Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az egykori 24-szeres válogatott Hrutka János bajnoki címet szerzett Fradival és tagja volt a Bajnokok Ligájában szereplő csapatnak is. A Bicskei Bertalan vezette nemzeti együttes alapembere ezután a német Kaiserslauternhez szerződött, amellyel szintén bajnok lett, a BL-ben pedig negyeddöntőt játszott a Bayern München ellen. A 2003-ban, mindössze 29 évesen a Honvédból visszavonuló, és azóta sportmenedzserként ténykedő korábbi kiváló védő a SportKlub televízió Dodzsem című műsorában beszélt a Fradi idei szerepléséről, a válogatottról és az edzőképzésről is.
– Bajnok lesz a Ferencváros idén? Van még esélye?
– Bízom benne, és hiszek abban, hogy ezzel az erős játékoskerettel, és az új stadion adta gyönyörű feltételekkel képesek lesznek bajnokságot nyerni. Ehhez szükség lesz a kiegyezésre a szurkolókkal, hiszen sokáig nem tartható ez az állapot. Láthattuk, hogy az Újpest ellen is nagyon hiányzott az a pici lökés, amit a fantasztikus szurkolótábor hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez.
– Kivel ért egyet a szurkolók és a klub közti konfliktusban?
– Nehéz igazságot tenni. Nem látom a háttérben zajló folyamatokat, csak azt, hogy ez így nem jó. Nem volt jó a válogatottnak sem az északírek ellen, hogy nem volt, aki buzdítsa őket. Én azt mondom, hogy ezért lett az is egy ikszes, de vereséggel záródó mérkőzés. A fanatikusok, a szurkolók hozzátartoznak a közeghez. Mindkét oldalnak engednie kell. Tapasztalni fogjuk, hogy például Bukarestben mennyit jelent, amikor háromezer fanatikus buzdítja a csapatot.
– Egy játékos foglalhat állást ebben a témában? Foglalkozhat ezzel, vagy teljesen függetlenítheti magát?
– Függetleníteni nem tudja magát, mert hétről-hétre tapasztalja, hogy üresek a lelátók és nincs az a hangulat, amelyhez eddig hozzá volt szokva. Annak idején nem véletlenül alakult ki, hogy a Ferencváros egy nagy család, hiszen akkor tele magyar játékosokkal, magyar edzőkkel egy olyan közösség volt, ahol mindenki ismert mindenkit, mindenki számíthatott a másikra, és olyan hangulat volt, ami egy családot jellemez. Nekem pont ez hiányzik jelen pillanatban.
– Régebben azért lehetett hallani, hogy bizonyos szurkolói körök megállították a csapat buszát, és felelni kellett a játékért. Ez is a család része?
– Találkozhatunk ilyennel Európában mindenhol. Régebben még nem voltak ennyire toleránsak a szurkolók, mint manapság. Ha lekerültünk a dobogóról, vagy kikaptunk egy-egy meccsen, akkor sokkal kritikusabbak voltak. Manapság már kicsit hozzá vannak szokva a Fradi-szurkolók, hogy nem annyira sikeres a csapat. Mindenki tudta annak idején, aki a Ferencvároshoz szerződött, hogy itt vagy a mennyekbe visznek, és olyan örömökben részesítenek, mint sehol, vagy fordítva.
– Dárdai Pál azt mondta, hogy csak olyan játékosokra lehet építeni, akiknek van külföldi tapasztalatuk, mert a magyar NB I nem üti meg a szintet. Egyetért?
– Teljes mértékben. Nem véletlenül rendelkezik Dárdai Pál nagy tapasztalatokkal ezen a téren is. A tavalyi mérkőzés előtt is vallottam, hogy csak olyan játékosokkal szabad felvenni a románok elleni csatát, akik minden héten nem ötszáz, vagy ezer néző előtt játszanak. Ott ötvenezer ember olyan nyomást helyez a magyarokra, hogy ahhoz kell egy lelki állapot.
