NB I

„Senki nem szeretne az NB II-ben játszani”

Pölöskei Zsolt szerint túl nagy nyomás van a játékosokon, ami rossz irányba löki a csapatot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK 19 ponttal a 15. helyről várja az élvonal 23. fordulóját. A kék-fehérek felemás teljesítményt mutatnak tavasszal, hiszen pontot szereztek Szombathelyen, legyőzték a Ferencvárost, a Győri ETO-t kiejtették a Magyar Kupából, viszont az utolsó három bajnoki mérkőzésükön kikaptak, így továbbra is kiesőhelyen állnak.

A Rangadó.hu megkeresésére az MTK játékosa, a magyar válogatott keretének tagja, Pölöskei Zsolt elmondta, hogy szombaton mindenképpen győzniük kell Pakson, a Magyar Kupában pedig csak a Debrecent szeretné elkerülni.

– Mit vár a Paks elleni hatpontos meccstől?
– Mindenki tudja, hogy óriási tétje van ennek a mérkőzésnek. Semmiképpen sem kaphatunk ki, de igazából a három pontért megyünk. Fontos, hogy ellépjünk a kiesőhelyről. Már majdnem az összes kemény csapat ellen játszottunk. A Paks után a Debrecen jön, azután már csak kiesési rangadóink lesznek. Egy győzelemmel el kéne indítani ezt a sorozatot – mondta Pölöskei Zsolt.

– Lélektanilag számíthat, hogy a Paks nem nyert még tavasszal?
– Nyilván tudunk meríteni a sikerekből. Szombathelyről elhoztunk egy pontot, megvertük a Fradit, a Magyar Kupából két mérkőzésen ki tudtuk ejteni a Győrt. Lelkileg biztosan jobb helyzetben vagyunk.

– Mit tart a Paks legnagyobb erősségének?
– Az utóbbi meccseken mintha csapatként jobban működnének. Az egyének helyett inkább a csapatjátékra helyezik a hangsúlyt. Persze vannak kivételes játékosaik, mint Simon Attila, aki nem véletlenül rúgott tizenhárom gólt a bajnokságban. Őt majd ki kell vennünk a játékból. A legfontosabb viszont az, hogy gólt rúgjunk, mert azzal mostanában hadilábon állunk.

– Kanta József említette, hogy a Magyar Kupában mindenki felszabadultan játszik, de a bajnokságban ez hiányzik. Miért?
– A Magyar Kupában nincs nyomás a csapaton. Nekünk az egy plusz, hogy ott szerepelhetünk, és hogy ilyen messzire eljutottunk. Ha a bajnokságban gyengébben megy, az mindenkinek a jövőjére befolyással lehet. Senki nem szeretne az NB II-ben játszani. Valószínűleg ez a nyomás az oka, ami a csapatot nem mindig a legjobb irányba löki.

– Mennyire téma a kiesés az öltözőben?
– Egyelőre még nem téma. Igaz, hogy nemrég megjártuk az NB II-t, de a két szituációt nem lehet összehasonlítani. Amikor kiestünk, akkor nagyon jól kezdett a csapat. Idén viszont az egész szezon szenvedős. Szinte mindenki játszott már az NB II-ben ebben a csapatból, úgyhogy átérezzük a dolog súlyát.

– Mennyire figyelik az ellenfeleket? Hétvégén lesz egy Kaposvár–Mezőkövesd meccs is…
– Természetesen figyelünk mindenkire. Józsi bácsival minden ellenfelet elemezni szoktunk. Jó lenne, ha az eredmények szempontjából úgy alakulna ez a hétvége, hogy már nem kiesőhelyen állnánk.

– A Magyar Kupában a legjobb négy között vannak. Kinek örülnének a legjobban?
– Beszéltünk már róla. Mindhárom lehetséges ellenfél nagyon erős, de szerintem a Győrnél erősebb csapatot már nem kaphatunk. Nyilván a Debrecent szeretnénk elkerülni, de ha őket kapjuk, akkor állunk elébe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.