NB I

Folyamatos játéklehetőségre vágyott

Az újonchoz kölcsönben szerződő Nikházi Márkot a Haladás is hívta, de a DVTK és a szombathelyi klub nem tudott megegyezni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az átigazolási időszak utolsó napján dőlt el, hogy a DVTK játékosa, Nikházi Márk kölcsönben egy évig a Dunaújváros együttesében folytatja pályafutását. A Rangadó.hu a közelmúltban arról számolt be, hogy a 25 éves középpályást a Haladás venné kölcsön, de végül az újoncnál kötött ki. A Diósgyőr a nyáron több játékossal is megerősítette a keretét, Nikházi pedig honlapunk érdeklődésére elárulta, hogy a folyamatos játéklehetőség miatt döntött a váltás mellett.

– A kölcsönszerződésem egyetlen oka, hogy szeretek focizni. Azt szerettem volna, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak, amit persze sehol nem lehet biztosítani, de Diósgyőrben nem tudtam volna folyamatosan játszani – kezdte Nikházi Márk. – Nekem ez fontos a fejlődésem szempontjából ebben az évben, és úgy döntöttem, hogy elfogadom a nagyon korrekt megkeresést. Tényleg nagyon szeretett volna a Dunaújváros, ahol most ugye a bennmaradás a cél. Kölcsönben vagyok csak, de ezt teljesen a magaménak érzem én is, és próbálok mindent megtenni a csapatért. Azért történt a váltás, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak.

– Miért csak az utolsó pillanatban történt meg a kölcsönadás?
– Már egy hónapja keringett a levegőben ez a dolog, de akkor le lett zárva az ügy, mert úgy volt, hogy a DVTK nem enged el, pedig több lehetőségem is lett volna. Az utolsó pillanatokban aztán átgondoltuk még egyszer, és az utolsó napon végül pont kerül a dolog végére. Két csapat érdeklődött élénkebben, a klub pedig a Dunaújvárossal tudott megegyezni, én igazából más csapattal nem is tárgyaltam.

– A másik érdeklődő a Haladás volt?
– Igen, de a két klub nem tudott megegyezni, úgyhogy hozzám már el sem jutott az ügy.

– Milyenek az első benyomásai? Milyen csapatba csöppent?
– Szerda délelőtt edzettem először, de csak kevesen tréningeztük. Jó hangulatú gyakorlás volt, erősítés és technikai elemek voltak benne, szóval nagy dolgok még nem történtek, hiszen a csapat elutazott Ligakupa-meccset játszani. Majd én is megyek, megtekintem a társakat a helyszínen. Mindenki barátságosan fogadott, de azért erre készültem is. Eddig minden rendben van.

– Hat forduló után az utolsó helyen áll a Dunaújváros. Mit vár a folytatástól?
– Természetesen a csapatnak az a célja, hogy bennmaradjon. Lehet hallani sok helyről, hogy rosszul kezdte a gárda a szezont, de még nagyon kevés meccs ment le a bajnokságból. Eddig csak idegenben játszottak, ráadásul papíron nem is könnyű ellenfelekkel szemben. Kikaptak a Fradinál, Győrben és Székesfehérváron, és azt hiszem, hogy ez bármelyik csapatnál benne van a pakliban. Ez még nem jelenti azt, hogy ez egy teljesen kieső csapat, és ez így folytatódik a jövőben is. Remélem, hogy velem is erősödni fog a csapat, és hozzátehetem azt, amit tudok. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, és úgy kell küzdenünk, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért. Hiszem, hogy vannak olyan képességű és intelligenciájú játékosok a szakmai vezetéssel kiegészülve, hogy nem lesz problémánk a bennmaradással.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik