NB I

„Egy sportoló mindig talál célokat”

Gyagya Attila elmondta, hogy a KTE dicséretre méltóan szerepel a bajnokságban, de ez nem ok a lazításra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 28. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Lombard Pápát. Az alföldiek két vereség után tudtak ismét három pontot szerezni, ezzel továbbra is a nyolcadik helyen állnak a tabellán. A KTE tavasszal az egyik legkevesebb gólt kapta, ebben nagy szerepe van Gyagya Attilának is.

A Rangadó.hu megkeresésére a Kecskemét védője elmondta, hogy a jelenlegi bajnoki helyezést mindenki aláírta volna a szezon kezdete előtt.

– Milyen volt a Pápa elleni találkozó?
– Nyilván sokat számított a játék alakulásában, hogy már a mérkőzés elején gólt szereztünk – mondta Gyagya Attila. – Ez megfogta a Pápát, amely így nem tudta játszani a saját játékát. A középpályán sikerült dominálnunk, így a kiállítás után, a mérkőzés végén már nem kellett félnünk.

– A Debrecen és a Paks ellen is kikaptak. Megtorpantak, vagy egyszerűen csak jobb volt az ellenfél?
– Ősszel jellemző volt ránk a hullámzó teljesítmény. Úgy érzem, ebben tavasszal sikerült javulnunk. Ez a két meccs nem úgy sikerült, ahogy vártuk, bár Debrecenben két meghatározó játékosunk – Szécsi Márk és Vukasin Polekszics – nem játszhatott, de fölösleges magyarázkodni, mert a Loki sokkal jobb volt. A Paks ellen egy tízperces rövidzárlat miatt ment el a meccs. A játékban egyenrangú partnerek voltunk, de a figyelmetlenségünk megbosszulta magát.

– Ez a győzelem kellett a csapatnak?
– Minden megnyert meccs segít a csapatnak. Hála istennek már biztosítottuk a bennmaradást, így most tét nélkül játszhatunk. Bár most már az a cél, hogy a felsőházban végezzünk.

– Tét nélkül nem rossz játszani?
– Ez sem teljesen így van, hiszen van a prémium, és hasonló juttatások. Mellette vannak játékosok, akiknek lejár a szerződésük és nekik is az a céljuk, hogy sikerüljön eladni magukat. Egy profi sportoló mindig találhat célokat, ha akar. Annyiban más a mostani helyzet, hogy nincs rajtunk az a nyomás, hogy vereség esetén jön a világvége.

– Tavasszal elég kevés gólt kapott a Kecskemét, ebben önnek is nagy szerepe van…
– A tavaszi szezonra összeért a csapat és sikerült a védekezést stabilizálni. Védőként nekem is fontos, hogy ne kapjunk gólt, de ez az egész csapat érdeme, hiszen együtt támadunk, együtt védekezünk.

– Hogy értékeli a tavaszi szezont?
– A körülményekhez képest kimagaslóan teljesítettünk. Ha valaki azt mondta volna a szezon előtt, hogy két fordulóval a vége előtt a nyolcadik helyen leszünk, azt bárki aláírta volna. Mindenképpen dicséret illeti a csapatot ebben a szezonban.

– Szombaton Újpestre látogatnak. Mit vár a lila-fehér rangadón?
– Az Újpestet nagyon jó csapatnak tartom, főleg ha kijön neki a lépés, bárkit megverhet. Nagyon nehéz meccsre számítok, mert az Újpest egy hosszú negatív szériában van, ráadásul ez az utolsó hazai meccse a bajnokságban. A játékosok is biztosan szépen akarnak búcsúzni hazai közönség előtt. Igazi nézőcsalogató meccs lesz, hiszen utána játsszák majd a Magyar Kupa-döntőt. Biztosan próbálnak majd nyomni, de mi is ott leszünk a pályán. Azon leszünk, hogy megakadályozzuk a tervüket.

Olvasói sztorik