NB I

Rövid foci, hosszú mozi

A paksiak számára húsz perc minőségi játék is elég volt a tompa kecskemétiek elleni sikerhez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Péntek este a Paks 2-0-ra legyőzte a vendég Kecskemétet az élvonal 27. fordulójának nyitómérkőzésén. A hazaiak sikerükkel nagy lépést tettek a bennmaradás felé, ugyanis így öt ponttal elléptek a kiesést jelentő 15. helyen álló Mezőkövesdtől, amely szombaton a dobogóért küzdő Ferencvárost fogadja.

Az első félidő

A Paks játéka a szokásos négy védőn alapult ezen a mérkőzésen is. Az első tíz-tizenöt percben Bori Gábor és Bartha László sok fejtörést okozott a kecskeméti védőknek az állandó helycserékkel és mögé kerülésekkel. Megfigyelhető volt, hogy a vendégek mindent Vladan Szavicson keresztül akartak csinálni, és ezt a paksiak okosan mozogták le a mérkőzés során. A kecskeméti csapatban jó teljesítményt nyújtott védekezésben Eninful, aki jól szűrt és szervezte a védelem előtti játékot, viszont előrefelé semmit nem segített. A KTE okosan, feltolt védelemmel játszott, és a területek szűkítéseit próbálta hasznosítani.

A kilencedik percben Könyves Norbert egy kiváló ütempassz után, 14-15 méterről a hálóba bombázott (1-0), innentől kezdve a játék képe megváltozott, a Paks még jobban kezébe vette az irányítást, és pillanatokon belül lerendezte ellenfelét. Az első gól után rögtön jött a második, amihez nagyot asszisztált a kecskeméti védelem: Bori mesterien adott be, a tizenhatoson belül hét kecskeméti és három paksi tartózkodott mégis Simon Attila fejelt, egyenesen a hálóba (2-0). Érezhető volt a meccs teljes egészében, hogy a vendégek védelme Póti oldalán teljesen labilis, viszont a két kapott gól ellenére jól kontrollálták a védekező és a középső zónát a feltolt védekezés és Eninful segítségével.

Ellenben a Paks védői rendre lassan és körülményesen gondolkodtak, nem időben vették fel az embert, és nem volt meg a középső zónában a nyomásgyakorlás és a tolódási gyorsaság, pontosság. A paksi védelem a baloldalon többször is bizonytalan volt Szabó János és Fiola Attila révén. A házigazdák az első félidő hajrájára tömörítették a középső és a védekező zónát, ezáltal a védekezés a kezdetleges labilisról tömörré és masszívvá vált, a területet átengedték a kecskemétieknek.

A második félidő

A második játékrész egy teljesen érthető cserével kezdődött: Póti helyett Gyagya érkezett kecskeméti oldalon. A Paks sokkal szervezettebben és okosabban védekezett, és törekedett az eredmény megőrzésére, ezáltal Bori és Bartha is sokkal többet segített a védekezésben, mint az első felvonásban. A félidő derekán éledezett a KTE, viszont szakmailag említésre méltó dolog nem történt. Az 56. percben Eninful helyett Gréczi ment be, ezzel együtt az alföldieknél szerkezeti váltás is történt, mert Bekő Balázs feláldozta a biztos szűrőjét egy támadóbb szellemű játékos miatt, aki által ugyan a bal oldal aktívabb és jobb lett előrefelé, viszont amint a végeredmény mutatja, különösebb vizet a beálló fiatal játékos sem zavart.

A hatvanadik és a hetvenedik perc között semmi sem történt, ez a játékrész úgy zajlott, mintha nem akarnának játszani egyik oldalon sem. Ez paksi részről okos taktikára is visszavezethető, viszont kecskeméti oldalon nem lehet ilyesmire gyanakodni, úgyhogy ez a tíz perc feláldozása érdekes volt… Aztán Vladan Szavics – akin keresztül eddig a védekezés és a támadás is zajlott – lement, helyette Darko Pavicsevics érkezett. Ezzel a kecskeméti játékrendszer megváltozott, kétcsatáros rendszer alakult ki, amelyben Pavicsevics a csúcsék, N’Diaye pedig a mozgékony zavaró játékos volt. A mérkőzés vége felé a KTE csak ívelgetett Pavicsevicsre, de így több labdát eladott a csapat, mint a komplett adidas cégcsoport egy év alatt.

Paksi oldalon viszont ésszerűen nem rohantak előre, hanem tartották az eredményt, és Simon Attila helyett érkezett Báló, aki kiment a bal szélre, Könyves pedig centerbe, tehát a komplett hazai középpálya tolódott egyet. A szerkezeti váltás által Báló jobban tudta biztosítani Szécsi Márkot, aki a mérkőzésen sokat futott és dolgozott kecskeméti részről. A találkozó teljesen darabossá vált, említhető esemény nem történt. A végén még jött két frissítő csere a hazaiaknál.

Összességében a Paks húsz percet focizott és nyert, a Kecskemét kilencven percet mozizott és kikapott. Szakmailag a kettő közötti differencia nagy, viszont a KTE ennél sokkal jobban is játszott már a mostani szezon során.

Olvasói sztorik