Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Idén nyáron ünnepelte 35 születésnapját Balajcza Szabolcs, aki a hétfő este a Dinó Sporthíradó vendége volt. Elmondta: akár még öt évig is szívesen őrizné az Újpest FC kapuját, hiszen fizikálisan jobban érzi magát, mint tíz évvel ezelőtt. Még többet kell edzenie, mint korábban, de más jellegű, sokkal dinamikusabb gyakorlatokat, technikai dolgot kell végeznie, és a pihenésre jobban kell figyelnie, mert a sérüléseket, húzódásokat nehezebben piheni ki az ember.
Csapatáról elmondta: úgy indultak neki a bajnokságnak, hogy mindenféleképpen előre kell lépniük, a vezetőség a negyedik-ötödik helyet fogalmazta meg célként, igényesek akarnak lenni magunkkal szemben, ezért a dobogóért harcolnának.
– Hogy értékeli a Pápán elért nulla-nullát?
– Nagyon sok a döntetlenünk ebben a szezonban. Kicsit javultunk a korábbi évekhez képest, de kilenc meccsből öt döntetlent játszottunk. Lehet hiányérzetünk, mert ha az öt meccsből csak hármat megnyerünk, már ott vagyunk a dobogón. Az a célunk, hogy minél előrébb végezzünk és a dobogó közelében legyünk – kezdte Balajcza Szabolcs.
– A Pápa a második félidő elején szerzett egy gólt, amit a játékvezető nem adott meg. Mi volt ott?
– Kellemetlen kérdés… Szabálytalanság miatt nem adta meg a gólt. Már többször visszanéztük, úgy gondolom, szerencsénk volt ennél a szituációnál, mert ilyen gólokat meg szoktak adni. A mezőnyben van ezer ilyen fault.
– Az Újpest jobb volt, mint a Pápa?
– Szerintem az Újpest minden meccsen dominált eddig, talán a Videoton elleni volt a kivétel. Úgy érzem, ott is ikszes meccset játszottunk, de mindenki láthatta, hogy irreálisak voltak a körülmények.
– Mi volt a gond, miért nem sikerült a győzelem Pápán?
– Mindenki tudja, hogy csatárhiánnyal küzdünk, bár az edzőnk felhívta a figyelmet, hogy ha mindenki még tíz százalékot kiad magából, akkor nem kell ezzel foglalkoznunk. Kilenc meccsen öt gólt kaptunk, amire azt mondom, hogy elég jó, viszont hatot rúgtunk, ami nagyon kevés. Megvan a játékunk előrefelé, kombinatív csapat vagyunk, de hiányzik a befejezőcsatár. Van kettő is belőle, ugye: Kabát Péter, aki hosszú ideje sérült, és a Kim Ojo nevezetű úriember, akiből sokat nem láttunk, mert egy Magyar Kupa-meccsen játszott, és megsérült. Edzéseken láttuk, nagyon jó, tehetséges, sőt európai szinten is jó csatárról van szó. Ő egy külföldi játékos, de volt már itt, a magyar bajnokságban olyan külföldi játékos és edző, aki megégett, mert lenézték ezt a ligát. Annyira nem rossz bajnokság ez, hogy csak egy legyintéssel elintézzük, úgyhogy majd a meccseken fog eldőlni, hogy milyen játékos.
– Jól érzi magát Újpesten, minden rendben?
– Igen, most, hogy újra én védek, jól érzem magam. Tavaly sem volt gond, amikor kivettek a kapuból, bár nem értettem a dolgot, hogy miért csinálták. Az edző döntése volt. Ő nem egy lelkizős típus, nem magyarázta meg, miért csinálta, és azt sem magyarázta meg, miért tett vissza. Bízom benne, hogy a teljesítmény alapján tett vissza.
– Nem lehet, hogy ezzel a büntetéssel próbálta elősegíteni, hogy felszívja magát, és még jobb legyen?
– Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt fél évben, hogy miért volt. Lehet, ez egy próbatétel volt, hogy megnézze, emberi oldalról hogy viselem ezt.
– A szerbeknél nagyon fontos a mentalitás, és minden más csak azután következik.
