NB I

Játszott a Fradi és a Videoton is

Négy edzőmeccset rendeztek kedden: a ferencvárosiak és a fehérváriak is román csapattal találkoztak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Első törökországi felkészülési mérkőzését kedden délután játssza a Ferencváros, amelynek ellenfele, a román Rapid Bucuresti 2006-ban az UEFA Kupa negyeddöntőjéig menetelt, sőt még az előző szezon őszén is az Európa Ligában szerepelt, napjainkban viszont a másodosztályban játszik.

Edzője a kilencvenes évek meghatározó játékosa, Viorel Moldovan. Az egykori hetvenszeres válogatott futballista megfordult a Grasshoppers, a Fenerbahce és a Nantes együttesében is, a bukarestieket 2013 szeptembere óta irányítja.

A klub az előző idényben edzőt cserélt, majd súlyos anyagi válságba, ennek köszönhetően pedig csődeljárás alá került. A téli szezon alatt 16 játékos és az elnök hagyta el az együttest. A szezon végén a Rapid nem kapta meg a következő szezonra szóló licencet, ám a szövetség úgy döntött, hogy egy rögtönzött osztályozó keretein belül a bukaresti csapat, valamint a szezon végén kiesett Chiajna döntse el, melyik együttes szerepelhet az élvonalban.

A mérkőzést a Rapid nyerte, így elindult az első osztályban, ám – miután a vesztes ellenfél megtámadta a klubot – a nemzetközi Sportdöntőbíróság két forduló után kizárta a gárdát az első osztályból.

Úgy tűnik, a hercehurca nem viselte meg a csapatot: bár a másodvonal élmezőnye rendkívül szoros, jelenleg első helyen állnak, és haladnak az élvonal felé – írja az FTC honlapja.

A Spanyolországban edzőtáborozó Videoton a román élvonal 14. helyén álló Otelul Galati együttesével játszik, amely mindössze jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem az osztályozót jelentő 15. pozíciót foglalja el hazájában. Legutóbbi öt bajnoki meccséből egyet megnyert, háromszor kikapott. A 2011-ben begyűjtött bajnoki cím után a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt a klub, de a Benfica, az FC Basel és a Manchester United mellett pont nélkül zárt.

A tavalyi szezonban a 11. helyen fejezték be a román bajnokságot, az idén pedig tíz forduló elteltével csak 1 pont választotta el őket a kiesőhelytől. A kiábrándító szereplést edzőváltás követte, november elején a német Ewald Lienen érkezett a kispadra, azóta vele próbál feljebb lépni a csapat – írja a vidi.hu.

Felkészülési mérkőzések

Ferencvárosi TC – Rapid Bucuresti (román) 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Böde (2., 32.), Besics (33.), Diallo (67.)

Tudósítás ide kattintva olvasható!

Otelul Galati (román) – Videoton FC 3-3 (0-0)

Gólszerzők: Bajenaru (52.), Sirghi (76.), Viniciu (tizenegyesből 87.), illetve N. Nikolics (80., 83.), Álvarez (93.)

Tudósítás ide kattintva olvasható!

Mattersburg (osztrák) – Soproni VSE 1-0 (1-0)

Tudósítás ide kattintva olvasható!

MTK – Szeged-Grosics 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Horváth Zs. (26.), Torghelle (67.)

Tudósítás ide kattintva olvasható!

Olvasói sztorik