NB I

Amerikából igazolna az MTK

Domonyai László klubigazgató az Egyesült Államokban az olasz Juventus vezetőivel is tárgyalt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK klubigazgatója, Domonyai László az elmúlt héten az Egyesült Államokban járt, és New Yorkban fiatal amerikai tehetségeket felvonultató utánpótlás-kiválasztón vett részt. Az eseményen csupán két európai klub képviseltette magát, az egyik az olasz Juventus, a másik az MTK volt – írja a klub honlapja.

Domonyai elmondta, hogy az agárdi akadémián az elmúlt hetekben már megfordult egy amerikai próbajátékos, aki nagyon jó benyomást tett az illetékesekre, ezért visszavárják.

– Nagy kiválasztó tornát rendeztek New York körzetében, ahová a szervezők két európai klubot hívtak meg. Az egyik az olasz Juventus, a másik az MTK Budapest volt. Mi a CMG menedzseriroda révén kerültünk képbe. Annak idején a Liverpoollal kötött együttműködés kapcsán is a CMG volt a kapocs, és most az ő javaslatukra választották be az MTK-t a szervezők a torna meghívottjai közé – mesélte a klubigazgató, aki szervezettséget, profizmust, kiváló körülményeket tapasztalt, és azt, hogy számos olyan – kedvező feltételekkel igazolható – fiatal tehetség van, akik Európában is megállhatják a helyüket a jövőben.

Az MTK remek kapcsolatokra tett szert, például utánpótlásvonalon hamarosan intenzíven elkezdhetnek együttműködni az olasz Juventusszal. Konkrét eredmény pedig az, hogy három játékost kiválasztott az MTK, akik számára próbajátékot kínálnak a közeljövőben. A kinti szervezők és a CMG képviselői elárulták, hogy a jövőben más magyar klubok számára is megadatik az a lehetőség, ami most a kék-fehéreknek.

Olvasói sztorik