NB I

Szülővárosába hívják Németh Gábort

Két fiatal kapus szerepel próbajátékon a Haladásnál, de az edzőnek a Vasas-játékos kellene.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elkezdte az edzéseket a Szombathelyi Haladás, de Tóth Péter, Halmosi Péter és Fehér Zoltán erre a hétre még pihenőt kapott. Guzmics Richárd egy kisebb sérülés miatt hiányzott az idei év első edzéséről, Mursits Rolandot három hete műtötték, Rózsa Dániel a többiektől külön, rehabilitációs edzéseket végzett – tudósít a haladasfc.hu.

Új arc volt a felnőtt keretben Halmai Ramon, akiről Artner Tamás vezetőedző elmondta, hogy a minden bizonnyal Ajkára távozó Rajos Gábor helyét veszi át.

– Nagy játékosmozgás nem várható, két játékost szeretnék igazolni, de nevet nem akarok mondani. A védelembe és a támadó szekcióba egyaránt jó lenne igazolni – mondta Artner, aki hozzátette, hogy távozó csak akkor lehet, ha egy kevesebb lehetőséghez jutó focista kezdeményezi ezt.

A Haladás két legkeresettebb játékosával, Guzmics Richárddal és Radó Andrással kapcsolatban Artner azt mondta, bízik benne, hogy ők is maradnak.

A szerdai edzésen két próbajátékon lévő kapus is volt: Floszmann Tamás, aki Újpestről érkezett, és az MTK-nevelésű Schellinger György. A vezetőedző elmondta, hogy az ő első számú jelöltje Rózsa Dániel mögé Németh Gábor, akit azonban élő szerződés köt a Vasashoz, és nagy kérdés, hogy a fiatalítást zászlajára tűző NB II-es klubnál számolnak-e vele.

Olvasói sztorik