NB I

Juhász Roland négy injekcióval játszott az oroszok ellen

Mégis van bordarepedése a fehérvári hátvédnek, de a Fradi ellen is játszani akar. A Videoton játékosa utolérte Puskás Ferencet, de nem szeretne itt megállni a válogatottságok számát illetően.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Juhász Roland az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen 85. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, ezzel utolérte Puskás Ferencet az örök-ranglistán.

A Videoton hátvédje érthető módon mindenképpen ott akart lenni a jubileumi meccsén, ezért a finnek elleni sérülése ellenére is vállalta a játékot – erről a vidi.hu oldalon nyilatkozott a találkozó után.

– A Finnország elleni mérkőzés utáni első vizsgálatok nem mutattak törést vagy repedést, hétfőn azonban újabb vizsgálatokra került sor, a végső diagnózis pedig az lett, hogy a lengőbordám porcos része megrepedt – mondta Juhász Roland. – Rengeteget köszönhetek a válogatott orvosi stábjának, hogy pályára tudtam lépni. Számomra nagyon fontos a címeres mez, mindig óriási megtiszteltetés, ha szerepelhetek a magyar válogatottban.

– A mérkőzés előtt három injekciót kaptam, valamint a szünetben is egyet. Mivel teljesen zsibbadt volt az oldalam, ezért semmilyen fájdalmat nem éreztem, semmiben nem zavarta a sérülés a játékomat. Elképzelhető, hogy szerdán fájni fog, de az biztos, hogy a vasárnapi, Fradi elleni meccsre ismét rendbe hozom magam. Az oroszok elleni meccsen is több rúgást kaptam, mondhatjuk tehát, hogy több sebből is vérzek, de vasárnap ha törik, ha szakad, ott akarok lenni a pályán, és segíteni a Vidit. Ennek megfelelően készülök a hét további részében – tette hozzá a hátvéd, akinek tervei vannak még a válogatottal is.

– Az, hogy a válogatottban utolértem Puskás Ferencet, és most már nekem is nyolcvanöt meccsem van a nemzeti csapatban, akárcsak Öcsi bácsinak, óriási megtiszteltetés számomra, azonban nagyon bízom benne, hogy még jó néhány válogatott meccsel tudom majd gyarapítani ezt a számot – tette hozzá Juhász Roland.

Olvasói sztorik