NB I

Várnak még az első győzelemre

Az elmúlt tíz évben kétszer is előfordult már, hogy négy nyeretlen csapat volt az NB I-ben az ötödik forduló után.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Öt forduló telt el az OTP Bank Liga új szezonjából, és jelenleg még négy csapat áll győzelem nélkül a bajnokságban. A Pécs három döntetlen mellett két vereséget szenvedett, a Puskás Akadémia és az újonc Dunaújváros két döntetlennel és három vereséggel áll, míg a Kecskemét mindössze egy pontot gyűjtött az öt mérkőzése alatt.

Az elmúlt tíz esztendőben kétszer fordult elő, hogy öt kört követően még négy csapatnál nem tapsolhattak győzelemnek a szurkolók.

A Fradi, Újpest páros nyolc meccsig bírta

Két évvel ezelőtt, 2012 őszén a Paks, a Kecskemét, a Pápa és a Siófok állt nyeretlenül öt kört követően. A „leosztás” ugyanaz volt, mint most: előbbi csapat három, a KTE és a Pápa két-két, míg a Siófok csupán egyetlen ponttal állt a tabellán. A következő fordulót követően azonban már csak a Siófok maradt nyeretlen; a Kecskemét Pécsett szerezte meg első sikerét (érdekesség, hogy most ugyanoda utazik), a Paks a Haladás otthonában törte meg nyeretlen sorozatát (ez a párosítás is most következik), míg a Pápa a Kaposvárt verte odahaza.

Egy évvel korábban a Ferencváros, Újpest, Vasas, Zalaegerszeg négyes fogott ki pocsék rajtot. A Fradi mindössze két döntetlenre volt képes a nyitányon, míg az Újpest és a Vasas egy-egy pontot szerzett, a ZTE pedig öt vereséggel rajtolt. A hetedik fordulóban a Vasas törte meg a rossz szériát pont a Fradi elleni sikerrel, míg a Ferencváros és az Újpest a nyolcadik fordulóban ünnepelhetett először győzelmet. A ZTE sikere váratott magára: a csapat emlékezetes mélyrepülése egészen a 26. fordulóig tartott, és kieséssel végződött.

Megint a Paks és a Fradi

Három-három nyeretlen csapat maradt öt fordulót követően a 2007–2008-as, valamint a 2005–2006-os bajnokságban. 2007 őszén a Diósgyőr két döntetlen mellett három vereséggel kezdett, míg a Tatabánya és a Paks pont nélkül állt. 2005-ben az utolsó három helyet sorrendben a Lombard Pápa, Ferencváros, REAC csapata foglalta el – három, kettő, illetve egy döntetlennel öt meccset követően.

Tavaly a címvédő Győr ragadt be a rajtnál (négy döntetlen, egy vereség), valamint a szezon végén búcsúzó Kaposvár sem tudott győzelmet felmutatni – csupán egy döntetlent. Az ETO kálváriája csak az ötödik fordulóig tartott, majd zsinórban három győzelem következett. 2010-ben a Haladás és a Siófok, 2004-ben pedig a Sopron, Nyíregyháza páros váratta meg fanatikusait az első sikerrel.

A 2006-os rajtnál a REAC ragadt be egyedül, míg 2009-ben és 2008-ban öt kört követően már minden NB I-es csapatnak volt legalább egy győzelme.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik