NB I

„Hatalmas áttörés jogi szempontból”

Sportjogi szakértőnk szerint az MLSZ fegyelmi bizottsága precedenst teremtett a Ferencváros büntetésének jelentős mérséklésével.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden beszámoltunk róla, hogy az MLSZ fegyelmi bizottsága megváltoztatta korábbi döntését az MTK–Fradi örökrangadóval kapcsolatban. A találkozó után az FTC-t szurkolóinak pirotechnikai eszközök használata, megbotránkoztató rigmusok bekiabálása, valamint rasszista, antiszemita megnyilvánulásai (zsidózás) miatt 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

A Ferencváros fellebbezett, és komoly erőket vonultatott fel, hiszen Kubatov Gábor elnök, Berzeviczi Attila igazgatósági elnök és Nyíri Zoltán elnöki tanácsadó is megjelent a szövetség székházában. A tárgyalás során előadták érveiket, amely szerint nem bizonyított, hogy a bizottság által felhozott szabálysértéseket ferencvárosi szurkolók követték el, hiszen a vendégszektorba online elővételes jegyvásárlással, valamint jegyirodákban is lehetett belépőt vásárolni. Ez utóbbi két jegyvásárlási módhoz nem szükséges a Ferencváros szurkolói kártyája, azaz az ilyen módon jegyet váltott személyekért az FTC nem tud felelősséget vállalni, hiszen a szurkolók nem azonosíthatók.

A fegyelmi bizottság ejtette a vádat a rasszista, kirekesztő rigmusokkal kapcsolatosan, és az 500 ezer forintos pénzbírságot 50 ezer forintra módosította.

A döntéssel kapcsolatban a Rangadó.hu egy sportjogi szakember véleményét kérte, hiszen ilyen fajsúlyú témában ritkán lehet hallani ekkora pálfordulásról egyazon testület részéről, két héten belül.

Dr. Schlotthauer Péter: jugoszláv ügynökök zsidóztak?

A Ferencváros 500 ezer forintos büntetésének jelentős mérséklését nagyon aggályosnak tartom, különös tekintettel a fegyelmi bizottság korábbi gyakorlatára.

4. § FELELŐSSÉG

(1) A sportszervezetek (úgy a hazai, mint a vendég) felelősséggel tartoznak a labdarúgóik, sportszakembereik, tagjaik, szurkolóik és minden egyéb a mérkőzésen a sportszervezet felkérésére feladatot ellátó személyek viselkedéséért.

Korábban számos ügyben támadtam a fegyelmi bizottság aktuális döntését, pontosan azért, mert álláspontom szerint nem lehet egy sportszervezetet büntetni egy vagy néhány szurkoló jogellenes viselkedéséért. Erre volt példa, amikor egy Debrecen–Újpest mérkőzést követően 500 ezer forintra büntették a vendég Újpestet néhány petárda és füstbomba miatt.

A fegyelmi bizottság következetesen minden ügyben arra hivatkozott, hogy a sportszervezet a vétkesség fokától függetlenül, kvázi objektív felelősséggel tartozik a szurkolói által kifejtett magatartásért.

Azonban a keddi határozat hatalmas áttörést jelent jogi szempontból. A Fidesz pártigazgatójának sikerült elérnie azt, amiért éveken keresztül harcolt valamennyi a fegyelmi ügyekben érintett sportszervezet és jogi képviselője.

A fegyelmi bizottság a határozatban elmagyarázza, hogy mivel nem lehetett azonosítani az elkövetőket, ezért nem is biztos, hogy Ferencváros-szurkolók követték el a fegyelmi vétséget az MTK–Ferencváros mérkőzésen a vendégszektorban.

Felvetődik a kérdés, hogy kik lehettek az elkövetők? Fizetett provokátorok, vagy jugoszláv ügynökök akiknek a Duna-parton békaemberek adták át a titkos utasítást a mérkőzés megzavarásával kapcsolatosan?

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik