NB I

Poór is örülne, ha Dárdai maradna

Rangadó
Rangadó

2014. 11. 20. 13:34

Az MTK fiatal védője elmondta, hogy bár vesztes meccsen mutatkozott be, szép születésnapja volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bár kedden 2-1-es vereséget szenvedett a magyar válogatott Oroszországtól, az utolsó négy mérkőzés miatt mégis jó szájízzel búcsúztattuk a 2014-es évet. Dárdai Pál ősszel több újoncot is avatott, a finnek elleni Forró Gyula jól szállt be, az oroszok ellen Simon Ádám és Poór Patrik is meggyőzően játszott.

Az MTK fiatal védője a 21. születésnapja után három nappal mutatkozhatott be a válogatottban. Poór alapembere az idén nagyon jó formában lévő MTK-nak, ezért talán nem is meglepetés, hogy meghívót kapott, bár ő volt az utolsó játékos, akit Dárdai behívott a keretbe. A keddi barátságos mérkőzés után már a szombat délutáni, Diósgyőr elleni rangadóra kell koncentrálnia Poór Patriknak, aki a Rangadó.hu érdeklődésére beszélt a bemutatkozásáról, és elmondta, örülne, ha Dárdai Pál maradna a szövetségi kapitány.

– Nyertek a finnek ellen, kedden pedig bemutatkozhatott a válogatottban az oroszok ellen. Soha rosszabb születésnapot?!
– Igen, nagy öröm volt számomra, hogy bemutatkozhattam a válogatottban, persze, jobb lett volna, ha ezt egy győztes mérkőzésen teszem, de amelyik fontos meccs volt, a finnek elleni, ott sikerült nyernünk, úgyhogy igen, jó szülinap volt – mondta Poór Patrik.

– Hogyan látta az oroszok elleni mérkőzést kívülről, illetve azután, hogy beállt?
– Az orosz válogatott nagyon jó erőkből áll, de szerintem végig méltó partnerei voltunk. Sajnos kaptunk egy kivédekezhető gólt. A második orosz találat után sem estünk szét és végül sikerült szépítenünk. Ez is azt mutatja, hogy jó mentalitású, nagyon egységes csapat vagyunk.

– Ellátták valamilyen jó tanáccsal a csapattársai, vagy esetleg Garami József?
– Először is mindenki gratulált a meghívóhoz. Mondták, hogy nem érdemtelenül kaptam. Szinte mindenki ugyanazt a jó tanácsot adta, hogy azt játsszam, amit szoktam, persze ha tudok jobbat, akkor azt.

– Mennyire volt elégedett a saját teljesítményével? Dárdai Pál mondott-e valamit a mérkőzés előtt vagy után?
– Úgy gondolom, sikerült jól beszállnom és nem vétettem védekezési hibát. A szövetségi kapitány is gratulált. Még mielőtt beálltam, mondta, hogy készüljek fejben és végig kövessem a mérkőzést. Ezzel nem volt gond, hiszen az egész csapat fejben végig rajta volt a meccsen, mint ahogy a finnek elleni találkozón is.

– A válogatottnál mennyire került szóba Dárdai Pál esetleges távozása?
– Erről nagyon nem beszéltünk, mindenki próbált a meccsre figyelni. Dárdai Pál is mondta, hogy az előttünk álló feladatra koncentráljunk. Ez szerintem is így van, ez nem a játékosok reszortja. Ettől függetlenül persze van véleményem, és örülnék neki, ha Dárdai Pál maradna szövetségi kapitány. Ezeket a sikereket együtt értük el, az egész stáb.

– Szombaton már az MTK-ban bizonyíthat. A komoly erőkből álló Diósgyőr lesz az ellenfél. Milyen mérkőzésre számít?
– Jó formában lévő két csapat fogja összemérni az erejét. Fontos, hogy tudjuk játszani a játékunkat és továbbra is higgadtak legyünk, nem kell plusz terhet felvenni, amiért a Diósgyőr lesz az ellenfél. Szerintem jó mérkőzés lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.