– Kilencvenkilencben ön is átélhette a bukaresti hangulatot…
– Dárdaival együtt voltunk akkor a pályán Bicskei Bertalan csapatában, sajnos mi is kikaptunk kettő-nullra, és ennek ugyanúgy nagy szerepe volt a vereségben. Az első negyedórában nem tudtuk elviselni ezt a nyomást, és kaptunk két gólt.
– Alig van olyan játékosunk, aki rendszeresen játszik külföldön. Mi hiányzik a magyar játékosokból, ami miatt nem kellenek Európában?
– A legnagyobb különbség az iram, a gyorsaság és a gondolati gyorsaság. Sajnos Magyarországon ezt nem tudják megtanulni a játékosok. A saját bőrömön éreztem már tizenöt évvel ezelőtt, hogy csak azzal, hogy kint edzettem a Kaiserslautern csapatával, és esetleg nem is jutottam szóhoz, az sokkal többet számított, mintha itthon játszottam volna. Hazajőve a válogatottba olyan nagy sebességbeli különbség volt az itthon játszók és köztünk, hogy még szórakozni is tudtam egy picit az edzésen, pedig nem voltam egy technikás játékos.
– Aki nem játszik a klubjában külföldön, az is többet ér, mint aki itthon játszik?
– Úgy gondolom, igen. Viszont egyre kevesebb az ilyen játékos. Kritika a magyar labdarúgásra nézve, és fájó pont is számomra, hogy mindent megadnak a magyar futballnak. Gyönyörű stadionok épülnek, infrastrukturálisan és gazdaságilag is rendbe rakják a focinkat, de a szakmai része picit elmarad.
– A Bundesligában bajnoki címet ünnepelhetett, ami a megfelelő hozzáállásának, küzdeni tudásának is volt köszönhető. Nem az alázat hiányzik a magyar játékosokból?
– Nagyon széles spektrumot érintünk. Ez valahol edző függvénye is, hogy ki mire neveli, mire tanítja a játékost, és ugyanúgy a magyar játékosok kérdése is. Annak idején én is végigjártam a szamárlétrát a Fradiban. Kávét főztem Simon Tibinek, lepucoltam edzés előtt a sáros labdákat. Megvolt az a tisztelet és alázat, amire megtanítottak az idősek. Most már nincs senki, aki megtanítja a fiatalokat, mert nincsenek ilyen játékosok.
– Ez az edzők és az edzőképzés hibája is lehet…
– Ezen a téren azért elég nagy változás volt az elmúlt másfél évben. Úgy gondolom, hogy Szalai László nagyon jó dolgokat kezdett el, de nem lehet egy év alatt hatalmas sikereket elvárni. Ez nyilván egy hosszabb folyamat.
– Az edzőképzés az előző tíz évben viszont kudarc volt?
– Azért lehet kudarcként megélni, mert nyilván az eredmények minősítik a magyar labdarúgást. Az elmúlt húsz évben nem tudtunk figyelemre méltó eredményt produkálni. Ezért mondtam, hogy nagyon széles spektrumról beszélgetünk. Engem nagyon érdekelnek olyan statisztikák is a magyar labdarúgásban, hogy például a sok befektetett pénzből hány fiatal ment ki külföldre, és általuk mennyi pénz jött vissza a magyar labdarúgásba. Úgy gondolom, hogy elég szomorú lenne ez a statisztika.
– Játékosmenedzserként mennyire van nehéz dolga, ha egy fiatalt el akar adni külföldre?
– Két nagyon fontos dolgok említenék. Egyre kevesebb megfigyelő jön Magyarországra, és egyre kevesebben érdeklődnek a magyar futballisták iránt. Sok olyan kudarc volt, ami előteremtette ezt a helyzetet. A másik fontos dolog, hogy Magyarországon a sok pénznek köszönhetően emelkedtek a fizetések. A külföldi és a magyar játékosok is jobban keresnek annál, mint amilyen nemzetközi szintet képviselnek, ezért nehéz kivinni őket.
