NB I

Kellenek a bravúrgyőzelmek

A Diósgyőr ellen duplázó Tischler Patrik úgy érzi, hogy remek csatárpárost alkotnak Lencse Lászlóval.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szombat délután a Diósgyőr otthonában lépett pályára a Puskás Akadémia az élvonal 22. fordulójában. A találkozón az 1-0-s hazai előnnyel záródó első játékrész után az újonc felcsútiak fordítani tudtak, és végül 3-2-es győzelmet arattak. Győztes góljukat a 88. percben Tischler Patrik szerezte, aki kétszer is eredményes volt a találkozón.

Az MTK-tól tavaly nyáron szerződtetett csatár a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, hogy végig uralták a meccset, a hajrában pedig mindent egy lapra feltéve tudták megszerezni a három pontot.

– Úgy éreztem belülről, hogy az egész meccset mi irányítottuk, voltak helyzeteink is, de a futball már csak olyan, hogy mégis a Diósgyőr szerezte meg a vezetést tizenegyesből – kezdte Tischler Patrik. – Szerintem tényleg a miénk volt a mérkőzés, és amikor bementünk a szünetre, akkor a mester is azt kérte, ne adjuk fel, hiszen ő is látta kívülről, hogy teljesen uralmunk alá helyeztük az ellenfelet. Kimentünk a második félidőre, és sikerült is megfordítanunk a találkozót. Aztán kaptunk még egy gólt tizenegyesből. Azonban volt még tíz perc, és mi győzni mentünk Diósgyőrbe: egy lapra tettünk fel mindent, próbáltunk támadni, és egy beadás után szerencsére sikerült gólt szereznem, így meg tudtuk nyerni a meccset. Nagyon örülök, mert kellenek az ilyen bravúrgyőzelmek ahhoz, hogy el tudjunk lépni a kiesőzónától.

– Mit gondol, mi volt a győzelem kulcsa?
– A csapat összetartását tudnám kiemelni, nem adtuk fel egy-nullnál, és akkor sem, amikor egyenlítettek a vége előtt. Tíz perc volt hátra, és úgy láttam a társaimon, elhisszük, hogy meg lehet nyerni a találkozót. Úgy érzem, jobbak voltunk a DVTK-nál. Személy szerint hazai pályán azért többre számítottam tőlük. Azt vártam, hogy ránk jönnek, és ők fogják irányítani a meccset. Mi viszont erre készültünk, és szerencsére föléjük is tudtunk kerekedni. A csapatösszhang nagyon kellett ehhez a mérkőzéshez, a büntető után sem estünk össze, és tudtunk fordulatot hozni, még egy fokozattal rákapcsoltunk, aminek meg is lett az eredménye.

– Az elmúlt időszakban többnyire csereként kapott lehetőséget, de a legutóbbi két meccsen kezdőként három gólig jutott. Elégedett a teljesítményével?
– Nagyon örülök, és elégedett vagyok, amiért két gólt tudtam szerezni. Megmutattam a mesternek és mindenkinek, hogy azért helyem van a kezdőben. Ez a csapatnak legalább annyira fontos volt, mint nekem, hiszen így fel tudtunk lépni a tizedik helyre. Nagyon kellenek az ilyen bravúrgyőzelmek, mivel most jönnek igazából a nehezebb meccseink. Játszunk a Fradi, a Videoton, a Debrecen és a Győr ellen, és ezeken a mérkőzéseken is jó lenne bravúrokat elérni. Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy Diósgyőrből elvitt három pontot. Nagyon örülök, hogy egyénileg is hozzá tudtam tenni, de ez csapatmunka volt. Jó érzés, hogy nyerni tudtunk a DVTK otthonában.

– Meglepetésre két támadóval álltak fel idegenben is, de úgy tűnik, hogy jól működik a Tischler, Lencse csatárpáros. A továbbiakban is ez várható?
– A Mezőkövesd ellen is sikerült betalálnom, Laci pedig mesterhármast lőtt. Most is mi szereztük a gólokat, úgy érzem, jól működik ez a páros. Nagyon remélem, hogy a jövőben is így fogunk játszani, én jól érzem magam vele párban. Szerintem neki sincs problémája, hiszen a múlt meccsen triplázott és most is eredményes volt. Rosszabb mérlegünk soha ne legyen, hogy mindketten betalálunk minden meccsen. Szerintem Benczés Miklós is elégedett velünk, hiszen egy csatárt a góljai minősítenek a legjobban. Ha mindkét csatár gólt rúg egy meccsen, az jó visszajelzés egy edzőnek. Nekünk, a két csatárnak ez nagyon pozitív, és bízom benne, hogy a mester is így látja.

Olvasói sztorik