NB I

Megoperálták Rózsa Dánielt

Kisebb műtéten esett át a szombathelyi kapus: a jobb térdében kitisztították a porcot; 6 hetet kell kihagynia.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 29 éves Rózsa Dániel hosszú évek óta kirobbanthatatlan a Haladás kapujából, az ősszel is mind a 17 bajnokit végigvédte. A téli bajnoki szünetet kihasználva porctisztító műtéten esett át, ezért a január 8-án kezdődő felkészülést nélküle kezdi meg a csapat.

– Pontosan nem tudom megmondani, mióta, de már jó ideje fájt a jobb térdem, a vizsgálatok megállapították, hogy mihamarabb meg kell tisztítani a porcot – idézi a Haladás honlapja Rózsa Dánielt. – A szezon közben nem akartam kés alá feküdni, hiszen sokat ki kellett volna hagynom, ezért megvártam a téli szünetet. A bajnokikra valahogy mindig elfelejtettem, hogy hasogat a térdem, inkább az edzéseken zavart. Csütörtökön egy helyi érzéstelenítéssel elvégzett, húszperces műtéten estem át, a héten kell visszamennem varratszedésre. Ezt követően kezdhetem a rehabilitációt, ami gyógytornából, úszásból, és az izmok megerősítéséből áll. Kedvező esetben hat hét múlva már tréningezhetek, így a január végén, február elején esedékes külföldi edzőtáborban már én is ott lehetek.

Olvasói sztorik