– Igen, ők lazítani is nagyon tudnak, viszont ha munka van, akkor nagyon tudnak dolgozni. Nem vagyunk mi mártírok, de el kell mondanom, hogy augusztus elseje óta körülbelül négy szabadnapunk volt, mert ő a munkában hisz. Lehet, az volt benne, hogy megnézze a mentalitásbeli dolgot. Hogy viselem? Feladom-e? Harcolok-e? Ha egy kapus egyszer hibázik, nem szokás kivenni, viszont ha már kétszer, akkor ott toporog a sarkamban Banai Dávid, egy fiatal magyar kapus, illetve Dmitrovics, a szerb U21-es válogatott. Ők most játszanak majd a spanyolokkal. Két nagyon jó kapusról van szó, tehát nem szabad hibáznom. Fel kell kötnöm… Még ennyi idősen is.
– Nyáron egy plusz két évre kötött szerződést. Három évet még komolyan gondol a Megyeri úton?
– Még ötöt is! Fizikálisan jobban érzem magam, mint tíz évvel ezelőtt. Azt szokták mondani, hogy a kapusok a harmincas éveik közepére-végére érnek meg legjobban. Én is ezt érzem. Nem szabad rutinból lehozni meccseket, ugyanúgy, sőt még többet kell edzeni. Szerintem a bennem lévő tizenöt éves munka most fog kijönni.
– Más jellegű munkát kell végeznie?
– Nem azt mondom, hogy hosszabb ideig kell edzeni, de más jellegű, sokkal dinamikusabb gyakorlatokat, technikai dolgot kell csinálni, és a pihenésre jobban kell figyelni, erre most már én is rájövök ennyi idősen. Sokkal több pihenés kell ennyi idős korban.
– De ön már egyébként sem csavaroghatna!
– Nem, mert családom van. A gyerekekkel például uszodába járunk. Néhány éve tudatosabb lettem, a táplálkozásra is kell figyelnem. A nagy öregek mindig mondták, hogy meglátod, harmincöt-harminchat évesen itt fáj, ott fáj. Nem hittem nekik, de most már érzem… A sérüléseket, húzódásokat nehezebben piheni ki az ember, de ezzel együtt kell élni.
– A Fradi elleni meccs vett ki annyit a csapatból, hogy Pápán egy kicsit tompábbak voltak?
– Nem akarom arra fogni, hogy a magyar játékosok nem tudnak háromnaponta meccset játszani. Vasárnap volt a Fradi-meccs, szerdán kupamérkőzés, majd szombaton a Pápa. Nincs valami hosszú keretünk, tizennégy-tizenöt-tizenhat használható játékosunk van, szerintem. Ezt nem annyira tudja forgatni az edző. Volt bennünk egy kis tompaság Pápán, de nem szabad arra fogni, hogy annyit kivett a Fradi-meccs. Ez ellenkezőleg szokott hatni: amelyik csapat a derbin nyer, azt egy kicsit felviszi, az szárnyal egy darabig, amelyik pedig kikap, azt lenyomja egy kicsit. A Ferencváros nem is tudta a Haladást megverni otthon.
– A dobogótól csak négy ponttal van lemaradva az Újpest. Simon Krisztián azt nyilatkozta, hogy most már a dobogó van a célkeresztben.
– Úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy mindenféleképpen előre kell lépnünk, bár a tizenharmadik helyről nem nehéz előrelépnie az Újpestnek… A vezetőség is megfogalmazott egy célt, ami a negyedik-ötödik hely, de ha igényesek akarunk magunkkal lenni, és a hagyományokat nézzük, akkor a dobogóért kell harcolnia ennek a csapatnak, és a játék minősége alapján úgy érzem, hogy odaérhetünk. Aki látja a meccseinket, az tudja, nem olyan döntetleneket játszottunk, hogy mi kapartunk az egy pontért, hanem az ellenfelekre nézve voltak hízelgőek azok az eredmények. Ezért mondom, hogy van hiányérzet bennünk, annak ellenére, hogy lőtávolban vagyunk.
– Hétvégén könnyű meccs jön? Otthon játszanak a Dunaújváros ellen.
