Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Nem félti fiát, mert jól ismeri az elszántságát – így reagált Dárdai Pál ideiglenes szövetségi kapitányi megbízatására édesapja, id. Dárdai Pál, aki annak idején a Pécs örökös középpályásaként 120 gólt rúgott, és tagja volt a bajnoki ezüstérmes, valamint kupadöntős csapatnak. Az apuka a DigiSport televízió kedd reggeli műsorában beszélt a fia előtt álló feladatokról és kihívásokról.
– Meglepte a kapitányváltás?
– Amikor először hallottam, akkor igen. Azért is, mert a fiamnak élő szerződése van a Herthánál, az utánpótlásban dolgozik. Ő a szakmai vezetője a nyolctól tizenhét éves korosztálynak. Ezért is lepődtem meg, és féltem attól, hogy ott szerződést bont, de szerencsére nem így történt – kezdte id. Dárdai Pál.
– Konzultáltak erről egymással?
– Beszéltünk, és elmondtam neki, hogy eltervezett valamit, céltudatos, és mindig tudja, hogy mit akar elérni. Amikor beszélgettem vele, mindig azt mondta, hogy a Herthánál akar vezetőedző lenni, előbb-utóbb. Most jó helyen is van, és azt gondoltam, hogy néhány év múlva oda is fog kerülni, de közbejött ez a megkeresés. Felhívott, és azt mondtam neki, hogy segítsen a magyar futballnak, ahogy tud – régebben is adott le német anyagokat az MLSZ-nek –, de a Herthánál ne bontsa fel a szerződését. Másnap mondta, hogy ez nem történik meg, hanem három mérkőzésre bízták meg. Nem féltem őt, mert nem bátortalan, nem majrés. Ezt a csapatot mentálisan fel kell hozni valahogy.
– Hosszabb távon sem féltené a fiát a magyar futballközegtől?
– A hosszabb táv azért más dolog, azt nagyon át kell gondolni. Szerencsére megindult sok minden a magyar futballban, stadionépítések, új pályák, annyira már nem vagyunk lemaradva a világtól. Elindult tehát egy szép folyamat, de el kellene kezdeni az utánpótlással foglalkozni. Amíg nem indítjuk el a képzést, addig nem fogunk tudni előrelépni, és akkor mindig ez van, ha van egy kis szerencsénk, akkor van sanszunk kijutni, de nyolcvanhat óta nem jutottunk ki sehova. Elindult szépen minden, de még a szakmai vonalon utol kell érnünk a világot. A példa lehet Belgium, ahol néhány éve teljesen rámentek az utánpótlásra, most pedig ragyogó válogatottjuk van, jó az utánpótlásuk is, tehát hosszútávon megoldották. Mi is meg tudnánk oldani, de ezt előbb-utóbb meg kellene lépni. A hosszabb távú szerződést nem ajánlottam volna most a fiamnak, mert nem érte még el a céljait.
– Ha jól sikerül ez a három mérkőzés, akkor az MLSZ nem tudja berakni a bogarat a fülébe, hogy folytassa?
– Szerintem tudna segíteni utána is úgy, hogy közben végezze a kinti munkáját is, és tovább tud fejlődni. A Bundesliga a világ egyik legjobb bajnoksága, és kiváló szakemberek dolgoznak ott, akiktől lehet tanulni. A fiamnak kell még tanulnia, nincs még olyan nagy tapasztalata. De ott van például Niko Kovac, aki a csapattársa volt, és alig edzősködött, majd elvállalta a horvát válogatott irányítását. Nem jutottak tovább vele a világbajnokságon, de megtartották, mert jól dolgozott. Aki a német bajnokságban edződve elkezdi a pályafutását az utánpótlásban, azt bármikor odatehetik a felnőtt csapathoz. Nálunk gondot okoz, hogy van tapasztalat, nincs tapasztalat, de szerintem Németországban ezzel nincs probléma.
– El tudja képzelni, hogy hosszabb távon a két feladatot párhuzamosan csinálja?
– Valahogy segíteni biztos tudna. Most is a segítőszándék vezérelte. Elmondta nekem, hogy mentálisan úgy fel akarja készíteni a csapatot, hogy a játékosok harapjanak, és ha elmegyünk Bukarestbe, akkor ne az legyen, hogy még ki se szálltunk a buszból, de már elveszítettük a csatát. Legyen sanszunk megnyerni a mérkőzést.
– Kiket tart a fia edzői példaképeinek? Német, vagy akár magyar trénerek közül is.
– A magyar szakemberek közül Mezey Györgyöt tartja példaképnek, aki Európa élvonalába tartozó szakember volt. Egervári Sándor, Garami József és Kovács Ferenc is jó munkát végeznek, és lehetne még sorolni. Én egyedül az utánpótlásképzésben látom a hibákat. Nem jutunk el oda, hogy egy kicsi sanszunk is legyen, beszélhetünk akár egy ifi tornáról is. Hiányzik az a plusz, ami a németeknél megvan. Az unokám U16-os válogatott, és amikor hazamegy az iskolából, és még edzés előtt akár egyedül is elkezd foglalkozni a labdával. Saját magukat kell képezniük, mert az edzésen nincs erre idő. Hiába van minden nap kétórás edzés, az kevés. Kötelező külön dolgozni. A kisebbik, nyolcéves unokám hazajött a nyáron a Balatonra, és azt mondta, hogy harmincötöt kell dekázni bal lábbal, mert ez a nyári feladat, és csinálta is a kisgyerek.
