NB I

Megoldotta a feladatát

A debütáló Rózsa Dániel elmondta, hogy nehezen találták a masszív albán csapat ellenszerét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerda este megszerezte első győzelmét Pintér Attila irányításával a magyar válogatott, amely Priskin Tamás büntetőjével 1-0-ra legyőzte Albániát a Puskás-stadionban. A barátságos mérkőzésen először állt a nemzeti együttes kapujában a Haladás hálóőre, Rózsa Dániel. A szombathelyiek saját nevelésű kapusa a debütálás alkalmával remekül helytállt, sőt az utolsó percekben nagy bravúrt végrehajtva mentette meg a mieinket a góltól.

A Rangadó.hu megkereste a Haladásból évek óta kirobbanthatatlan, 29 éves kapust, aki elmondta, nehezen találták a masszív albán csapat ellenszerét, de pozitívum, hogy végül sikerült nyerniük.

– Jó érzés volt, nagyon örültem, hogy debütálhattam a válogatottban. Masszív albán csapattal találkoztunk, amelynek nehezen találtuk az ellenszerét. Úgy érzem azonban, mindenképpen pozitívum, hogy meg tudtuk nyerni az összecsapást – kezdte Rózsa Dániel.

– Mit gondol a saját teljesítményéről?
– Úgy érzem, rendben volt. Az adódó feladatokat sikerült megoldanom, úgyhogy azt mondom, nem volt gond. Maximálisan sosem vagyok elégedett, de úgy gondolom, jól sikerült a bemutatkozásom a nemzeti együttesben.

– Előfordulhat, hogy szombaton Kazahsztán ellen is ön áll a kapuban?
– Nem tudom, az albánok ellen is a mérkőzés előtti megbeszélésen lett kihirdetve a kezdőcsapat. Gondolom, ez szombaton sem lesz másképp, úgyhogy majd akkor dől el, ki véd a kazahok ellen.

– Meglepődött, amikor a szövetségi kapitány az ön nevét mondta elsőként?
– Úgy éreztem, benne van a lehetőség, hogy én védjek, hiszen külföldön játszó kapus ezúttal nem volt a keretben. Nagyon nem lepődtem meg, mert benne volt a pakliban, hogy én álljak a kapuban.

– A Haladással a hatodik helyen zárták a szezont, bár sokáig a dobogóért is harcban voltak. Elégedett a végső helyezéssel?
– Úgy gondolom, ez a hatodik helyezés jó eredmény a csapattól. Néha volt benne egy kicsit több, néha pedig benne volt az is, hogy egy kicsit lejjebb kerülünk. Ha az előttünk végzett csapatokat megnézzük, akkor szerintem ez a realitás. Ezek a csapatok előrébb tartanak nálunk, jobbak a körülményeik, de a játékosállományunk és a szakmai munka alapján az első nyolcban mindenképp helyünk volt.

Olvasói sztorik