– Erre a legrosszabb felkészülni, és a vezetőedzőnknek is nagyon nagy feladata van vele. Mindig azt sulykolja, hogy nem a Fradira, a Debrecenre, vagy a Győrre nehéz felkészülni mentálisan, hanem egy – idézőjelben – gyengébb csapatra, a Dunaújvárosra, a Haladásra. Kötelező győzelem lesz, de nem lesz egyszerű. Otthon veretlenek vagyunk, de most már elég a döntetlenekből.
– A kapusnak mennyiben más pszichésen felkészülnie?
– Más, mert nekem is le kell küzdenem azt a tudatot, hogy gyenge csapat. Folyamatosan koncentrálnom kell a mérkőzésen, kevés dolgom lesz remélhetőleg, és azokat kell megoldanom. Közhely, hogy egy kapusnak sokkal nehezebb, ha csak egy-két feladata van, mintha „be van lőve”. Bármikor jöhet egy nagy bomba, vagy bármikor kaphatunk egy olyan gólt, mint Pápán, amit megadnak… Nem lehet lazítani.
– Ki fog gólt lőni?
– Van Szuljics, Simon Krisztián, Vasziljevics… Vannak jó pontrúgóink, úgyhogy ebben bízhatunk most.
– Elégedett a pályafutásával?
– Nem vagyok vándormadár-típus. Egy hiányérzetem van, hogy kétezer-hétben és kétezer-nyolcban, amikor Várhidi Péter volt a szövetségi kapitány, akkor kerettag voltam, és négyszer ültem a padon, de nem adatott meg, hogy válogatott legyek, legalább egyszeres vagy kétszeres. Egy félidőt védhettem volna, mert ebből a négy mérkőzésből kettő barátságos volt. Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal, hiszen Újpesten ez már a kilencedik évem. Ha kitöltöm a szerződésemet, az tizenegy-tizenkét év lesz, vagy még több. Egy ekkora csapatnál ilyen hosszú időt eltölteni, büszkeséggel tölt el.
– Külföld nem hiányzott?
– Nem volt rá lehetőség. Mendemondák, pletykák, menedzseri megkeresések – ami a magyar futballt körülveszi – voltak, de konkrét dolog, amiben eljutottunk volna a végére, nem. Pletykaszinten hallottam dolgokat, de komoly nem volt. Nem olyan típus vagyok, aki felfut az elnökhöz, vagy elfut a menedzserhez. Voltak menedzsereim, de annyit nem tettek annak érdekében, hogy kikerüljek külföldre. Lehet, hogy ebben vehemensnek kellett volna lennem. Jól éreztem magamat Újpesten, eredményt akartam elérni, megbecsültek és most is megbecsülnek, úgyhogy itt jól érzem magamat. Ott is meg kellett küzdeni és meg kellett szakadni a munkában. Ezzel kapcsolatban nincs bennem hiányérzet, talán egy kicsit. De így kerek az egész, ahogy van. Most már csak olyan helyre lehetne kimenni, ami nem nagy bajnokság.
– A csapatkapitányi karszalagot most ki viseli?
– Most én viselem, visszakaptam. Amikor Kovács Zoltán elment Újpestről, kétezer-nyolcban vagy kétezer-kilencben, akkor én kaptam meg, és folyamatosan csapatkapitány voltam, vagy helyettes. Erre azért vagyok büszke, mert engem nem az edző vagy a tulajdonos nevezett ki, hanem a csapaton belül választottak meg, és többször megkaptam a bizalmat. Több szakaszban voltam helyettes és kapitány is. Volt, amikor én nem akartam lenni, kicsit háttérbe akartam vonulni, ezért lettem helyettes, és volt, amikor vállaltam.
– Vannak problémák, amelyeket meg kell oldani?
– Régebben voltak problémák, most inkább csak kifelé kell képviselni a csapatot. Mindenki tudja, hogy a magyar futballban elég sok helyen vannak anyagi gondok. Nehéz volt csapatkapitányként a vezetőséget képviselni a csapat előtt és a csapatot képviselni a vezetőség előtt. Én mentem föl, mint küldönc, és kiöntöttem a panaszokat, de mondtam, hogy ők jöjjenek le, beszéljenek a gondokról, ne az én számból hallják, mert ők nálam hitelesebbek. Nem csak szép oldala van a csapatkapitányi karszalagnak… De most tényleg jó klubvezetés és szakvezetés van, nincsenek külső problémák, amelyek a csapatot negatív irányba befolyásolnák.
