NB I

Bátornak kell lenni a románok ellen

Mészöly Géza nem haragszik senkire az MLSZ-nél, és megfontolná, ha ajánlatot tenne neki egy NB I-es klub.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bár a világbajnoki részvétel kiharcolása miatt erősen reménykedett a folytatásban, mégis elküldték a hazai rendezésű Európa-bajnokságon mutatott felemás szereplés okán az U19-es válogatott szövetségi edzőjét, Mészöly Gézát.

A tréner a DigiSport televízió csütörtök reggeli adásában elmondta, hogy utódja, Szalai László számíthat a tanácsaira, ha szüksége van rá. A szombati, bukaresti Európa-bajnoki selejtező kapcsán azt tartja a legfontosabbnak, hogy a magyarok ne kövessenek el olyan hibákat, amivel előnybe hozzák az ellenfelet.

– Amikor a beszámolóját készítette, és a vébé-felkészülést tervezte, akkor hány százalék esélyt látott arra, hogy nem ön fogja végrehajtani?
– Ötven-ötvennek éreztem, tehát nem éreztem teljes biztonságban a stábomat, azt, hogy valóban tudjuk-e folytatni az U20-as világbajnokságra a felkészítést. Egy augusztusi elnökségi ülésen, amikor meghallgattak, már éreztem, hogy nem minden fenékig tejfel. El is kellett ismerni természetesen, hogy két olyan mérkőzés volt, amit azért mi sem így gondoltunk, függetlenül attól, hogy kemény padlóhelyzetből tudott felállni a csapat. Ezt éreztem egy komoly dolognak, hogy ha nem sikerült ezeket a tapasztalatokat leszűrnünk, akkor mindenképpen ezekből tanulva, egy sokkal ütőképesebb csapatot tudtunk volna felállítani – kezdte Mészöly Géza.

– Korábban az utánpótlás teljes szövetségi stábját lecserélték, önön és Pisont Istvánon kívül. Egyértelműen megmondták akkor, hogy miért maradhatnak, és azt is, hogy a cél a vébé szereplés kivívása?
– Igen. Azt mondták, hogy ez az alap, hogy tulajdonképpen az én főnököm az eredményesség lesz, mindenképpen ki kell jutni a világbajnokságra, és akkor lehet majd folytatni a munkát. Természetesen nem adták írásba, hogy ez így lesz.

– Akkor ön szerint azt érzékeltették, hogy ha meglesz a kijutás, akkor tudja folytatni a munkáját?
– Igen, de mint mondtam, nem volt ez százszázalékosan lefektetve, papíron. Ez egy beszélgetés volt, hogy őket ez érdekli, és ez az elvárható. Mi is elvártuk ezt magunktól, ezért is örültem a végén, hogy ez sikerült. Voltak nehézségek az elején, de ebből mindenképpen lehetett volna tanulni.

– Mit gondol, annak, hogy nem hosszabbítottak önnel, nem adták meg a lehetőséget a folytatásra, annak a valódi oka a portugálok elleni zakó?
– Legalábbis nekem ezt mondta a főtitkár. Természetesen Csányi elnök úrral megbeszélték ezt, és ő közölte velem, hogy mivel a két mérkőzés nem úgy sikerült, ezért ő úgy gondolja, hogy váltásra van szükség.

– A főtitkár azt mondta, hogy Európa-bajnoki értékelés helyett ön leginkább sajnálkozott, ez pedig kevés a folytatáshoz. Mit érthetett ez alatt?
– Nem tudom igazából, mert nem gondolom, hogy ez így történt. Megpróbáltam felvázolni, ők azt mondták, hogy még konkrétabban kellene, és akkor történt még egy fajta anyag elkészítése. Ez az Európa-bajnoki tapasztalatairól, és a vébé javaslatairól szólt. A sajnálkozás is megjelent, igen, elmondtam, sajnálom, hogy ez így történt, de hozzátettem azt is, hogy mik voltak ennek az okai, hogy a játékosok felkészítésével kapcsolatban milyen problémák voltak, illetve kik voltak azok, akikre nem lehetett számítani. Sajnos például Mervó Bence, aki a tavasz folyamán a felkészülési meccseink egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, az utolsó pillanatban érkezett meg, pedig nagyon fontos játékos volt számunkra.

