NB I

Marasztalják Dvorschák Gábort

A védő edzésmunkája meggyőzte Artner Tamást, aki szerződtetné a Szombathelyre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az elmúlt napokban a Haladás keretével együtt készült a volt újpesti védő, Dvorschák Gábor. A 24 éves futballista tavaly nyárig a német negyedosztályú Carl-Zeiss Jena játékosa volt, azóta nincs csapata, ezért a vezetők engedélyével a szombathelyiekkel edzett. A munkája olyannyira meggyőzte Artner Tamást, hogy szerdán úgy nyilatkozott a klub honlapján, hogy szorgalmazza Dvorschák szerződtetését, hiszen szüksége lenne a jó felépítésű belsővédőre, aki pályára lépett a szlovén NK Maribor elleni, keddi felkészülési találkozón is.

Artner Tamás ismerte a futballistát, hiszen Dvorschák 2012 nyarán már tréningezett a vasiakkal, és volt rá sansz, hogy Szombathelyen folytatja pályafutását, ám végül Fehér Zoltán érkezett. Dvorscháknak egyébként a Maribor ellen voltak pontos és sikertelen hosszú indításai is, illetve néhány alkalommal jól előzte meg az emberét. Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni egy felkészülési találkozóból, de a lényeg: Artner Tamás számítana a védőre, a többi a tulajdonosi körön és a labdarúgón múlik.

Egy hónapja porctisztító műtéten esett át a Haladás kapusa, Rózsa Dániel, aki azóta rehabilitációs kezelésekre járt. A múlt héten már könnyített edzésre jelentkezett, közben gyógytornára jár és úszik, a felépülése a tervek szerint halad. A kapus úgy kalkulál, hogy kedvező esetben az első törökországi edzőmérkőzésen már védhet – írja a klub honlapja.

Olvasói sztorik