Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Eredménytelenségre hivatkozva menesztették a magyar utánpótlás szinte teljes vezérkarát, a program kitalálójával, Both Józseffel az élen. Az eltávolítottak között ott van az U16-os csapattal tavaly kilenc győzelmet, két döntetlent és egy vereséget felmutató Szepessy László edző is.
Az egykori bajnok a Ferencváros és a Rába ETO csatára volt, aki szerint ide haza nincs futballkultúra, mert jóval régebben megtört a tradíció, ráadásul a fiatalokban kevés az alázat és a tisztelet. A DigiSport szerda reggeli adásában Szepessy László beszélt az elmúlt négy évről, amit a MLSZ kötelékében töltött, és a magyar stílus megkopásáról is szót ejtett.
– Hogyan és mikor tudta meg, hogy nincs tovább? Elmondta valaki a szövetségben a döntés okát?
– Nagyon részletesen nem akarok ezzel foglalkozni – kezdte Szepessy László. – Én csak köszönetet tudok mondani az elmúlt négy évért, és azért a lehetőségért, amit a szövetség az utánpótlás-szakág edzőinek megteremtett. Fantasztikus négy éven vagyunk túl, mert nagyon jó közösség alakult ki Both József és Nyilasi Tibor vezetésével. Úgy fogalmaznék, hogy nekünk ez egy „pro-pro” tanfolyam volt, mert szakmailag most tudtuk tesztelni magunkat nemzetközi szinten, ami azt jelenti, hogy a felkészülést is nemzetközi szintre kellett hozni azért, hogy eredményeket elérjünk. A kérdésre válaszolva a múlt héten Nyilasi Tibor hívott fel, hogy ez a döntés született. Azt mondta, ami megjelent az újságban, hogy az érdemeink elismerése mellett az Európa-bajnoki szereplések nem voltak olyan eredményesek, amennyire elvárták. Gyakorlatilag ezzel nem lehet vitatkozni, a kilencvenötös és a kilencvenhatos korosztály ott állt Európa küszöbén. Pisont István csapata gyakorlatilag megnyerte a magyarországi elitkört, és csak azért nem jutottak tovább, mert az oroszok jogtalanul szerepeltettek a belgák ellen egy játékost. A belgák óvtak, és az UEFA nekik adott igazat, így három-nullás gólkülönbséggel megnyerték a meccset, és ezzel jutottak tovább. A másik meg a svédek ellen, amikor a kilencvenhatos korosztály az utolsó utáni percben kapott egy gólt szögletből, így ők is ott álltak a továbbjutás kapujában. Azt tudom mondani, hogy a kapufáról most bepattant a labda, nem pedig kifelé. Ha bepattant volna, akkor valószínűleg kapunk még esélyt, de úgy gondolom, olyan állapotban vannak most a csapatok, amelyekre érdemes tovább építeni, és gondolok itt az U18-ra és az U19-re is, hiszen Pisont István és Mészöly Géza a helyükön maradtak, és a hazai rendezésű Európa-bajnokságon valószínűleg sikeresen fognak szerepelni.
– Sikerült karakteres stílust kialakítania a csapatánál?
– Magyaros stílusnak nevezném. Kétezer-tíztől a Magyar Labdarúgó Szövetségnél a látványosság és a játéköröm filozófiáján alapult az elgondolás, ezt próbáltuk felépíteni pozíciós játékokkal, kreativitással és lehetőleg minél több labdabirtoklással, ami a magyar futballnak mindig az egyik alapja volt a régi időkben. Visszatérve arra, hogy nincs stílusa Magyarországnak, ez azért is van, mert annak idején a grundok adták a játék örömét, a technikát és a kreativitást. Erre lehetett építeni éveken keresztül, és a gyerekek tizenkét éves korban kerültek a klubokhoz, amikor a grundon ezeket a stílusjegyeket már magukba szívták, és innentől kezdve már csak a nagypályás futball szabályaira tanították őket. Ahogy az idő megváltozott, a grundok megszűntek, és a képzés bekerült a klubokba. Úgy gondolom, ott veszett el a magyar stílus, mert ezeket az érzéseket nem tudták a gyerekekben kialakítani az edzők. De ez általános probléma a világban, mert a hollandok is elkezdték, akik ezt megfogalmazták, és azóta organikusan fejlődnek. Ők találták ki ezt az egész rendszert, és ha egy holland futballista ezen felnő, végigjátszik egy pályafutást és utána edző lesz, akkor neki könnyebb a saját stílusát oktatnia, hiszen ebben nőtt fel. Említhetném példaként Dennis Bergkampot, aki az Ajax U12-es csapatának az edzője, ő gyakorlatilag azért ment oda, hogy az edzői fortélyt tanulja meg, nem a stílust. Szerintem ez a folyamatosság szűnt meg most a magyar futballban. Miután felgyorsult ez az egész folyamat a világban, nem tudnak kialakulni azok a szakmai műhelyek az utánpótlás és felnőtt szinten sem, hogy egy karizmatikus edző eltölt hat-hét évet egy klubnál, ott egy stílust képvisel, és megtanítja a kiöregedő félben lévő játékosnak a stílust. Példaként mondom Lipcsei Pétert a Ferencvárosnál, aki azért megy az NB III-as csapathoz, hogy megtanuljon edzősködni, mert a stílust már nem kell megtanulnia, azt tudja kívülről, hiszen abban nőtt fel. Itt Magyarországon mire egy játékos felnő és az első csapatba kerül, legalább hat klubja volt már. Ha ebben a hat klubban nem egységesen oktatják a stílust, akkor abból egy eklektikus személyiség, eredménymegoldó játékos lesz. Majd elkerül egy másik csapathoz, ahol a csapattársa szintén egy másik csapatból jött, és nem tudják összehangolni magukat. Igyekeznek győzni, és eredményt elérni, csak éppen a látvány fog elmaradni, mert ahhoz az kell, hogy mindenki azonos stílusban gondolkodjon.