– Az értékelésében kitért olyan helyzetekre például, hogy milyen az NB II-ben játszó, játéklehetőséget kapó fiatalok helyzete? Hogy elég terhelés-e a számukra? Vagy például Bobál Gergely, aki ősszel egyetlenegy percet játszott idáig, és előtt folyamatosan inkább nem sokat bizonyító külföldiek kerülnek be a csapatba…
– Így van. Úgy éreztem, a szakemberek, és a vezetőség azért megvédett, hiszen felvetődött a kérdés, hogy Géza, akkor hányan játszanak igazából stabilan az NB I-ben? Kiderült, hogy egy sem, és még a másodosztályban is most ősszel kezdenek játszani. Amit én vártam, hogy majd a felnőtté válás igazából most indul el számukra, az most kezd úgy kirajzolódni, hogy például a másodosztályban négy-öt játékos tud játszani stabilan. Sajnos az első osztályban még csak Németh Máriónak, Medgyes Zoltánnak, illetve Mervó Bencének van lehetősége arra, hogy stabilan tudjon játszani. A sérülések is úgy jöttek ki, hogy Németh Márió például a tavasz folyamán csak negyvenöt perceket játszott. Csak a válogatott mérkőzéseken, például amikor Törökország ellen játszottunk, akkor volt kilencven perce. Ez nem optimális, és éppen ennek fényében kell nézni azt, hogy kijutott a csapat a világbajnokságra.

– Csányi Sándor szerint sok lehetőséget kapott, de az Újpesttel ellentétben nem működött túl jól. Ezt a kritikát elfogadja?
– Nem feltétlenül szeretnék ebbe belemenni, mert úgy érzem, hogy akár lehetne mondani, hogy egy évvel ezelőtt Portugáliában tornát nyertünk. Való igaz hogy ezek nem tétmérkőzések voltak, de Németországot megvertük 3-2-re. Az kell még igazából ezeknek a srácoknak, hogy amikor téthelyzet van, akkor is teljesítsenek. Szerintem eredménylistában viszont jól áll a csapat, és ha csak a tétmérkőzéseket nézzük, akkor tulajdonképpen tizenegy mérkőzésből két veresége van a csapatnak. Sajnos ez a két legutolsó, mert ugye ez az a korosztály, amelyik peches módon nem jutott ki, az UEFA miatt. Ez tényleg tehetséges korosztály, igaz, hogy ezen a két mérkőzésen ezt nem tudtuk igazolni, és a sajnálkozás talán erre ment rá, hogy nem sikerült a két meccs, mégis amit elvártunk magunktól, azt sikerült teljesíteni.

– Az MLSZ elnöke azt is mondta, hogy ő főállású kapitányt akar, nem olyat, akinek megoszlik a figyelme a válogatott és az üzleti vállalkozása között.
– Mindig a Mészöly Focisulival támadnak engem. Úgy érzem, hogy az a két-három mérkőzés, amire kimegyek, vagy éppen az edzésekre, az nem vonja el a figyelmemet. Sőt, megismertem a focisulim által egy olyan utánpótlásközeget, amiben teljes képet kapok a magyar labdarúgásról, hogy miben kell előrejutni. Az Újpestnél is ez működött, ott pedig sikeres voltam.

– Szóval azt mondja, hogy ez biztosan nem vonja el jobban a figyelmét, mint például az OTP irányítása az MLSZ elnökségét?

– Igen, hiszen én nem egy butikot vezetek, a futballal foglalkozom, sőt olyan kollégáim vannak, akik abszolút tudják ezt vezetni, és tőlem nem is várták el, hogy a napi munkákba részt vegyek. Nem hiszem, hogy ez engem gátolt volna a koncentrációmban. Teljes odaadással próbáltam felkészíteni az U19-es válogatottat.

