NB I

Először engedélyezték, aztán mégsem…

A Honvéd-szurkolók azért készítették el a Puskás Kispest Hungary felirat nagyméretű változatát, mert zöld utat kaptak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton megírtuk, hogy a Puskás Akadémia és a Bp. Honvéd mérkőzésén a székesfehérvári stadion biztonsági emberei nem engedték kirakni a fővárosi drukkerek három részből álló óriásdrapériájának azt az elemét, amelyen Puskás Ferenc vezetékneve szerepel. A Rangadó.hu hétfőn interjút közölt az egyik kispesti vezérszurkolóval, Nimsz Ádámmal, aki beszélt a fehérvári eseményekről, illetve arról is, hogy a meccs után miért vették Felcsút felé az irányt.

A DigiSport televízió kedd reggeli műsorában egy másik Honvéd-drukker, Kékesi Ferenc további részleteket árult el a megtiltott drapéria ügyével kapcsolatban. Elmondásából kiderült, hogy a fehérvári stadion illetékese először engedélyezte a felirat kihelyezését, ezért készült el a szokásos kiírás nagyméretű változata.

– Múlt héten kedden felhívtam a Videoton stadionjának biztonságért felelős igazgatóját, és mondtam, hogy a fiatalok szeretnének festeni egy óriászászlót, amin ez a három szó lenne rajta, van-e ennek valami akadálya, vagy pedig mehet az egész? Azt mondta, hogy szerinte nem lesz akadálya, de visszaszól. Másnap visszahívott, és azt mondta, hogy természetesen mehet ez a zászló, nagy méretben – kezdte Kékesi Ferenc.

A kispestiek mindig igyekeznek tudatosítani, hogy Puskás honnan származik – az óriásdrapéria kihelyezésével is ez volt a céljuk –, mert szerintük Szöllősi György ezt mindig elhallgatja, és az egykori legendás játékos életének csak egy bizonyos időszakáról mesél. Ő a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója.

– A megérkezéskor jelezték a srácok, hogy elhoztuk a zászlót, akkor még semmi probléma nem volt. Először a Hungary felirat került ki, majd a Kispest, és amikor a Puskás feliratot feszítették volna ki a kerítésre, akkor a rendezők közölték, hogy inkább ne. Nem volt oka, nem volt válasz, hogy miért nem. Gondolom, a túloldalról, a tribünről valaki tudta, hogy mi kerül ki, és addigra már nem lehetett kitenni.

A fővárosi drukkerek elfogadták a döntést, de nehezen békéltek meg a történtekkel, ezért indultak a lefújás után Felcsútra, és ezért feszítették ki a drapéria mindhárom elemét a Puskás Akadémia kerítésére. Bár a PFLA hétfői közleménye azt sugallja, hogy politikai akció történt, Kékesi Ferenc hangsúlyozta, hogy erről szó sincs, nem akarják belekeverni a politikát az ügybe.

– Mi egyszerű srácok vagyunk, csak szeretnénk tisztelni Puskás nevét. Nem mosnám össze a felcsútiak nevét Szöllősi György nevével, mert ez az ő magánakciója, aki nem engedi, hogy én magamra írjam, hogy Puskás Ferenc. Közölném vele, hogy rengeteg barátomnak fel van varrva a bőrére Puskás képe. Az a baj, hogy ő bitorolja a Puskás-nevet, mi viszont használjuk, mert jogunk van, ő a mi ikonunk volt.

A szurkoló hangsúlyozta: nehéz elfogadniuk, hogy a Puskás Akadémia és a Puskás-múzeum Felcsúton van, de ha ezt normálisabban kommunikálnák, lehet, hogy könnyebb lenne megemészteniük. Elmesélte, hogy az őszi, kispesti meccsen Szöllősi az autóablakból beszólt nekik: „örüljetek, hogy árulhatjátok, vagy fölvehetitek ezt a pólót, amin Puskás Ferenc van”. A Honvéd klubvezetése ezúttal sem foglalt állást határozottan az ügyben, mondván: a szabályok szerint a rendező dönti el, mit engedélyez egy stadionban, és mit nem. Kékesi szerint szinte mindenki mellettük áll ebben a konfliktusban, futballszurkolók, és futballal egyáltalán nem foglalkozók egyaránt.

A kispesti drukker végül ironikusan megköszönte Szöllősi Györgynek a szombati akciót, ami nélkül soha nem kapott volna ekkora nyilvánosságot az ügyük.

Olvasói sztorik