– Az ön válogatottja kipasszolós, vagy kicselezős futballt akart inkább játszani?
– Mindkettőt. Ha megnézi, akkor a grundnak pontosan az volt az egyik lényege, hogy nem voltak szabályozva a játékosok, mert a játék szabályozta őket, illetve az idősebb játékos szólt, hogy öreg, ne csavarodj a labdára, itt passzolni kéne, tehát megtanulta, hogy ha cselezni kell, akkor cselezett, ha passzolni kellett, akkor passzolt. Ezt nem lehet különválasztani, mert játékszituációk vannak. Nyilván vannak a mérkőzésnek olyan fázisai, amikor Messi sem cselez. A játék felépítésében harminc-negyven méterre a kaputól nem lehet cselezni, mert a tér szűkül, és jön az egyéni virtuozitás. A magyar futball ott vesztette el magát, hogy nagyon szépen tudunk passzolgatni négy védővel hátul egy csatár ellen, de ahogy felérünk, ott már nincs idő gondolkodni, és már csak a zsenialitás van hátra. Ha Puskástól kezdve végignézzük az egyéniségeinket, Albert, Tichy, Nyilasi, Détári mind képesek voltak nagyobb térben pontosan futballozni, viszont a kapu előtt a szűk térben olyan improvizatív játékot nyújtottak, ami kihozta a nézőket a stadionba és eredményes volt.
– Ebben látja a felnőtt válogatott hibáját is, hogy a játékosok többen több felé mentek, és ezért nem játsszák ugyanazt a stílust, mint az utánpótlás válogatottak?
– Nagyon érdekes. A spanyoloknak könnyű, mert bár sok a légiósuk, mégis minőségi futballisták. Ráadásul sok válogatott játékos a hazai bajnokságban szerepel, ráadásul olyan ingerkörnyezetben, hogy teljesen mindegy melyik csapatban. Egy Real Madrid – Barcelona mérkőzés lehet akár BL-döntő is. Gyakorlatilag ott szakadtunk el, amikor az NB I már nem tudta produkálni azt a belső környezetet, ami a nemzetközi szint. Régen egy Ferencváros–Honvéd mérkőzés a Népstadionban lehetett volna akár egy európai kupa-negyeddöntő is, mert olyan szintű játékosok voltak, ráadásul olyan miliőben, amit legutóbb a Barca stadionjában tapasztaltam, amikor kint voltunk. Mi nem tudtuk követni a nyugat-európai futballt gazdaságilag sem, így érthető okok miatt színvonalba sem tudtuk követni, ezért a tehetséges játékosok kikerültek a topországokba, és ott kezdték a saját játékukat felépíteni. Nem mondom, hogy nem akarnak a válogatott játékosok, bár volt egy-két mérkőzés, ahol úgy éreztem, hogy nem ártana jobban odatenniük magukat, de az alázat, a tisztelet, a nemzeti identitás nem ártana, ha csöpögne a válogatottból. A szurkoló megbocsátja a vereséget, ha látja, hogy megfelelő hozzáállással játszik a csapat.
– Most merre tovább? Hol lesz a következő állomása?
– Rengeteg gondolatom van. Egyelőre analizálom a saját helyzetemet is. Megpróbálom magam felépíteni a civil szférában is. Egy pénzügyi tanácsadó cégnél – ami a futballal is foglalkozik – leszek szekcióvezető. Nyilván ezt a felhalmozott tudást szeretném a magyar futball, illetve az utánpótlás részére bocsátani.
– Akkor lehet, hogy rövidesen láthatjuk vezetőedzőként a kispadon?
– Minden vágyam ez, de lehetőleg már csak olyan helyen szeretnék tevékenykedni, ahol van értelme. Nyilván mindenhol van értelme, de ezt a tudást, amit felhalmoztam magamban a négy év alatt, mindenképpen szeretném a magyar futball hasznára bocsátani.