NB I

Devecseri játékra kész

A szombathelyiek válogatott védője felépült gerincsérvéből, és akár pályára léphet a Diósgyőr ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az NB I tavaszi idényében még nem lépett pályára a Haladás védője, Devecseri Szilárd, aki hosszú ideig hátproblémákkal küzdött. Több orvosi vizsgálat után derült ki, hogy a válogatott védőnek gerincsérve van, ami miatt az utóbbi hónapokban nem számíthatott rá Artner Tamás vezetőedző. Néhány héttel ezelőtt már elkezdte az edzéseket, és a szombathelyiek NB III-as csapatában már játszott is. A Rangadó.hu megkeresésére a 24 éves játékos elárulta, hogy már teljesen rendbe jött, és panaszmentesen várja, hogy pályára léphessen az élvonalban.

– Már jól vagyok, semmilyen mozgásra nem fáj a hátam – kezdte Devecseri Szilárd. – Régóta a csapattal edzek, már nincs panaszom, és várom, hogy pályára léphessek. Azért még járok tornára, és csinálom rendesen, nehogy visszaessek.

A Haladás vasárnap délután a Diósgyőr otthonába látogat. A harmadik helyért küzdő csapatok összecsapásán Devecseri ott lesz a vendégek keretében.

– Kemény meccs vár ránk. Attól függetlenül, hogy legutóbb négy gólt kapott hazai pályán a Pakstól, nem lett gyengébb csapat a Diósgyőr, úgyhogy nehéz mérkőzésre számítok. Hozzánk hasonlóan ők is a dobogóra pályáznak, és biztosan mindent meg fognak tenni a győzelemért. Mi is a három pontért utazunk, szerintem jó kis meccs lesz. A keretben vagyok, utazom a csapattal, és majd a mester eldönti, hogy fogok-e játszani – mondta Devecseri Szilárd.

Olvasói sztorik