NB I

Ötös Haladás-zakó

Második téli edzőmeccsén a Haladás 5-0-s vereséget szenvedett a szlovén NK Maribor ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szlovén élvonal listavezetője, nem mellesleg Európa Liga-résztvevő az NK Maribor volt a szombathelyiek ellenfele kedden délután. Noha hétfőn elutazott a válogatott összetartására Guzmics Richárd, Predrag Bosnjak és Radó András, valamennyien ott voltak Lendván. Velük ellentétben Rózsa Dániel, Mursits Roland, Kalász Milán, Devecseri Szilárd, Iszlai Bence és Nagy Gábor sérülés, illetve betegség miatt hiányzott.

Az első félidőben jól tartotta magát a magyar csapat, egyedül Dejan Mezga tudott betalálni, aki egyaránt három gólt szerzett a bajnokságban és az Európa Ligában is. A második szlovén gólt a brazil belsővédő, Arghus jegyezte, majd két perc alatt megduplázta a különbséget a Maribor, az 5-0-s végeredmény pedig a 77. percben alakult ki – írja a Haladás honlapja.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Szombathelyi Haladás – NK Maribor (szlovén) 0-5 (0-1)

Lendva, 50 néző

Haladás: Dombó (Gyűrű, a szünetben) – Schimmer, Dvorschák, Tóth P., Bosnjak (Szakály A., a szünetben) – Simon Á., Fehér Z. (Zsirai, 60.), Németh M. (Gyurján, a szünetben), Halmosi (Medgyes, 60.) – Radó (Németh M., 60.), Ugrai. Edző: Artner Tamás

Gólszerzők: Mezga (15.), Arghus (55.), Zahovics (66., 77.), Tavares (67.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.