NB I

Leesett a teher a csapat válláról

Rajczi Péter szerint túl sok légiós szerepel Kaposváron, ahol a télen tizenkilencre lapot húztak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem kezdte jól az NB I tavaszi szezonját az újonc Mezőkövesd-Zsóry. A borsodiak vereséget szenvedtek hazai pályán a Kecskeméttől és az Újpesttől is, majd 4-0-ra kikaptak a Puskás Akadémia vendégeként. A legutóbbi fordulóban szerezték meg első idei győzelmüket, a Bp. Honvédot verték 1-0-ra, amivel három pontra nőtt az előnyük a kiesőhelyen tanyázó MTK-val szemben. A kispestiek elleni meccsen eltiltás miatt nem volt ott a keretben Rajczi Péter, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a várva várt siker után remélhetőleg lekerül a csapat válláról a teher, és könnyedebben megoldják a gólhelyzeteiket.

– Öt sárga lap miatt eltiltott voltam, ezért nem játszottam a Honvéd ellen. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt egy kisebb sérülésem is, tehát semmiképp sem tudtam volna pályára lépni – kezdte Rajczi Péter. – A sérülést azóta kipihentem, és a héten már a csapattal edzettem. A múlt héten végre nyertünk, és ez a legfontosabb. Reméljük, végre megfordul az a szerencsétlenség, ami üldöz minket. Több mérkőzés is volt, amelyen mi domináltunk, és sokkal több gólhelyzetet kialakítottunk, mint az ellenfél, de nem tudtuk őket belőni. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel leesik a teher a csapat válláról, kicsit lazábban, könnyedebben tudjuk megoldani ezeket a szituációkat, és nem fogunk görcsölni. Most lesz két nagyon fontos meccsünk, ezek vízválasztóak lehetnek. Ha ezeken jól szerepelünk, akkor fújhatunk egy kicsit nagyobbat is.

A Mezőkövesd hétfőn a sereghajtó Kaposvár vendégeként lép pályára. A rutinos támadó szerint harapni fognak a somogyiak, ezért nehéz mérkőzésre számít.

– Úgy gondolom, a Kaposvárban még maradt tűz, főleg hazai pályán. A legutóbbi, Paks elleni meccsüket látva mondjuk nem ez jöhetett le az embernek. Nem tudom, miért nem támadtak többet. Azt éreztem mindkét csapaton, hogy jaj, csak ne kapjunk ki a másiktól, pedig ha benn akar maradni, akkor a Paksot illett volna elkapnia a Kaposvárnak. Minden mérkőzés azonban más, és lehet, hogy ellenünk már más felfogásban jönnek ki a pályára. Úgy gondolom, most még mindenképp harapni fognak, és biztosan nem lesz könnyű dolgunk.

A 33. születésnapját csütörtökön ünneplő Rajczi a Kaposvár együttesében nevelkedett, és ott mutatkozott be az élvonalban, ezért mindig sajátos érzésekkel lép pályára a somogyiak ellen.

– Mivel kaposvári nevelésű vagyok, ezért mindig speciálisabb érzés a Rákóczi ellen pályára lépni. Nincsenek azonban már ott olyan játékosok, akikkel együtt játszottam, teljesen kicserélődött a gárda. Nyilván a közeg azért megmaradt, úgyhogy kicsit speciálisabb, de nem rossz érzés otthon játszani.

A Rákóczi hét ponttal van lemaradva a bennmaradást jelentő 14. pozíciótól, és Rajczi nem ment el szó nélkül nevelőegyesülete borzasztó helyzete mellett sem.

– Úgy gondolom, hogy a télen tizenkilencre lapot húztak. Ez nagyon ritkán jön be, de ha bejön, akkor persze bravúr és mindenki elégedett. Valamilyen szinten kényszerpályán mozognak, mert nagyon mélyen voltak, és abból ki kellett mozdítani a társaságot. Nem lehet tudni még, hogy ez sikerült-e, vagy sem. Igazából a jövőt látom egy kicsit homályosnak. Sokallom a légiósok számát náluk. Oláh Lóri és Waltner Robi személyében például elküldtek olyan játékosokat, akik kötődnek a klubhoz. Szerintem ők jobb játékosok, mint akiket hoztak helyettük, és nem értek egyet ezzel a szemlélettel. Jobban is tudnának harcolni egy olyan csapatért, amelyhez kötődnek. Majd meglátjuk, hogy a végén kinek lesz igaza. Nem akarom senkinek a munkáját minősíteni, vagy abba beleszólni, de kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek a vége – mondta végül Rajczi Péter.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik