelte a Fradi elleni találkozót, és elmondta, jó lenne, ha győzelemmel mehetnének a téli szünetre.

– Úgy érzem, nem tudtuk azt játszani, amit az elején megbeszéltünk. Pedig az első félidőben megszereztük a vezetést és utána kontrákra építettünk. Szerintem túlságosan is visszaálltunk, és ez sajnos a második félidőben megbosszulta magát – mondta Botka Endre.

– Milyen érzés volt a Groupama Arénában játszani?
– Nagyon szép stadion, és szerintem Magyarországon jelenleg a legjobb. A pálya talaja nem volt az igazi, de ez az időjárásnak is betudható, és annak, hogy már csak egy meccs van hátra a téli szünetig.

– Papíron az őszi szezon már az előző mérkőzés előtt befejeződött. Mennyire elégedett a saját, és csapata teljesítményével?
– Csapatszinten nagyon elégedett vagyok, hiszen nem sokan gondolták volna, amikor az első négy forduló után nulla ponttal álltunk, hogy így fogunk javulni, és ilyen jól szerepelünk majd. Egyénileg is elégedett lehetek, bár az őszi szezon első felében nekem sem jött ki a lépés, de utána szerencsére már igen.

– A Ligakupában a Kecskemét már nem érdekelt, de a következő ellenfél, a Haladás igen. Jelent előnyt, hogy több idejük van felkészülni?
– Persze, valamilyen szinten ez előny lehet, de a pálya talaja is nagyon sokat fog számítani.

– Mennyire veszik alapul a felkészülésnél a nyári mérkőzést?
– Egyáltalán nem vesszük alapul, hiszen azóta sok minden történt, és jobb csapat lettünk. Mentálisan is sokkal erősebbek vagyunk, mint korábban. Mint mondtam, ez egy teljesen más csapat.

– Mennyire motiválja a csapatot az idei utolsó bajnoki? Milyen mérkőzésre számít a Haladás ellen?
– Az a legfontosabb, hogy nyerjünk a Haladás ellen, mert szeretnénk jó szájízzel elmenni a téli szünetre. Tudjuk, hogy Szombathelyen nem a legjobb a pálya és a mostani időjárás sem tesz jót neki. Nem számítok szép játékra, inkább egy hajtós, küzdős meccsre.

Olvasói sztorik