– Innentől kezdve Szalai László készíti fel a csapatot. Számíthat az ön véleményére? Van önben csalódottság az MLSZ-szel, a szövetséggel kapcsolatban, hogy nem tartottak ki igazán ön mellett?
– Egy profi edzőnek fel kell arra készülnie, hogy esetleg idő előtt felállítják, és azt mondják neki, hogy nem folytathatja tovább a munkát. Erre én is fel voltam készülve. Nem haragszom az MLSZ elnökére, Csányi Sándorra, vagy éppen a főtitkárra, jó a viszonyunk. Nagyon jól esett, hogy például több játékosom is felhívott, hogy „Mi van, Géza bá, nem működik tovább? De sajnáljuk.” Én elmondtam, hogy drukkolni fogok nekik. Ha Szalai László engem megkeres, hogy miben tudok segíteni, akkor számíthat rám. Ez a magyar futball érdeke, én nem szeretem ezt a haragosdit. Volt egy feladatunk, úgy érzem, hogy emelt fővel távozhatok, hiszen ezt megcsináltuk. Ha bármiben kell segíteni, abszolút számíthatnak rám.

– És hogyan tovább? A Mészöly Focisuli feltehetően nem fogja a teljes energiáját lekötni. Már Győrben is hírbe hozták, de végül mégsem lett edzőváltás. Most egy NB I-es kispad következhet?
– Mindenképpen nyitott vagyok, bár természetesen ezt jól meg kell fontolni. Egy picit nem is baj, ha mással is tudok foglalkozni. Nem érzem úgy, hogy nekem külföldre kéne távoznom, Magyarországon szeretnék dolgozni elsősorban. Egy picit jobban tudok most foglalkozni a Mészöly Focisulival. Ott sok mindent tudok tapasztalni, és később azokból meríteni. Kapcsolatba kerültem már hat évvel ezelőtt egy olyan céggel, amely nagyon tudja a táplálékkiegészítés, és a táplálkozás csínját-bínját. Szeretném ebbe még jobban beleásni magam, és olyan tudásra szert tenni, amivel még hitelesebb lehetek a játékosok szemében. A gyerekeknél is nagyon fontos, hogy táplálkoznak. Ebben úgy érzem, kicsit hiányt szenvedünk, fel kell zárkózni, hogy akár még sikeresebb utánpótlás-válogatottjaink legyenek. Szóval ebbe szeretném beleásni magam, és várom az ajánlatokat.

– Bukarestben, az Európa-bajnoki selejtezőn, ha önt kérdeznék, mit tanácsolna, mit ne játsszon a válogatott?
– Úgy gondolom, olyan játékosok vannak most meghívva a válogatottba, akik rutinosak. Nagyon fontos a hibák megelőzése, hogy ne legyen az, amibe mi is beleestünk az első két mérkőzésünkön, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, hogy a saját térfélen elpasszolt labda, az olyan hiba, amit felkínálunk az ellenfélnek, és sajnos Romániában is megtörtént ez a korábbi mérkőzésen. Bátran kell játszani, és ezeket a hibákat elkerülni. Ha látják a románok, hogy ez a magyar csapat bátor, akkor érzésem szerint lehet eredmény a számunkra Bukarestben.

– Jenei Imre azt mondta, hogy Dárdai Pál elképzelései nagyon jók, de az idő kevés volt. Ön azt mondja, olyan típusú játékosokat lát a keretbe, akikkel meg lehet ezt valósítani. Egy edző ilyen kevés idő alatt mekkora bátorságot tud exportálni?
– Kevés az idő, mégis azt érzem, hogy a játékosok ismerik ezt a fajta gondolkodást, és jól ismerik Dárdai Pált is. Ez az idő szerintem elegendő arra, hogy egy picit más szellemiségű csapatot lássunk majd a pályán. Én bizakodó vagyok egy picit. Nagyon fontos lesz, hogy a mérkőzés első harminc perce hogy működik majd számunkra.

– Akkor azt látja egy döntő résznek?
– Igen, és a távolságot, és azt hogy olyan hibát ne kövessünk el amivel, az ellenfelet előnybe tudjuk hozni.

Olvasói sztorik