– Van olyan, amire azért büszke, mert elintézte valamelyik játékostársának?
– Nem erre vagyok büszke, hanem arra, hogy sok olyan felkérésünk, megkeresésünk van, hogy segítsünk anyagilag, karitatív dolgokban, és ezeket én vállalom. A nagy részében tudunk segíteni, de mindent nem tudunk megoldani. Ezt szeretem, és úgy érzem, erre a csapat is fogékony.
– Nem gond, hogy az egykori játékostársa a főnöke?
– Játékosként is tiszteltem Kovács Zoltánt, nagyon sokat segített nekem a beilleszkedésben, amikor felkerültem Kaposvárról, és mindig jó viszonyban voltunk. Amióta a főnököm lett, azóta is megvan ez a jó viszony, de ő is tudja, hogy az én főnököm, és én is tudom, hogy ő a főnököm… Nincs bratyizós viszony. Nem nehéz betartani, mert ő is tisztelettudó ember és én is az vagyok. Tiszteltük egymást játékosként is, és ez így van a vezető-beosztott viszonyban is.
– Pálinkás András?
– Nagyon jóban vagyunk Bandi bácsival! Ő a kapusedzőm már kilenc éve. Vén motoros, de nagyon jól tartja magát az öreg! Ugyanolyan vehemenciával edzünk, és ha kell, akkor üt – idézőjelben –, de ha kell, akkor nagyon tud magasztalni és dicsérni. A mentális dologba ő nagyon belejátszik, nagyon kell a habitusa ahhoz, hogy még mindig itt legyek, vagy itt vagyok. Nem csak szakmailag, hanem emberileg is úgy viszonyul a kapusaihoz, mintha a gyerekei lennének. Szünetben nem nagyon szól, viszont a meccsek előtt mindig felhívja a figyelmemet az adott ellenfélre. Most például Keneseire, hogy ne mozduljak ki előre, mert a szabadrúgást nullszögből is rá tudja lőni. Ilyen tanácsai folyamatosan vannak, és a tizenegyeseknél is ad tanácsokat a kezdés előtt. A meccsek után az az első, hogy odafut hozzám. Ha kikapunk, mindig van egy biztató szava, ha nyerünk, akkor mindig azt mondja, hogy én hoztam a mérkőzést.
– A pápai nulla-nulla után mit mondott?
– Akkor is volt biztató szava, azt mondta, hogy „megint nem kaptunk gólt, lezártad a reteszt, bezártad a kaput”. Mindig pozitívan látja a dolgokat. Ez nagyon fontos.
– Mit szól, hogy Simon Krisztián szóba került a válogatottnál, hátvédposzton?
– Nagyon furcsa volt, hogy jobbhátvédként számítanak rá a válogatott keretben. Most elkezdhetnénk szakmázni, hogy a mai modern futballban a szélső hátvédek… De azért szerintem egy védőnek kell lennie szerelőkészségének, amiben ő kicsit gyengébb, viszont ha támadó szélső védőként használják, talán játszhat is hátvédet. Nagyon gyors játékos, jól ad be, jól lő. Ebből a szempontból nálam válogatott kerettag, de én inkább jobbszélsőt játszatnék vele, bár ezt eldönteni nem az én feladatom.
– Ebben a naptári évben melyik az a meccs, amelyik még nagyon fontos lesz?
– Mindegyik fontos. Mindig a következő a fontos. Nem egy meccset mondok, hanem többet: azt szeretném, ha az Újpest-pálya olyan lenne mint régen, hogy nem nyerni meg ikszelni jönnek ide a csapatok, hanem azzal, hogy megússzák egy, két vagy három kapott góllal. Nagyon fontos, hogy minden hazai meccsünket megnyerjük.
– Tavasszal pedig lehet majd álmodozni a harmadik helyről?
– Simán. Nem azt mondom, hogy elégedettek leszünk, ha három-négy pontra állunk majd a dobogótól, de akkor már látótávolságon belül leszünk, és tavasszal odaérhetünk.
